galéria megtekintése

Kemény csatára számít Simon Gábor védője

7 komment


Fekete Gy. Attila

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő ellen. Az ügyész annak ellenére letöltendő börtönt kér Simonra, hogy időközben megfizette az adót eltitkolt milliói után.

Simon Gábor szocialista képviselőről a 2014-es kampány finisében derült ki a nyilvánosság előtt, hogy eltitkolt ausztriai számlákon százmilliókat rejteget. A napokban vádemeléssel lezárult nyomozás szerint a politikus 2008 és 2012 között ismeretlen forrásból 267 millió forint jövedelemre tett szert, ami után mintegy 120 millió forint adót nem vallott és nem is fizetett be. Nem tüntette fel az összeget a képviselői vagyonbevallásában sem, amiért nyolc rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. Közokirat-hamisításra felbujtással pedig az ő adataival kiállított hamis bissau-guineai útlevéllel egy magyar bankban nyittatott számlája miatt.

Simon Gábort még 2014-ben tartóztatták le
Simon Gábort még 2014-ben tartóztatták le
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Keresztes Imre a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy miután az osztrák hatóságok jelzése alapján nyomozás indult Simon eltitkolt milliói miatt, kiterjedt vagyonkutatásba kezdtek. Számba vették Simon ingó és ingatlan vagyonát, gazdasági érdekeltségeit, bankszámláit itthon és külföldön. Jogsegély keretében adatokat kértek Svájcból (mert a nyomozás során kiderült, hogy ott is volt egy eltitkolt számlája) és Ausztriából, ahol négy számlát tartott. A házkutatásokon, valamint a Simonnal minden jel szerint hosszabb ideje üzleti kapcsolatban álló Welsz Tamás 2014. március 20-i rejtélyes halála előtt a rendőrségnek átadott dokumentumok közül olyan iratok kerültek elő, amelyek arra utalnak: Simon befektetési céllal kapta a pénzt. Keresztes szerint azonban a dokumentumokból nem lehetett megállapítani sem azt, hogy kitől származtak a milliók, sem azt, hogy miféle befektetéseket finanszíroztak volna a pénzből. Ennek ellenére Keresztes egy kérdésre válaszolva határozottan kijelentette, sem korrupciós kapcsolatra, sem pártpénzekre nem bukkantak a nyomozás során Simonnál.

 

Simon Gábor időközben megfizette az eltitkolt milliói után az államot megillető 120 millió forint adót, emiatt a bíróság korlátlanul enyhítheti a büntetését, ami – ha csupán a költségvetési csalásban mondanák ki bűnösnek, akkor is – kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést jelentene. Keresztes szerint tettének súlya miatt indokolt lenne végrehajtandó szabadságvesztést kiszabni rá. Mivel Simon az adó megfizetése után is gazdag embernek számít, és a lefoglalt iratok egy része arra utal, hogy lebukása esetén különböző fiktív iratokkal készült a hatóságok és a közvélemény megtévesztésére, az ügyészség indokoltnak tartaná, ha Simon továbbra is lakhelyelhagyási tilalom alatt maradna. Első fokon erről szóló indítványukat a bíróság elutasította, a másodfok döntése még nem ismert.

Nagy István ügyvéd, Simon védője a sajtóból értesült a vádemelésről. Nem lepte meg, hiszen március 15-én lejárt volna a nyomozás határideje. Meggyőződése, hogy a költségvetési csalás nincs felderítve. Nem is lehet, tette hozzá, hiszen a NAV jövedelemadó-vizsgálatáról készült határozatát a bíróság előtt megtámadták. Ítélet még nem született. Márpedig adóhiányt jogerősen megállapító adóhatósági határozat nélkül igencsak nehéz lesz az adócsalást rábizonyítani Simonra. Nagy mindenesetre a bíróság előtt kemény csatára számít.

Welsz hagyatéka

Keresztes Imre szerint Welsz Tamás hagyatéka nem tartalmaz olyan iratokat, amelyek a későbbiekben befolyásolhatnák a Simon-ügyet. Az ügyészség ugyanakkor a Welsz-hagyaték alapján folyó nyomozás keretében keresi azt az ismeretlent, aki a hamis bissau-guineai útlevelet készítette.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.