galéria megtekintése

Cirkusz a Városliget körül

Nem szívesen látott vendég a Fővárosi Nagycirkusz a Nyugati Liget Podmaniczky utcai oldalán, mivel odatelepítése a Levegő Munkacsoport szerint ellehetetlenítené a tervbe vett zöldítést, illetve a sínek felülépítését.

Az ismertté vált elképzelések szerint itt érné el ugyanis a körutat és a Nyugati teret a zöld sétány – a felülépítés gerincét adó „budapesti La Rambla" –, itt valósulhatna meg a nagy közösségi tér, körötte múzeu­mi vagy más közösségi funkciójú épületekkel.

A cirkusz idetelepítésével viszont kútba esne a Városligetből induló „zöld csáp" terve, amely felértékelné a szomszédos szlömösödő terézvárosi tömböket. A cirkusznak így inkább a Nyugati Liget másik, Váci út felőli oldalát javasolják a zöldek.

A munkacsoport aggodalmát Fekete Péternek, a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztosnak a Magyar Idők című napilapban megjelent felvetése váltotta ki, amely szerint a Nyugati pályaudvar melletti helyszín éppen megfelelne a fő kívánalmaknak, a romos épületek felújításával kialakítható lenne a cirkuszművészeti központ.

 

A szerdai kormányülésen talán ez is szóba kerül. A Nyugati pályaudvar és a Városliget közötti terület „Liget 2” munkacímen futó rehabilitációjáról szóló elképzelés ugyanis a Népszabadság információi szerint többszörös halasztás után ezen a héten a kormány elé kerülhet. Lázár János kancelláriaminiszter a múlt héten úgy fogalmazott: azt várja a kabinet a MÁV-tól, hogy a kezelésében lévő, a Nyugati mögött található és a Városligetig terjedő lerobbant területeket zöld felületté alakítsa, „ahogyan azt Finta József építész megálmodta”. Ez pedig nem más, mint a Nyugati Liget.

A múzeumi negyed közben a Liget projekt első részévé alakult, amelynek legfontosabb elemévé a Városliget parkfunkciójának erősítését emelte a kormány. Baán Lászlótól, a Liget projekt miniszteri biztosától – Lázár szerint – legfőképpen egy kertépítészeti ötletpályázat kiírását várja a kabinet. A szakma egyelőre félve örül. Az ötletpályázat ugyanis semmiféle kötelezettséget nem ró a megbízóra, így szerződést sem kell kötnie a győztessel.

A beérkezett pályaműveket akár figyelmen kívül is hagyhatja a majdani rendezéskor. Másrészt – mint azt a Néprajzi Múzeum példája mutatja – a nemzetközi tervpályázat sem garancia, hiszen hiába nyerte meg a tendert a francia Vallet de Martinis és a DIID iroda, az eredményt most érvénytelenítették. Ez a lépés várhatóan tetemes kártalanítással végződő jogvitához vezethet. A kormány döntése értelmében új tendert írnak ki az épületre.

Az Új Nemzeti Galériát és a Magyar Zene Házát viszont továbbra is felépítenék a Városligetben. Tervezői szerződést egyelőre csak az utóbbira kötöttek. A galéria esetében ugyanis még mindig nem sikerült választani a tender két győztese között. A Vajdahunyad váráról egyelőre csak annyit tudni, hogy megújul. A felröppent pletykák szerint az épület jelentős részét rendezvényközpontként, illetve reprezentatív vendéglátóipari egységként üzemeltetnék a felújítás után.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.