galéria megtekintése

„Látszatcselekvés” a rákgyanús betegek gyors kivizsgálása

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 28. számában
jelent meg.


Danó Anna
Népszabadság

Hétfőtől két héten belül el kell végezni a CT- vagy az MR-vizsgálatot azoknál az embereknél, akiknek gyaníthatóan rosszindulatú daganatuk van. Az orvosok már készülnek az új szabály alkalmazására.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár április végén jelentette be: júniustól a daganatgyanús betegeknek 14 napon belül időpontot kell kapniuk a diagnózis igazolásához szükséges vizsgálatokra.

Az erről szóló jogszabály pénteken megjelent a közlönyben, melyből az is kiderül, hogy ezt a két hetet a szakorvosi beutaló kiállításának időpontjától számítják. Mint ahogyan az is, hogy ahol az ellátók nem tudják ezt a határidőt tartani, ott az Országos Tisztiorvosi Hivatalnak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak kell majd megszerveznie az adott beteg ellátását.

Erre a célra mintegy másfél milliárd forintot szán az egészségügyi kormányzat. A tervek szerint ebből az összegből minden kéthetes határidőn belül elvégzett és daganatgyanút igazolt eset után 15 ezer forint bónusz jár majd a szolgáltatóknak. Ha nem, akkor csak a havi betegellátási kvótájukig számlázhatnak teljes árat a vizsgálatokért.

 

Komáromi Zoltán budai háziorvos lapunknak azt mondta: nehéz lenne kivetnivalót találni az új szabályban, ha a jogalkotó a teljes rendszeren végigvezeti a daganatos betegek gyors diagnózishoz juttatásához szükséges teendőket.

Ez azonban nem történt meg, mindössze kiemeltek a diagnosztikai vizsgálatsorból kettőt, a többiről meg szó sem esik.

Így meglehet, hogy hétfőtől két héten belül lesz CT- vagy MR-lelete a betegnek, a laborra és az ultrahangra továbbra is több hétig kell várnia. Mint mondja: ha vért talál a székletben, akkor kötelessége elküldenie a beteget a gasztroenterológiára. Most erre a szakorvosi vizsgálatra a fővárosban 3-4 hetet várnak a páciensei, csak ezután következhet a képalkotó vizsgálat. Ezért szerinte „látszatcselekvésnek” tűnik az új szabály.

– Fogalmam sincs – ezt válaszolta lapunknak Pásztélyi Zsolt, a Medicina2000 szakellátási szövetség alelnöke arra a kérdésre, hogy szerinte miként működik majd az új rendszer. Ő azt állítja: kell némi idő, hogy kiderüljön, okoz-e tumultust a szakrendelőkben a hétfőtől élesített „gyorsító rendelet”.

A szakorvosi beutaló napjától számított két héten belül kell elvégezni a CT- vagy MR-vizsgálatot
A szakorvosi beutaló napjától számított két héten belül kell elvégezni a CT- vagy MR-vizsgálatot
Getty Images

Saját munkahelyén, a vasútegészségügyben már kérte, hogy a szakrendeléseken a munkatársai legyenek rugalmasak. Ahol csak lehetséges, az előjegyzési naptárakban hagyjanak óránként legalább egy szabad helyet, hogy a daganatgyanúval kivizsgálásra érkezőket soron kívül tudják majd fogadni. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy az ország többi szakrendelésén mi lesz.

Az első hetekben biztosan nagy tumultussal kell majd számolni.

Hozzátette: az jó, hogy adnak többletforrást erre a célra, de mi történik majd akkor, ha a képalkotó vizsgálatok után még szövettani megerősítésre lesz szükség a diagnózishoz? Előfordulhat, hogy a kapacitások a szövettani vizsgálatokra már nem lesznek elegendők.

Problémát jelenthet az is, hogy a daganatos betegek mellett továbbra is elsőbbséget kell biztosítani a halaszthatatlan eseteknek is. Így például a baleseti sérülteknek, az agyi érkatasztrófa gyanújával érkezőknek, s csak utánuk sorolhatók be a daganatos betegek. A lapunk által megkérdezett szolgáltatók szerint az azonnali és két héten belül kötelező vizsgálatok már most is lekötik a képalkotó kapacitások felét, így valószínűleg hátrébb sorolódnak a bizonytalan eredetű fájdalom, illetve a mozgásszervi problémák miatt beutalt betegek. A nem sürgős kórképpel érkezőknek most a CT-re egy-két hónapot, az MR vizsgálatra kettő-hat hónapot kell várniuk. Vélhetően az új szabály miatt ők is hátrébb sorolódhatnak.

A beutalókon már most is sokféle betegségcsoport van feltüntetve - mondta lapunknak Kardos Lilla, a Diagnoscan vezérigazgatója - ezek háromnegyede a daganatos betegségre is rákérdez. Ha ez így marad, és az „indikációs kör” valahogyan nem szűkíthető, akkor sok beteget kell majd ellátni. Aggódnak a vizsgálatok elszámolása miatt is, mert az ellátási kvótájuk feletti, a daganat gyanút meg nem erősítő esetekért nem fizet a biztosító.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.