galéria megtekintése

Andy Vajna lehet a befutó a TV2-ért

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 29. számában
jelent meg.


Bednárik Imre
Népszabadság

Heteken, de akár napokon belül tulajdonost válthat a TV2 – értesült a Népszabadság. Több érdeklődő is van, de Andy Vajna lehet a befutó. Az események azért pöröghetnek fel, mert hamarosan eldől, hogy ki mennyit szakít a 25 milliárd forintos állami hirdetéscsomagból.

Tőkebevonásra szorul a TV2. Simon Zsolt és Yvonne Dederick másfél éve vásárolta meg a kereskedelmi tévét a német ProSiebenSat1-tól, a vételárat azóta is üzleti titokként kezelik. Csak annyit lehet tudni, hogy az értékesítés eladói hitelkonstrukció formájában valósult meg, azaz a két tulajdonos, aki egyben operatív vezető is, a tévé által kitermelt pénzből fizeti ki a németeket.

Meg nem erősített hírek szerint a ProSiebenSat1 csaknem ötmilliárd forintért adta el a TV2-t, de előtte már nagyon sok pénzt beletett.

2012-ben csaknem húszmilliárd forintnyi tulajdonosi hitelt konvertált tőkébe, emellett 2013-ban újabb hárommilliárddal növelte a tőkeállományt, és 1,8milliárd hitelt nyújtott annak érdekében, hogy a vállalat 2014-ben üzembiztosan működjön.

 

A TV2 ugyanis masszívan veszteséges, 2012-ben 6,7, 2013-ban 10,8 milliárd forintos deficitet produkált, ezt 2014-re sikerült 1,5 milliárd mínuszra leszorítani. A jelentősen csökkenő veszteség mellett sem látszik azonban, hogy Simon Zsolt és Yvonne Dederickmiből tudja kifizetni a németeket, még úgy sem, ha az első részletet állítólag csak 2017-ben kell utalni.

Lapunk információi szerint

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, az állami kaszinókoncessziók legnagyobb kedvezményezettje több hónapja tárgyal a TV2 megvételéről. Úgy tudjuk, hogy többen is érdeklődnek, de forrásaink szerint Andy Vajna, Orbán Viktor miniszterelnök és Habony Árpád kormányfői tanácsadó bizalmasa lehet a befutó.

Ugyan Simon Zsolt is jó kapcsolatokat ápol a Fidesszel, aminek nyomán az elmúlt években több milliárd forint állami hirdetés vándorolt a céghez, de a közeljövőben két, a TV2 számára életbe vágó kormányzati-politikai döntés születhet. Az egyik, hogy a TV2mekkora szeletet tud kihasítani az állami hirdetésekből, amelynek szétosztását idén már a Miniszterelnökség felügyelete alatt álló Nemzeti Kommunikációs Hivatal koordinálja.

A hivatal jövő augusztusig 25 milliárd forint állami hirdetés felett diszponál. A TV2-nél arra számítanak, hogy a tévés költések jelentős része hozzájuk és az állami médiához, az MTVA-hoz kerülhet, mert bár a reklámadó 5,3 százalékos egységesítése után már kevésbé éles a kormány és az RTL háborúja, a sebek még nem hegedtek teljesen be.

Elképzelhető, hogy a leendő tulajdonos és neje látogatott el a Frizbibe
Elképzelhető, hogy a leendő tulajdonos és neje látogatott el a Frizbibe
Fotó: Mediaworks-archív

Ugyancsak politikai döntés szükséges ahhoz is, hogy az RTL Klub és a TV2 több milliárd forint terjesztési díjat szedhessen be a kábelszolgáltató cégektől. A kormány ennek tavaly ősszel feküdt keresztbe, amikor még folyt a háború az RTL Klubbal a reklámadó miatt. A parlament a rezsicsökkentésre hivatkozva döntött úgy, hogy külön kormányrendelet fogja szabályozni az árképzést.

Ez a rendelet azonban a mai napig nem készült el, pedig nagyon sok pénzről van szó.

Simon Zsolt korábban a Forbesnak azt mondta, legalább hat-nyolc milliárdos pluszbevételre számít a terjesztési díjból, és abban reménykedik, hogy ez helyrebillenti a cég mérlegét. Hasonló nagyságrendű többletbevételtől esik el az RTL Klub is. Ezzel kapcsolatban egy vezető fideszes politikus lapunknak azt mondta, kormányzati szinten valószínűleg szeptemberben beszélnek újra a terjesztési díj bevezetésének lehetőségéről.

A tulajdonosváltással kapcsolatban kerestük Andy Vajnát és a TV2-t, a kereskedelmi tévé azt válaszolta, hogy piaci pletykákra nem reagálnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.