galéria megtekintése

Mindegy, mit intézkedik a rendőr: tűrnie kell

1 komment


Lencsés Károly

Aki a közhatalmat képviseli, annak tűrnie kell a nyilvánosságot – állítja az Eötvös Károly Intézet igazgatója. Somody Bernadette szerint a szolgálatban levő rendőrről szinte korlátozás nélkül készíthetők képfelvételek.

Jogbizonytalanságot sugallt a Kúria hétfői döntése a tekintetben, hogy mikor tehető közzé rendőrről készült felvétel úgy, hogy az arca felismerhető. Erről azonban szó sincs – állítja Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója. Szerinte az Alkotmánybíróság (Ab) tavaly őszi határozata teljesen egyértelmű helyzetet teremtett: a közhatalmat gyakorló személyek tevékenységük végzésekor szinte minden korlátozás nélkül fotózhatók.

A Kúria 2012-ben született jogegységi határozata még azt mondta ki, hogy olyan felvételeket, amelyeken a rendőrök felismerhetők, kizárólag az érintettek beleegyezésével lehet közzétenni. Ezt hétfőn – az ezzel ellentétes Ab-döntés miatt – megsemmisítették. Simonné Gombos Katalin bíró, a polgári kollégium szóvivője ugyanakkor lapunknak elmondta: nem tud biztos választ adni arra, hogy mostantól mikor kell a felvételeken kitakarni a rendőrt.

Szinte soha – ez Somody Bernadette álláspontja. Úgy véli, az Ab világosan megmondta: az intézkedő rendőr fotózható, és a képfelvételt a hozzájárulás nélkül nyilvánossága lehet hozni, ha az nem öncélú, és „a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak" minősül. A határozat egyetlen konkrét bírósági ítéletről szólt ugyan, de az igazgató szerint abban általánosan érvényes elvi megállapításokat is tettek.

 

A rendőr a közhatalmat gyakorolja, és e minőségében nem hivatkozhat személyiségi jogokra, hiszem az állam megtestesítőjeként lép fel – hangsúlyozta Somody Bernadette. Ő az, aki olyan jogosítványokkal rendelkezik, amelyekkel mások nem – például fegyvert használhat, erőszakot alkalmazhat –, így az igazgató szerint el kell viselnie, hogy a tevékenysége során fokozott ellenőrzés alatt áll.

Képmutatás

"A rendőr legyen tisztában azzal, hogy amit tesz, amit mond, ahogy viselkedik, azzal a nyilvánosság előtt el kell tudnia számolni. Akár egy személlyel, akár egy tömeggel, akár egyedül, akár alakzatban teszi". Révész Sándor véleményét a Kúria döntéséről itt olvashatják.

Ennek egyik legfontosabb eszköze pedig éppen a nyilvánosság, és a sajtó joga, hogy bármilyen rendőri intézkedést megörökítsen, amit csak észlel – fogalmazott. Az igazgató egyetlen korlátot tart elfogadhatónak: az emberi méltóságot sértő felvételt biztosan nem lehet közzétenni. Veszélyes értelmezési lehetőségeket nyit meg, és akár öncenzúrához vezethet – mondta –, ha valaki az Ab-határozatot úgy magyarázza, hogy különbséget lehet tenni kisebb és nagyobb jelentőségű, fontosabb és kevésbé fontos események között, amint azt a Kúrián magyarázták. Somody Bernadette úgy véli: a közhatalom ellenőrizhetősége alapvető közérdek, s e tekintetben nincsenek kevésbé vagy fokozottan érdekes történések. Közömbös tehát, hogy a rendőr egyetlen emberrel szemben intézkedik, vagy százezres tömegdemonstráción lát el valamilyen feladatot, mert minden esetben vállalnia kell az arcát.

Az állam vagy az önkormányzatok nevében eljáró emberek egyébként az igazgató szerint általában is fotózhatók az Ab-döntés alapján. Ez azt jelenti, hogy például egy fegyőrnek vagy közterület-felügyelőnek, de még egy hivatali ügyintézőnek is tűrnie kell, hogy a munkája közben fényképezzék, és a felvételt az engedélye nélkül nyilvánosságra hozzák. Az igazgató meggyőződése, hogy a határozatból ez egyértelműen kiolvasható, és a jogalkotónak – bár a Kúria szerint a jelenlegi szabályokat célszerű lenne pontosítani – ezzel kapcsolatban nincs feladata.

Mindazonáltal érdekes lesz, hogy miként ítélik meg a helyzetet a bíróságok, ha egyszer valaki pert kezdeményezne. Az igazgató szerint helyesen csak akkor járnak majd el, ha abból indulnak ki, hogy a szolgálatban levő rendőr nem hivatkozhat a személyiségi jogaira. Úgy véli, a Kúriának is egyértelműen ezt az álláspontot kellene képviselnie.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.