Az önkormányzati iskolarendszer államosítása olyan fokú centralizáció, amely nem jellemző az uniós országokban. A kormány azzal érvel mellette, hogy az állami felelősségvállalással és fenntartással kiegyenlíthetők az iskolák közötti különbségek, az oktatás színvonala, az iskola ellátottsága így nem függ attól, hogy mennyire jómódú vagy szegény egy település. 2013. január elsejétől, azaz a tanév kellős közepén történt meg az államosítás, előkészítetlen törvényi háttérrel, és az intézményfenntartó központ rosszul megtervezett költségvetésével.
Másfél évvel ez után kijelenthető: sem a Klik, sem a kormány nem lépett föl, még csak szimbolikusan sem, az iskolai esélyegyenlőtlenségek, a szegregáció ellen. Sőt, ennek ellenkezője történt. Az elmúlt négy év egyik legfontosabb, oktatást érintő eseménye az volt, amikor Balog Zoltán humánminiszter nyíltan kiállt egy korábban a roma gyerekek jogsértő elkülönítése miatt bezárt iskola újranyitása mellett Nyíregyházán. Bár az új fenntartó ezúttal nem az önkormányzat, hanem a magyarországi görög katolikus egyház, a szegregáció szegregáció maradt, bárhogy törekedett is rá a kormány és az egyház, hogy azt felzárkóztatásnak tüntesse fel.
|
Orbán Viktor és Parragh László. Nagy az egyetértés
M. Schmidt János |
Az iskola 2011-es újranyitása miatt egy jogvédő alapítvány pert indított, amit meg is nyert: első fokon elmarasztalták az egyházat. Az ügy illusztrálja azt is, hogy hiába tünteti fel Magyarország az unió felé kötelező jelentéseiben, hogy az államosítással éppen az egyenlőtlenségek csökkentése a cél, az iskolák közti különbségek továbbra is szélsőségesen nagyok. A négyéves ciklust az államosításon kívül a társadalmi mobilitási utak szűkítése jellemezte. Hatalomra kerülése után néhány hónappal a miniszterelnök megállapodást kötött Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével a szakképzés átalakításáról, és megkezdődött az oktatás átalakítása, hogy az megfeleljen „Parragh uram inas-centrikus” elvárásainak.
Nem sokkal ez után a Széll Kálmán Terv nevű kormányprogram bejelentésekor a miniszterelnök azt mondta, hogy „nem ördögtől való 15 éves korban munkába lépni”. Orbán eredetileg 18-ról 15 éves korra szállította volna le a tankötelezettség határát, amit végül az új köznevelési törvény elfogadásakor 16 évre módosítottak. Talán amiatt, mert az unióban 16 éves kor a munkába lépési korhatár, ezt még a magyar miniszterelnök sem írhatta felül. Orbán akarata egyébiránt mégis érvényesül: a 15 évesek így is részt vehetnek a vállalati munkában mint inasok. Az iparkamarának alárendelt szakképzésben előre borítékolható, hogy szinte a biztos munkanélküliségbe küldik a fiatalokat: minimálisra csökkentették a közismereti órák számát.
A diákok alapkészségeit nem erősítik meg, és nem kapnak elég nyelvi és vállalkozói képzést sem. Viszont van heti öt testnevelésórájuk. Hiába küzdött az átalakítás ellen Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási szakpolitikusa is, tényeken alapuló érveit a miniszterelnök lesöpörte. A társadalmi mobilitási utak szűkítésének igénye olvasható ki a kormányprogramból is, 40 százalékra akarják növelni a szakiskolások számát, ami csak az érettségizők arányának nagyjából 10-20 százaléknyi csökkentésével érhető el. Az általános iskolai képzésre az államosításon keresztül rányomja a bélyegét a pedagógus-életpályamodell erőltetett, átgondolatlan és minden szakmai vitát nélkülöző bevezetése. A tanári teljesítményt voluntarista módon mérik, ami mögött nem áll konszenzus.
Az államosítással minden Klik fenntartású iskola pedagógusa – ha akar, ha nem – kötelezően tagja a Nemzeti Pedagógus Karnak. Az Orbán–Hoffmann-rezsim bevezette a napi kötelező testnevelésórát – úgy, hogy a magyarországi iskolák nagy része alkalmatlan ennek végrehajtására, például azért, mert nincs tornaterme –, és rákényszerítette a szülőkre a döntést, erkölcs- vagy hittanórára küldik-e a gyerekeiket. Hoffmann Rózsa átalakíttatta a Nemzeti alaptantervet, a kompetencialapú oktatást kiszorította a lexikális tudásra építő tanterv.
Fontos megjegyezni: államosítás ide, növekvő óraszámok oda, adminisztrációs terhelés ide, folyamatos jogbizonytalanság oda, sem a pedagógusok, sem a szülők nem jelezték az átalakításokkal kapcsolatos ellenérzésüket. A tüntetések, a pedagógus-szakszervezetek demonstrációi alig váltottak ki érdeklődést. A pedagógusoknál új helyzetet hozott a Klik: ha valakit kirúgnak egy borsodi faluban, mert szóvá tette kritikáit, akkor nem mehet át a szomszédos falu iskolájába tanítani, mert az ország összes iskolájának ugyanaz a fenntartója. A pedagógusok félnek. A gyerekek félnek. Az iskolai szociális munkásokat felváltották az iskolarendőrök. És nincs menekülő-útvonal: az alapítványi és magániskolák a kormány hatalomra lépése óta teljes bizonytalanságban működnek.
|
Hoffmann Rózsa
Kurucz Árpád |
Nincs átlátható, jogszabályok által garantált finanszírozásuk. Csak annak hosszabbítgatja a minisztérium a köznevelési megállapodását, aki így vagy úgy, de magáévá teszi a nemzeti együttműködés rendszerét: ez a mutyivilág lassan kivérezteti a pedagógiai innováció terepét, az alternatív iskolákat. Van egy mondás, ami közhelynek hangzik, de az elmúlt négy évet jól jellemzi: az építkezés lassú, a rombolás gyors. Orbán–Hoffmann rendszere két év alatt mérhető és súlyos károkat okozott a legsérülékenyebb csoportoknál. A korai iskolaelhagyók száma növekszik, ezrével zuhannak ki fiatalok az oktatási rendszerből úgy, hogy semmiféle végzettségük sincs. Ez biztos út a tartós munkanélküliségbe és Orbán munkaalapú társadalmának közmunkával „fűszerezett” segélylétébe.
