galéria megtekintése

Milliárdokat költenek arra, hogy átszabják a céges tudatot

1 komment


Varga G. Gábor

Uniós pénzből indítanak a kis- és közepes vállalkozások informatikai szemléletformálását célzó programot. Oktatással, esettanulmányokkal ösztökélné a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a fejlesztési tárca egyik háttérintézménye, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a kormányzati informatikai konferenciákat is szervező Infotér Egyesület a kis cégeket a modern technológiák ­használatára.

A kkv-k informatikai fejlesztésére a Gazdaságfejlesztési és ­Innovációs Operatív Program (Ginop) forrásai­ból jut. Az erre szánt összeg meglepő: 2015-ben informatikai „szemléletformálásra" kétmilliárd forint jut. Némi árnyékot vet a képre, hogy minderről ráadásul egy olyan konzorcium dönthet, melynek tagjai sok szálon kötődnek egymáshoz.

A Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium háttérintézményeként működő Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség honlapján májusban jelent meg, hogy előkészítő szakaszba jutott a kkv-k informatikai fejlesztése program, amelynek konzorciumvezetője a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, két másik partnere pedig a KIFÜ és az Infotér Egyesület. Többek között egy olyan vállalkozással a háttérben, amely az Infotér Egyesülettel egy címre van bejelentve, s amelyben a három szervezetből kettőnek a vezetői részt is vesznek. Az iparágban már az is sokaknak szemet szúrt: több projektben feltűnik résztvevőként a ­KIFÜ mint minisztériumi háttérintézmény.

Az Infotér és a Bluefield székhelye a Ráth György utcában
Földi D. Attila / Népszabadság

 

Sajátos magyar jelenség ez, különösen, ha tudjuk: az ügynökséget létrehozó kormányrendelet már 2010-ben feladatként jelölte meg, hogy a szervezet az uniós forrásból megvalósuló programokban konzorciumvezetőként vagy tagként vegyen részt. Ebben a projektben minőségbiztosítási feladatot kapott a szervezet; ezt a rendelet nevesíti is. A jogszabály nem szól viszont arról, hogy a KIFÜ vezetői milyen pozíciókat tölthetnek be a konzorciumi partnereknél.

Pedig Kópiás Bence, a KIFÜ alelnöke nyáron a főként a kormányzati informatikai konferenciáiról ismert Infotér Egyesület elnökségi tagja lett. Hogy a projektben konkrétan milyen szerepe van, s a két pozíció összeegyeztethető-e a kormányzati munkájával, arra sem a tárca, sem a KIFÜ nem válaszolt egyelőre.

A konzorciumvezető Magyar Kereskedelmi és Iparkamara informatikai kollégiumának elnöke, Kott Ferenc is kötődik az Infotérhez: annak honlapjait főszerkeszti. Ügyvezetőként feltűnik egy magáncégben, a Bluefield Kft.-ben, amelynek látható tulajdonosa az Infotér mellett működő hasonló nevű nonprofit kft. ügyvezetője, Bencze György. A Bluefield és az Infotér azonos címre van bejegyezve. Az Infotér elnöke, Soltész Attila a cégiratokban nem tűnik fel, de a szakembernek céges ­e-mail címe van. Az elnök Enidea nevű vállalkozása is a Bluefield és az Infotér Ráth György utcai címére van bejegyezve.

Részt vesz-e a Bluefield a kétmilliárdos projektben? – tettük fel a kérdést Soltész Attilának, aki szerint ez még nem merült fel. Írásban feltett kérdéseinkre az MKIK és a KIFÜ, valamint az NFM nem válaszolt. Az Infotér elnöke tegnap este telefonon azt nyilatkozta lapunknak, hogy jogi összeférhetetlenség nem merül fel, s magánvéleménye, hogy optikailag is rendben van az együttműködés.

– A konzorcium összetételében szerepet játszott, hogy a szakemberek ismerik egymást – mondta Soltész.  Az egymással láthatóan szoros kapcsolatban lévő szervezetektől válasz híján nem tudhattuk meg, pontosan milyen tevékenységre futja majd a kétmilliárd forint uniós pénzből. De a projekt előkészítésekor keletkezett tájékoztató erről is képet ad. E szerint kiépítenek egy országos kamarai infokommunikációs tanácsadói hálózatot, melynek feladata a hazai „kkv-k megszólítása, szakmai informálása, iránytűként az infokommunikációs technológiákat (IKT) használó eszközök és alkalmazások világába".

A munkát „a projekt első ütemében kidolgozott szemléletformáló és kompetenciafejlesztő segédanyagok alapozzák meg", ezek és az esettanulmányok nemcsak a tanácsadók munkáját támogatják, hanem segítik a vállalkozásoknak megérteni, miképpen tudnak üzleti előnyökre szert tenni „infokommunikációs eszközök és rendszerek alkalmazásával, valamint előmozdítják az átgondolt választást".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.