galéria megtekintése

Az ÁNTSZ visszaszólt az 1001 orvosnak

9 komment

D. A. N.

Az ÁNTSZ az egészségügybe vetett bizalom megrendítésével vádolja az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportot a kedd reggeli levelükre reagáló közleményében. 

A csoport kedden reggel nyílt levélben dobta vissza a labdát az egészségügyi államtitkárnak, aki egy minapi nyilatkozatában úgy fogalmazott: ha igazuk van az érdekvédőknek, és tényleg veszélyben vannak a betegek a kórházban, akkor miért asszisztálnak ehhez az orvosok.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport erre bejelentette, nem asszisztál tovább a döntéshozók tétlenségéhez, és – egyebek mellett – a kormány azonnal adjon forrásokat a kórházi fertőzések megelőzésére.  

Erre reagált kedd délután az ÁNTSZ. A hatóság azt írja: Az „1001 orvos hálapénz nélkül" csoport, illetve az annak bázisát adó Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete által közzétett nyílt levél alkalmas arra, hogy a magyar egészségügybe vetett bizalmat megrendítse. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekkel és a minimumfeltételekkel kapcsolatban megjelentek ebben a formában csak arra alkalmasak, hogy a közfinanszírozott egészségügyi ellátás hitelét aláássák. 

A hatóság azt állítja, az általa működtetett Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer (NNSR), vagyis az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések jelentési rendszere az egyik legátfogóbb az Európai Unióban. Alig néhány más ország van, ahol olyan átfogó képpel rendelkeznek az aktuális helyzetről, mint Magyarországon. Ráadásul az ÁNTSZ az Országos Epidemiológiai Központ útján a jelentéseket éves bontásban publikálja. Ezért is érthetetlen az „1001 orvos hálapénz nélkül" csoport, illetve az annak bázisát adó Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete által közzétett nyílt levél több pontja. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések adatai nyilvánosak, mindenki számára szabadon hozzáférhetők az Országos Epidemiológiai Központ honlapján. A jelentések közérthető, a nem szakértő közönség számára is értelmezhető módon összegzik a rendelkezésre álló információkat. A nyílt levél összemossa az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések jelentési rendszerét a minimumfeltételek teljesítésével, holott a szélesebb közvélemény számára is ismert, hogy az úgynevezett minimumrendelet átalakításának folyamata már megkezdődött. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal egyik legfontosabb feladata, hogy a jelenlegi „leltárjellegű" feltételrendszert  a betegek szükségleteihez, illetve az ellátás igényeihez igazítsa. 

 

Mint a hatóság közleményében írja: a biztonságos betegellátás feltételei adottak. Amennyiben az ÁNTSZ olyan hiányosságot tár fel, amely a betegbiztonságot veszélyezteti, megteszi a szükséges lépéseket. A Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők pedig biztonságban vannak. (Ennek kissé ellentmond a Népszabadság által is ismertetett ÁNTSZ-felmérés, miszerint a kórházi ellátásra szorulók több mint fele baj esetén olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek. A szerk.) Az „1001 orvos hálapénz nélkül" csoport, illetve az annak bázisát adó Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete által közzétett nyílt levél alkalmas arra, hogy a magyar egészségügybe vetett bizalmat megrendítse. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekkel és a minimumfeltételekkel kapcsolatban megjelentek ebben a formában csak arra alkalmasak, hogy a közfinanszírozott egészségügyi ellátás hitelét aláássák. A hivatal közleményében arra is kitér, hogy az egészségügyi ellátás olyan pácienseket kezel, akik immunrendszere eleve legyengült.

Ráadásul az érintettek sokszor több különböző krónikus betegségben is szenvednek. Ugyancsak gyakori eset, hogy a beteg immunrendszerét mesterségesen kell gyengíteni (pl. szervátültetés során, a kilökődés kockázatának csökkentése érdekében). Könnyen belátható, hogy a gyenge immunrendszerű, bizonyos krónikus megbetegedésben szenvedőket a fertőzések is könnyebben elérik. Az ilyen esetek 30-50 százalékát sajnos a legnagyobb gondosság és higiénés rendszabályok betartása mellett sem lehet megelőzni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.