A kevésbé sérülékeny társadalmi rétegek gyerekei pedig pánikszerűen hagyják el az országot. Az egyetemet már nem itt akarják elkezdeni. Hoffmann Rózsa gyakorlatilag tökéletesen hajtotta végre a miniszterelnök oktatási elképzeléseiből következő intézkedéseket. A hírek szerint a kormányfő mégsem elégedett, és Hoffmannak várhatóan nem lesz helye egy esetleges harmadik Orbánkormányban. A köznevelésért felelős államtitkárt főleg a rossz káderpolitikája miatt támadják a kormánypártban. Pedig ez a káderpolitika része a rendszernek: ha a miniszterelnök nem veszi figyelembe a nemzetközi kutatások tapasztalatait, ha nem tényekre alapozza a közpolitikát, hanem unortodox magyar megoldásokra, ahhoz csak kontraszelektált kádereket lehet megnyerni.
Az a társadalomkép, ami a közoktatás átalakítása mögött húzódik, még kontrasztosabban látszik a felsőoktatást érintő politikában. A miniszterelnök szerint túl sok a diplomás, kevés a szakmunkás. Bár alulról nyitott középosztályról beszélt kormányzása idején, politikájával éppen az alsó középosztály elől zárja el a továbbtanulási utakat. Napestig idézhetnénk a felsőoktatást kritizáló és a tényekkel köszönő viszonyban sem lévő kijelentéseit, akár a romkocsmákban merengő bölcsészek munkanélküliségéről, akár az önfenntartó felsőoktatásról. Orbán elmúlt négy éve alatt ez a szektor szenvedte el a legnagyobb mértékű forráskivonást.
A 2010-es 181 milliárdról 2013-ra 123 milliárdra olvadt a felsőoktatás költségvetési támogatása. Idén valamelyest növekedett: 136 milliárdot különített el a költségvetésben a kormány a felsőoktatásra. A drasztikus forráskivonás számtalan működési nehézséget okoz az intézményeknek, ami kihat az oktatás minőségére is. Kényszerű szénszünetet rendeltek el a vizsgaidőszakban, külsős tanárokat bocsátottak el, kényszernyugdíjazták a legkiválóbb oktatókat. Mégis, azt lehet mondani, hogy egyedül a felsőoktatás szereplői voltak képesek Orbán kormányával szemben bármiféle ellenállás kifejtésére.
A tiltakozások motorja a Hallgatói Hálózat (HaHa) nevű, alulról szerveződő mozgalom volt, amely már 2011-ben is tüntetéseket szervezett az ész nélküli átalakítások miatt. Akkor azért hívta utcára a fiatalokat, mert Hoffmann Rózsa, akkor még a felsőoktatásért is felelős államtitkár egyik pillanatról a másikra – tökéletes végrehajtóként – teljesítette Orbán Viktor akaratát, és egyik évről a másikra, néhány héttel a jelentkezési lapok leadási határideje előtt gyakorlatilag kinyírta az államilag finanszírozott közgazdász- és jogászképzést, valamint számos társadalomtudományi szakot. Akkormég csak elszórtan voltak megmozdulások. Nem így 2012-ben, amikor Orbán az önfenntartó felsőoktatást vizionáló beszéde után drasztikusan megnyírta az államilag finanszírozott keretszámokat.
A diákok ezt már pontosan értették: az a miniszterelnök, aki az ellenzék vezéreként 2008-ban a tandíj elleni népszavazásra buzdította az embereket, a Diákhitel 2 elnevezésű konstrukció bevezetésével gyakorlatilag tandíjassá tette a felsőoktatás nagy részét. 2012 decemberében a HaHa tiltakozásai már nem marginális megmozdulások voltak, hanem egyre terebélyesedtek: bekapcsolódott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, az oktatók, rektorok. A felsőoktatás szereplői egységesen álltak ki heteken keresztül a drasztikus megszorítások és a tandíj bevezetése ellen. Sikerrel. Ami nem történt meg a négy év alatt más ágazatokban, megtörtént a felsőoktatásban: egy államtitkár belebukott a tiltakozásokba.
Hoffmann Rózsát levették a felsőoktatás felügyeletéről, és feladatait Klinghammer István, az ELTE korábbi rektora és a rektori konferencia egykori vezetője vette át. A tavaly márciusban hivatalba lépő Klinghammer egyetemi múltjával és tekintélyével pacifikálta a felsőoktatás tiltakozó szereplőit, és – a változásokat elindító HaHa kivételével – tárgyalni hívta őket. A felsőoktatási kerekasztal hónapokon keresztül egyeztetett az ágazat hosszú távú stratégiájáról, ami el is készült őszre, ami aztán a fiókban landolt. Orbán ugyanis a választásokig már nem kívánt a rendszerhez hozzányúlni. Ami biztos: Parragh László iparkamarai elnök ennek a szektornak az irányítása mögött is árnyékállamtitkárként van jelen, így egy következő Orbán-kormányban feltehetőleg továbbra is nagy szerep jut majd neki.
