galéria megtekintése

Rendszerhiba-e az óvodai masni?

11 komment


Boda András

Túlmutat önmagán a kaskantyúi óvodában, pedagógiai célból megkötözött kisfiú esete. Bár a szakértők még a szimbolikus kötözést is elfogadhatatlannak tartják, azt leszögezik, a túlterheltség, a központosítás, a takarékossági intézkedések és a bérfeszültségek miatt egyre nagyobb nyomás alatt vannak az óvodai dolgozók.

Büntetlenül hagyott brutális pedagógiai módszer vagy példásan kezelt, eltúlzott szülői felháborodás? E két végletes megállapítás közé illeszthetők be a Bács-Kiskun megyei Kaskantyú község óvodájában történt eset reakciói.

Mint arról a Blikk írt, a helyi óvodában

az egyik óvónő büntetésből megkötözött egy kisfiút, mert hiába szólt rá, és próbálta fegyelmezni, a gyerek rosszalkodott, társaival erőszakoskodott, ütötte őket.


A lapnak nyilatkozó óvónő eszköztelennek, tehetetlennek érezte magát, ezért végül egy vékony fonállal „masnira” kötötte meg a gyerek kezét, két percre. Ezt is megbánta – jelezte utóbb. A szülők úgy vélik, már ennyi is megengedhetetlen lett volna, ráadásul ennél jobban és hosszabb időre kötözte meg a gyereküket, ezért feljelentést tettek.

 

A kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette a rendőrség. Ezzel

az ügyészség is egyetértett, mert elutasította a nyomozás megszüntetése miatti panaszt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség lapunknak küldött állásfoglalásában egyebek mellett azzal igyekezett alátámasztani döntését: „Az óvónő a gyermek kezeit néhány percre, jelképesen egy pamutfonállal lazán masnira kötötte, és felhívta a figyelmét, hogy nem bánthatja a társait. A lábak összekötésére nem került sor. Ennek a megoldásnak megalázó, megszégyenítő jellege nem volt, és fájdalmat, külsérelmi nyomot sem okozott a kisgyermeknek. Mindezekre tekintettel az óvónő a gyermek fegyelmezésére irányuló, figyelemfelhívó cselekedetével nem követett el súlyos fokú kötelességszegést, így a kiskorú veszélyeztetésének bűntette sem valósult meg.”

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

– Elfogadhatatlan, amit az óvónő tett, még nevelési célzatból,

szimbolikusan sem szabad ilyet csinálni

– fogalmazott érdeklődésünkre Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai­ Egyesület elnöke az esetről. Ugyanakkor a konkrét ügytől elvonatkoztatva már árnyaltabb volt a véleménye. Mint mondta, elméletileg megvannak a megfelelő pedagógiai­ módszerek a hasonló, magatartási, viselkedési gondok kezelésére – például a pedagógiai asszisztens, a dajka bevonásával az óvónő kiemelt figyelmet szentelhet a „problémás” gyereknek, de akár pszichológus segítségét is igénybe vehetik –, csakhogy mindez a gyakorlatban nem minden esetben működik. Ennek pedig egyszerre okozója a vészes szakemberhiány, az óvónők túlterheltsége, a zsúfolt csoportok sokasága, a kormányzat túlzott központosítási és spórolási szándéka.

Fábián Katalin szerint az egyik legfőbb gond ma a szakemberhiány, a fiatalok számára nem vonzó ez a pálya, nincs elég óvónő. Ezt a helyzetet csak súlyosbította több kormányzati intézkedés: például az, hogy az amúgy is leterhelt óvodapedagógusoknak még kevesebb idejük jut a gyerekekre a megnövekedett adminisztrációs terhek miatt.

Súlyos gond, hogy az ország egyes részein, így a főváros agglomerációjában és Észak-Magyarországon túlzsúfoltak az óvodák.

Másutt a magas csoportlétszámot az magyarázza, hogy épp a szakemberhiány miatt­ összevontak óvodákat. Az egyesületi elnök szerint a szakmai munkát nehezíti, hogy összevonásokkal nagy, nyolc-tíz csoportos óvodákat alakítottak ki, lefokozták az intézményvezetőket. Emiatt az óvónők magukra maradtak, közvetlen felettes híján nincs kitől szakmai segítséget kérniük.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Mindezen túl – említette meg Fábián Katalin – tarthatatlan helyzetet teremt sok helyen, hogy

szakemberhiány miatt pedagógiai asszisztensekre bízzák az óvónői teendőket, és a dajkákra is túlzott terheket tesznek.

Ez nemcsak törvénytelen, hanem igazságtalan helyzeteket szül, és feszültséget teremt, mert például a dajkák bére alig nettó 80 ezer forint, míg a kezdő óvodapedagógusoké 155 ezer – mondta Fábián Katalin.

Ezt egészíti ki egy névtelenséget kérő óvodaigazgató: – Túlterhelt, eszköztelen óvodapedagógusok vigyáznak a fáradt, túlterhelt szülők gyerekeire, akik közül mind több a magatartászavaros. Ebben a közegben épp olyan könnyű hibázni, mint vétlenül célkeresztbe kerülni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető