galéria megtekintése

A Szabadság tér kis körei

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 19. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

A véletlennek köszönhetően pont nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án lesz az ötszázadik napja annak, hogy a Szabadság téren elkezdődött a kormány sasos-arkangyalos megszállási szobrának építése, ezzel együtt pedig a tiltakozások. A helyszínen azóta folyamatosan, fagyban és kánikulában is tartanak a rendezvények a történelemhamisítás ellen, és – a szervezők elhatározása szerint – egészen addig tartani fognak, amíg a szobrot nem távolítják el a Szabadság térről.

Az emlékmű szimbolikája azt üzeni, hogy a vészkorszakért kizárólag a megszálló náci Németország felelős, a magyar állam ártatlan. Bár az emlékmű felállítását nem sikerült megakadályozni, a tiltakozások miatt az építkezés a meghosszabbított határidőt is jelentősen túllépte. Az éj leple alatt becsempészett szobrot a kormány fel sem avatta. A küzdelem egyenlőtlennek ígérkezett, a hatalmi arrogancia mégis csatát veszített a polgári öntudattal szemben. Ha valakinek kedve és lehetősége van kilátogatni a térre, személyesen is meggyőződhet erről. A százmilliókból felhúzott giccses monstrumot a járókelők pillantásra is alig méltatják, viszont az emlékkövekből, virágokból, mécsesekből, személyes tárgyakból, családi fotókból és kordokumentumokból emelt Eleven Emlékműnél mindig megrendült emberek állnak.

Járókelők tegnap
Járókelők tegnap
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A tiltakozások különböző formákat öltöttek az elmúlt több mint egy év során. Jó ideje két csoport (az Eleven Emlékmű és a Szabadságszínpad) váltja egymást a téren. Sebő Gábor – jelenleg a Szabadságszínpad egyik szervezője – az első pillanatoktól kezdve a demonstrálók között van.

 

Alighanem ő osztotta szét a legtöbb szórólapot, amiből becslése szerint legalább hét-nyolcezer fogyott már el. Leginkább az angol nyelvű kelendő, belvárosi sétájuk során a külföldi turistacsoportok a megszállási emlékművet és az ellenemlékművet is érintik.

„Egyszer csak jött egy ausztrál, és megölelt”

– jelezte Sebő Gábor, hogy időnként még őt is érik meglepetések a téren. Magyarok – mondta – újabban ritkán kérnek felvilágosítást. Az arra járók közül már mindenki tudja, miről szól a tiltakozás.

A demonstrálók augusztus 20-án délután és este is kint lesznek a Szabadság téren.

Tavaly tavasszal a rendőrség különféle jogcímeken több tucat tüntető ellen indított eljárást. Előfordult, hogy a rendőrök egy holokauszt-túlélővel szemben intézkedtek: az idős asszony elsírta magát a megaláztatástól és a feltörő emlékektől.

Kordonbontók tavaly tavasszal
Kordonbontók tavaly tavasszal
Teknős Miklós / Népszabadság

A felzaklató esetek mellett akadtak olyanok is, amelyek inkább a paródia határát súrolták. Pápai Gábort, a Népszava karikaturistáját például titokban követték, majd egy mellékutcában kapcsolták le a rendőrök. A bűne az volt, hogy a készülő emlékművet eltakaró fóliára felrajzolta Orbán Viktor alakját – kordonbontóként ábrázolva, csavarkulccsal a kezében.

Pápai elismerte tettét, de azt nem, hogy bűncselekményt követett volna el. „A bizonyított kárértéket én készséggel megtérítem, amennyiben visszakapom a művemet” – közölte a karikaturista, aki úgy ítélte meg, a véleménynyilvánítás szabadságához összehasonlíthatatlanul fontosabb társadalmi érdek fűződik, mint ahhoz, hogy üres legyen egy építési fólia.

Néhányan saját magukat képviselték az eljárásban, mások egy ismerős ügyvédet kerestek meg. A legtöbben éltek Czeglédy Csaba felajánlásával, akinek ügyvédi irodája térítésmentesen (szakszerűen: Pro Bono) vállalta a Szabadság téri demonstrálók képviseletét.

Az ügyvédi iroda eseteit összegezve: tizennégy ember ellen indult szabálysértési eljárás jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Ketten befizették az első körben kirótt 50 ezer forintos bírságot, a többiek bíróságra vitték az ügyet. Esetükben – a rendőrségi határozatot megváltoztatva – a bíróság megszüntette az eljárást.
Két garázdasági ügy is volt, de az eljárást mindkettőben megszüntették. Hét demonstrálót (közöttük olyanokat, akik más ügyben is érintettek voltak) rongálás bűncselekményének elkövetésével gyanúsítottak. Vegyes a kép. Egyvalaki elfogadta az enyhe büntetésnek számító megrovást, a többiek elvi okokból fellebbeztek. Néhányukkal szemben jogerősen megszüntették az eljárást, más esetekben még mindig folyamatban van az ügy.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.