galéria megtekintése

Szörfölés egér nélkül

Egyszerű és pénzbe sem kerülő apróságok kellenek ahhoz, hogy az Európai Unió fogyatékkal élő polgárai is ugyanúgy tudják használni az internetet, mint mások. Ám hiába tudjuk, mit kellene tenni, még a kormányzati szervek és közszolgáltatók honlapjainak többsége sem felel meg az elvárásoknak. Ezen változtatna egy új uniós irányelv.

Apróságok is segítenek az internetezésben
Apróságok is segítenek az internetezésben
Thinkstock

A vakok és gyengén látók számára óriási segítség a számítógép és a mobiltelefon. A digitális eszközökre kifejlesztett programok felolvassák a képernyőn megjelenő szöveget, így ők is ugyanúgy tudják ezeket használni, mint a látók. Persze csak akkor, ha az internetes oldalak készítői erre odafigyelnek. A sok csillogó-villogó elem ugyanis összezavarja a felolvasószoftvert.
„Ha van egy hibás navigációs gomb a honlapon, amit nem észlel a program, akkor átugorja. Azaz számomra nem létezik" – mondta el lapunknak Pál Zsolt, aki látássérültként nap mint nap számítógéppel dolgozik. A képek gyakran jelentenek nehézséget, ám a szoftver az azokhoz rendelt címkéket fel tudja olvasni. Ha ezeket helyesen adja meg a készítő, az nagy segítség. – Ha az angol verzió linkje egy brit zászló, akkor a címke ne az legyen, hogy „zászló", hanem az, hogy „angol" – említ arra egy példát, hogy apró dolgokkal is lehet nekik segíteni. Sok weblap és hírportál ezt úgy oldja meg, hogy létrehoz egy „vakbarát" változatot, amely ugyanazt az információt tartalmazza, csak képek, színek és más zavaró elemek nélkül. Az is segítség, ha egy weblapon lehet billentyűkombinációkkal, egér nélkül navigálni.


Az Európai Unió már egy évtizede elfogadta az akadálymentesített számítógépezési ajánlásokat, és számos szervezet leírta már, milyennek kell lennie egy akadálymentes honlapnak. Ám hiába tudjuk, mit kellene tenni, az unió fogyatékkal élő polgárai még mindig szenvednek a digitális kirekesztéstől. Ezt számolná fel egy új uniós irányelv. Az egyelőre nem hivatalos brüsszeli megállapodás előírja csaknem valamennyi kormányzati és közszolgáltatásokat ellátó nem kormányzati szervnek, hogy a honlapjait és a mobilalkalmazásait tegye hozzáférhetővé a fogyatékossággal élők számára is.

 


Az ügy négy éve húzódik, a webhelyek és mobilapplikációk akadálymentesítésére még 2012-ben tett javaslatot az Európai Bizottság. Akkori statisztikák szerint az Európai Unióban működtetett 761 ezer közszektorbeli és kormányzati honlapnak csupán az egyharmada volt akadálymentes. Vagyis olyan, amelyet vak, siket, nagyothalló, gyengén látó, mozgáskorlátozott és más fogyatékossággal élő emberek, illetve idősek is használni tudtak.


– Az egyezség a fogyatékossággal élők európai érdekvédelmi szervezeteinek a sikere, hiszen az eredeti javaslat ennél jóval korlátozottabb körre terjedt ki – mondta a Népszabadságnak Rodolfo Cattani, az Euró­pai Fogyatékosügyi Fórum (EFF) főtitkára. Amint az irányelv életbe lép, a közszolgáltatásokat ellátó webhelyeknek Európa-szerte biztosítaniuk kell, hogy meghallgatható legyen a képek leírása, a hallássérültek pedig szöveges feliratokat lássanak a hanganyagok lejátszásakor. A honlapok tartalmát billentyűzet vagy egér használatával egyaránt elérhetővé kell tenniük. A webhelyen egy olyan linket is működtetniük kell, amely egy visszajelzési menühöz vezet, hogy a felhasználók könnyen jelezhessék a problémáikat.

Ám minderre még várni kell. Az irányelv heteken belül várható elfogadását követően a tagországoknak 21 hónapjuk lesz arra, hogy átültessék nemzeti törvénykezésükbe. Egy évre rá az új, két évvel később a régebbi webhelyek esetében kell alkalmazni az új szabályokat. A mobilalkalmazásokra 33 hónapot kapnak.

Göröngyös út visz a NAV-hoz a weben

Magyarországon az infokommunikáció akadálymentesítése aránylag jól halad – tudtuk meg Pál Zsolttól (képünkön). A Kormany.hu oldalt, az elektronikus ügyfélkaput és a pályázatkitöltő rendszereket gond nélkül tudják használni a látássérültek. Ezzel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal programja, amelyen keresztül be lehet adni az adóbevallást, felolvasóprogrammal használhatatlan. Az új irányelvbe a privát közszolgáltatók is beletartoznak. Ilyenek a bankok, a közművek vagy a hírközlési szolgáltatók. A vakok érdek-képviseleti szervei folyamatosan tárgyalnak a bankokkal az internetes ügyintézés akadálymentesítéséről, és volt is, ahol már elértek sikereket – ilyen például az OTP és az Erste. A helyzet biztató, ám Pál Zsolt egy sóhajjal azért megjegyzi: az lesz az igazán jó világ, amikor egy ajánlott levélhez otthon elektronikusan ki tudja tölteni és nyomtatni a feladóvevényt! (K. A.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.