galéria megtekintése

Sűrítve látjuk a politikusokban, amit magunkban sem szeretünk

1 komment


Boda András

Az országgyűlési  képviselők vagyonnyilatkozatát böngészi a fél ország. De vajon miért érdekel minket ennyire, gazdagok vagy épp szegények politikusaink? És egyáltalán, kit szeret a magyar: a vagyonos politikust vagy azt, akinek semmije sincs? Vagy nekünk senki sem jó? Reklámszakembertől, médiakutatótól és szociálpszichológustól vártunk válaszokat.

– Persze, hogy a szegény politikus a jó politikus. A gazdag ugyanis még többre vágyik, a szegény politikus kevéssel is beéri, tehát a közhiedelem szerint

visszafogottabban vesz el a közösből

– írta körbe kérdésünkre az ideális politikus anyagi helyzetét Erdélyi „Superman” Zsolt, reklámszakember, aki számos politikai kampányt vezényelt már le az elmúlt két évtizedben. Később viszont jelezte, hogy valójában a kérdés megközelítése is rossz. Szerinte ugyanis a magyar ember tesz arra, hogy gazdag vagy épp szegény a politikus, csak az érdekel minket, hogy becsületes-e. Tisztességes embernél – fogalmazott – a szegénységét épp úgy elfogadjuk, mint a gazdagságot.

 

– Az nem érdekel minket, hogy Schiffer Andrásnak lett-e újabb szűkített zakója, vagy sem. Az érdekel minket, hogy a hirtelen és megmagyarázhatatlanul gazdagodó politikusok közül az új évben ki, mennyire hazudik – mondta Erdélyi, aki ezen a ponton rávilágított arra is: – A vagyonnyilatkozatok iránti végtelen kíváncsiságunk tehát leginkább

a pofátlanság mértékét célozza.

Ez persze nem új keletű érdeklődés, egy jó Picasso-hamisítvány legalább annyira vonzó tud lenni, mint az eredeti. Főként akkor, ha az értő közönség a különbségeket is pontosan látja.

Hammer Ferenc médiakutató szerint a látszat ellenére nem a politikus anyagi helyzete határozza meg a szimpátiánkat, minden attól függ, hogy a szegénység vagy épp a gazdagság becsülettel párosul-e. Másfelől viszont – mutatott rá egy másik nézőpontra – a politikusok vagyonosságának megítélésében is megfigyelhető „kétlelkűség”. – Ha egy vezető határozott, akkor diktátor, ha nem az, akkor inkompetens. Ha a nép nyelvén beszél, akkor populista, ha értelmiségiként nyilatkozik meg, akkor pedig elrugaszkodott a valóságtól. Ha pedig szegény, akkor nem sikeres, ha gazdag, akkor becstelen – mondta. Hammer Ferenc kérdésünkre kitért arra is: a vagyonnyilatkozatok iránti kíváncsiságot elsősorban az irigység gerjeszti, s csak másodsorban az az idealizmusunk, amely szerint tetten érhető az, aki tisztességtelen módon gyarapította vagyonát.

„A magyar önmagát nem szereti, s ebből adódóan senkit sem szeret. A politikusokat különösen nem, mert bennük sűrítve látja mindazt, amit önmagában sem szeret: a kisebbrendűségi érzést, a kivagyiságot, a mohóságot, a barbarizmust”

– fogalmazott lapunk megkeresésére Csepeli György szociálpszichológus, majd azzal folytatta: – A rendszerváltás előtt nem volt legitim politikai elit, s utána sem jött létre. Az elit a társadalom felettes énje, a mérce, az érték és a norma. Felettes én hiányában elszabadulnak az indulatok, kétségessé válik minden, ami a rend és a biztonság érzését adja.

Csepeli György kiemelte, hogy a más zsebében turkálás a politikusoktól sem idegen:  „A magyarok, ha szegények, ha gazdagok, irigyek. Az 1938-ban megalkotott első zsidótörvénnyel megállíthatatlan folyamat indult meg. 1945-ben kiterjesztették a zsidótörvényeket mindenkire, akitől volt mit elvenni.”

A szociológiai vizsgálatok eredményei szerint a magyarok nem bíznak meg sem egymásban, sem az intézményekben. Mindenki menekül az állam elől, mint Jerry Tom elől, miközben az államtól, és nem önmagától várja problémái megoldását.

A más vagyonára áhítozás nemzeti sport

– fogalmazott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető