galéria megtekintése

A szamarak a tettesek, a gazdájuk a vádlott?

2 komment


Hajba Ferenc

A vádirat szerint két szamár harapdált össze és taposott agyon Magyarszecsődön egy 65 éves férfit, aki segédmotorjával a tanyájára igyekezett. A Szombathelyi Törvényszék hétfőn a tragédia helyszínét tekintette meg.

Magyarországon eddig szamarak még soha nem oltottak ki emberéletet. A mostani tragédia ezért is különleges. Az ügyészség az állatok tartója ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat, először a Körmendi Járásbíróság tárgyalta az ügyet. Nemrég azonban áttette a Szombathelyi Törvényszékre, mondván, akár a vádtól eltérő, a törvényszék hatáskörébe tartozó bűncselekmény is történhetett.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

A sértett jogi képviselőjétől a helyszíni szemlén megkérdeztük, milyen más bűncselekmény jöhet még szóba. Szerinte a halált okozó gondatlan veszélyeztetés minősítése mindenképpen felmerül.

 

Csonka Attilánét, az áldozat lányát kértük, idézze fel a történteknek azt a részét, amit ő tud. Elmondta, hogy magyarszecsődi tanyájukon macskákat tartottak, s egy kis tóban halak is voltak, Édesapja a segédmotorjával rendszeresen oda járt ki. Útja egy három hektáros terület előtt vitt, ahol kutyákat és két szamarat tartott a telek gazdája. Az eddigi megállapítások szerint a két szamár elszabadult, nekitámadtak motoron ülő édesapjának, lerántották róla, 52 métert vonszolták, s agyontaposták.

- A szamarakon kívül 14 nagy testű kutya, kuvasz, komondor is lakott a telepen, ők szabadon kóboroltak – szúrja közbe Wágner János, az áldozat veje.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

A teleknek jelenleg új tulajdonosa van:

- A gyerekek nekem csak munkát vettek vele, mert ők külföldön dolgoznak, ezt meg rám hagyták - húzza fejére az esőkabátot. - Szívesen lemondanék róla, ha szegény Sándor még élne.

A bíró, az ügyész és az ügyvédek szakadó esőben, térdig sárban járják végig a terepet. A vádlott megmutatja a telek kétszárnyas fakapuját, melyet egy vízszintes és egy függőleges tolószerkezet zárt. A szakértő szerint a szamarak az orrukkal a vízszintes zárat ki tudták nyitni. A fakapu egyébként a bíró mozgatására rendkívül instabilnak bizonyult.

A vádlott megmutatta, hogy az áldozatot hol vette észre, a kapu közelében, motorjától 52 méterre feküdt, valószínűleg - ezt már nem ő tette hozzá - ennyit vonszolták a szamarak. A kapu egyik szárnya félig nyitva volt. A szakértők egyértelműen megállapították: a férfi mozgó motorról esett le, tehát az áldozat nem állt meg valamiért a szamaraknál.

Az egyik helyszínelő rendőr a közelben egy véres követ is látott, más erről nem számolt be. Az áldozat környékén szétszóródott, a halaknak és a macskáknak vitt élelmiszert találtak, s a férfi bukósisakját.

A szakértő megvizsgálta a kerítés fa tartóoszlopait, melyeken rágásnyomokat talált. Nyomatékosította: vannak úgynevezett karórágó lovak, szamarak, de azok más fognyomot hagynak. Az oszlopon látható rágások dühről tanúskodnak. Sőt, a kerítés mellett – azon belül – az állatok idegességére utaló rohangálás lábnyomait látták.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Az állatokat a tragédia után először karanténben őrizték, most Budapesten a Noé állatotthonban vannak, valószínűleg az eljárás befejezéséig. A csődört kasztrálták.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

A terepszemle során a rendkívül rossz időjárás miatt nem végezték el azt a próbált, hogy a segédmotor hangját milyen messziről hallhatták az állatok.

A látottakat jegyzőkönyvben rögzítik, s a következő tárgyaláson részletesen ismertetik, mondta a bíró.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

A helyszín megtekintése során az eddigiekhez képest éles ellentmondások nem merültek fel. Beszéltek egy piros vödörről, amit a vádlott látott, az áldozat szerint ilyen nem volt az édesapjánál. Tisztázatlan még, hogy milyen véres kőről van szó, s az hogyan került oda.

A tárgyalást valószínűleg decemberben folytatják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.