galéria megtekintése

Az útdíj-káosz ehhez képest mestermunka

0 komment


Rab László

Forgalmi ellenőrzés, vidékfejlesztés, parlagfű-mentesítés – e három témával foglalkozott a parlament csonka bizottsága. Az ülést ellenzéki képviselők kezdeményezték. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a kormánypártiak hanyagolták. Ilyen eseményekre nem szoktak eljárni.

Az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKÁER) bevezetése talán még zűrzavarosabb, mint az év eleji útdíjfiaskó. A fura nevű EKÁER volt a vezető téma a parlament mezőgazdasági bizottsága ellenőrzési albizottságának keddi ülésén.

A január elsejétől érvényes új szabállyal az élelmiszerek fuvarozását bonyolult adminisztrációhoz kötik, a cél az áfacsalások megakadályozása. Az MSZP-s Harangozó Gábor és Gőgös Zoltán szerint csak lenne, mert a tej- és a hústermeléssel foglalkozó gazdálkodókat a hatóságok nem tudták rendesen tájékoztatni.

– A termelők nem tudják – mondta Gőgös –, kinek, mikor, hogyan és mit kell bejelenteni. Néhány napja egy fórumon két NAV-os kétféleképpen válaszolt a gazdáknak. Van a törvény, a végrehajtási rendelet, meg a NAV honlapja – és mind mást mond.

 
Azt szeretnénk, hogy február 1-jén ne vezessék be élesben az EKÁER-t, mert senki se érti.

Koncz György, a Szentistváni Mezőgazdasági Zrt. igazgatója szerint a legaggályosabb, hogy üzleti titkokat is fel kell tárniuk a hatóságok előtt bejelentéskor, ami eléggé veszélyes. – A propaganda szerint az EKÁER értünk van – mondta Koncz György –, mégis óriási büntetésekkel fenyegetnek bennünket.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára azt felelte: a rendszer alkalmas a csalások visszaszorítására, egyelőre tesztelik az EKÁER-t, februárig nem büntetnek. Harangozó Gábor erre azt mondta: ne kísérletezzenek az emberekkel, inkább üljenek le velük egyeztetni!

Hosszú bájtok éjszakája

A beszállító és kereskedő minden titka feltárulhatott a versenytársak előtt a NAV által üzemeltetett elektronikus árukövető rendszer egy hibája miatt. Tovább a cikkhez: >>>

Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be, hogy az európai fejlesztési források felhasználása a lehető legjobban halad, másrészt rendben zajlik a tárca Kecskemétre költöztetése is. Ez a Lázár János felügyelte államtitkárság vezetője szerint 150 millió forintba került, a régi munkatársak fele (65 fő) vállalta az ingázást, 25 főt vesznek még fel február elejéig.

A legszikrázóbb a parlagfűvita volt. Nagy István bejelentette, hogy parlagfű-mentesítésre az FM 642 millió forint értékben pályázatot hirdet, az összeget abból az 1,1 milliárdból csoportosítják át, amelyet a civilek ajánlottak fel évekkel ezelőtt (de az FM másra költötte a pénzt).

Az 1-5 millió forint közötti összegre olyan civil szervezetek és például polgárőrök pályázhatnak (január 31-ig), amelyek tagjai vállalják a gyérítést.

Szívó hatás

Alig ültek el a legutóbbi parlagfűbotrány hullámai (amikor egyebek mellett cipőpucoló gép és laptop lett az adózók által parlagfű-mentesítésre felajánlott pénzből), máris érlelődik a következő.

– Valakinek le kell hajolnia a parlagfűért – összegezte a minisztérium álláspontját az államtitkár. Heringes Anita (MSZP) arról beszélt, hogy miközben az állam négy év alatt 52 milliárd forintot költött a parlagfű elleni küzdelemre, most megint újabb ötlettel állnak elő.

Kelen Andrásné, a Parlagfűpollen No Társaság elnöke pedig szenvedélyesen kikelt a javaslat ellen. Mint mondta, 2 millió ember betegségéről van szó, a lakosság tavaly 40 milliárd forintot költött gyógyszerekre, senki nem tesz semmit, most viszont büntetésből odalökik a civileknek a pénzt.

– Közben a 800 ezer hektárnyi fertőzött területből repülőgépről feltárnak 2 ezret. És a végén előállnak a pályázatukkal. Felejtsék el! – mondta Kelen Andrásné azon az ülésen, amelyen egyetlen kormánypárti képviselő sem jelent meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.