Most azonban újra napirenden van, hiszen Kósa Lajos, a Fidesz-frakció vezetője azt mondta: október elsején egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel a tábor kiürítéséről, merthogy a befogadóállomás fönntartása „logisztikailag” nem indokolt.
A hírek szerint a tábor bezárása november végére várható, s elképzelhető, hogy a készenléti rendőrség egységei kapnak helyet az egykor szovjet laktanyaként használt ingatlanegyüttesben.
A BÁH-tól megkérdeztük, hogy milyen ütemterv szerint zajlik a debreceni tábor megszüntetése, hol helyezik el a lakókat, de a hivatal sajtóosztálya azt válaszolta, hogy a témával kapcsolatban forduljunk a Belügyminisztériumhoz. Elküldtük a kérdéseinket a belügyi tárcának, de eddig válasz nem érkezett.
Amúgy a több mint ezer férőhelyes tábor mára szinte kiürült. Hivatalos tájékoztatást nem kaptunk a létszámról, de a debreceni Sámsoni úton könnyű szóba elegyedni menekültekkel, így a fontosabb információkhoz hozzá lehet jutni. Igaz, először két spanyol anyanyelvű férfit sikerült leszólítanom, akik sajnos egy szót sem tudtak angolul, annyit vettem ki a szavaikból, hogy Kubából jöttek, de amikor ezt meghallottam, azt hittem, valamit félreértettem. Hogyan kerülnének kubai menekültek Debrecenbe? Később azonban beszéltem egy ghánai fiatalemberrel, aki azt mondta, hogy az állomáson alig százan vannak, a nagy többség afganisztáni és pakisztáni, a többiek afrikai országokból valók, főleg Ghánából, Libériából és Szomáliából, s tényleg: van öt-hat kubai is.
A 18 éves ghánai egyébként hét hónapja van itt, mint mondta, a „nagy menekülthullám” előtt jött, és nem tudja, meddig marad, hiszen nem rajta múlik, hogy megkapja-e az áhított menekültstátuszt. Szívesen maradna Magyarországon, idővel főiskolára vagy egyetemre menne, hiszen odahaza középiskolát végzett. Lehetőséget lát a sportban, hiszen bokszol és cselgáncsozik.
„Nem akarok semmi különöset, csak családot alapítani, gyerekeket nevelni, békében élni és dolgozni”
– fogalmazott. Arra a kérdésemre, hogy hallott-e a debreceni tábor tervezett bezárásáról, sűrűn bólogatott, de nem mutatott megrendülést. Azt mondta: „nem tudom, hogy akkor hová visznek, de egyelőre nem számít, csak az a fontos, hogy ne kerüljek vissza Afrikába”.
|
Kósa és Orbán. „Logisztikailag nem indokolt”
Konyhás István / Népszabadság |
Szóba elegyedtem egy 26 éves libériai férfival, aki a ghánaihoz képest sokkal rosszabb lelkiállapotban volt. 2008-ban hagyta el Libériát, négy évig tartózkodott Görögországban, ahol abból élt, hogy üres üvegeket gyűjtött. Mint fölidézte, „húsz centet kaptam egy üvegért, ha tíz összejött, már tudtam valamit enni”. Később Magyarországon keresztül Ausztriába ment, de onnan visszaküldték hozzánk. Megjárta Bicskét, ahol elvállalta a közös WC takarítását.
„Nem tudok egy helyben megülni, inkább vécét pucoltam, de te azt nem tudod elképzelni, hogy menekültek után milyen érzés budit takarítani”.
A libériai férfi tizenegy hónapja van a debreceni menekültállomáson, és a tervei ugyanazok, mint a ghánainak: letelepedés Európában, munkavállalás „bármi” kategóriában, majd családalapítás. De erre egyelőre nem sok esélyt lát. Arra panaszkodott, hogy „nem tudok aludni az idegességtől, napi két-három órát alszom, nem tudom, mi lesz velem”. Egy dologban biztos: nem akar visszamenni Libériába. Az élete most a kivárásról szól, mint mindenkinek a táborban. „Várunk, és reménykedünk, hogy a hatóság megadja a papírt”, mondta. Amikor megemlítem neki, hogy vélhetően Debrecenben már nem sokáig marad, rám nézett, s azt ismételgette: „Soha, soha, soha, soha nem megyek vissza Afrikába! Érted, ember? Soha, soha, soha!”.
