galéria megtekintése

Bell: Az Egyesült Államok büszkén kiáll roma fivérei és nővérei mellett

10 komment


Czene Gábor

Az orosz diplomácia távol maradt, az amerikai nagykövet viszont beszédet is mondott Csepelen, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján.

Emlékező a roma holokauszt központban
Emlékező a roma holokauszt központban
Reviczky Zsolt / Népszabadság

– 1944. augusztus 2-a feledhetetlenül szomorú, dicstelen dátum Magyarország és Európa történetében – mondta Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke a csepeli Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban. Egyetlen éjszaka háromezer roma férfi, nő és gyerek életét oltották ki az auschwitz-­birkenaui haláltáborban. – Őszinte szívvel mondunk igent egy olyan jövőre – folytatta –, ahol az összefogás, a közös akarat és a tenni akarás arról a tőről fakad, amelyet úgy hívnak: demokrácia.

Makai köszönetet mondott az amerikai hadseregnek, amiért­ felszabadította Buchenwaldot és Dachaut. Beszéde után megkérdeztük, hogy az Auschwitzot felszabadító Vörös Hadseregről miért nem tett említést. Makai ezt azzal indokolta, hogy az orosz nagykövetség – bár meghívást kapott – nem jelzett vissza, és nem is képviseltette magát a rendezvényen.

 

A roma vezető után felszólaló Colleen Bell amerikai nagykövet hangsúlyozta, hogy a pharrajimos (roma holokauszt) tragédiája nem csupán a náci rezsim bűne, hanem több száz évig tartó hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a következménye is. A megkülönböztetés és a diszkrimináció napjainkban is jelen van – tette hozzá a nagykövet, külön kitérve például az oktatásban meglévő szegregációra. A magyar kormány részéről ugyanakkor őszinte erőfeszítéseket is tapasztal a hátrányok csökkentésére.

Az Egyesült Államok büszkén kiáll roma fivérei és nővérei mellett Magyarországon és a világon – mondta Colleen Bell. A Roma Polgári Tömörülés jelmondatával zárta beszédét: „Múltunk közös lesz a jövőben is!"

A mintegy félmillió európai cigány áldozat közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan közülük orvosi kísérletekben – közölte Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. A német megszállás után legalább 30 gettót és munkatábort hoztak létre, ahol a romákat értelmetlen és embertelen kényszermunkára fogták.

A magyarországi roma áldozatok számát a történészek ötezer és hetvenezer közé teszik. Utóbb tisztáztuk: a helyettes államtitkár nem kizárólag a halálos áldozatokra gondolt, hanem minden romára, akit üldöztek, elhurcoltak, táborba zártak. Olyan emlékezetpolitikára van szükség, amely a XX. századi diktatúrák valamennyi áldozatára méltóképpen emlékezik, és a jövő nemzedékei elé a mártírok bátorságát, az embermentők cselekvő szeretetét állítja példaként. „Meggyőződésem, hogy csak ez segít mindnyájunkat abban, hogy a vészkorszak és a II. világháború okozta látható sebeket közös akarattal gyógyítsuk" – állapította meg Latorcai.

Zarándokok

Magyarországi zarándokcsoport utazott Auschwitzba a budapesti székhelyű Phiren Amenca (Járj velünk) Nemzetközi Hálózat és a ­ternYpe – Nemzetközi Roma Ifjúsági Hálózatt szervezésében. Az emlékrendezvényen Európa 17 országából 500 fiatal vesz részt. Budapesten az Országos Roma Önkormányzat központjában és a Nehru parton, a roma holokauszt emlékművénél is tartottak megemlékezést.


Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.