A menekültek szinte mindentől meg vannak fosztva, csak az információtól nem. Egy hátizsáknyinál több holmi senkinél sincs, okostelefonja viszont mindenkinek van.
Nélkülözhetetlen is a folyton változó stratégia kialakításához. A péntek esti hírre, hogy a kormány buszokat küldött az M1-es autópálya leállósávjában vonulókért, és elvitte őket az osztrák határig, szombat hajnalban több százan hagyták el a debreceni befogadóállomást, és vették az irányt Budapest felé. Délután egykor már a Budaörsi úton jártak.
Tudják, mi történik körülöttük, és ha változnak a körülmények, alkalmazkodnak. Ha az egyéni vagy kiscsoportos megoldások – embercsempészet – helyett az tűnik kifizetődőnek, hogy több százan indulnak neki egyszerre gyalog, át az országon, akkor azt teszik. És elég elszántnak tűnnek ahhoz, hogy elhiggyük: azok is eljutnak a határig, akik egy babakocsit tolva igyekeznek a menet végén.
Ha viszont kiderül, hogy a magyar állam nem próbálja ismét becsapni és foglyul ejteni őket a bicskei vasútállomáson, akkor vonatra szállnak. Ezt tette végül a szombati menet is, amely az előző napinál érezhetően pihentebb és jobb karban lévő emberekből, főként fiatal férfiakból állt. Egyikük a Budapestről kivezető úton már nem is azt kérdezte, milyen messze az osztrák határ, hanem azt, hogy mikorra érhetnek Győrbe, mert tudta, hogy társai vonattal igyekeznek arrafelé.
