Fischer Ádám újra a Szabadság térre hív

Nagyon fontosnak tartom, hogy Európáért közösen emeljük fel hangunkat, ezúttal a szó szoros értelmében is – áll Fischer Ádám felhívásában. A nemzetközi hírű karmester vezényletével vasárnap negyedik alkalommal lesz közös éneklés a Szabadság téren.

A nyári napforduló idejére tervezett rendezvényen négy európai himnuszt énekelnek majd: két-két olyan népét, amely „generációkon keresztül ellenségesen állt egymással szemben, ma azonban az Európai Unió tagjaiként tartósan békére lelt". A Fischer Ádám által közzétett program szerint a résztvevők elsőként a Marseillaise-t, tehát a francia, aztán a német himnuszt, valamint a szlovák és a magyar himnuszt, végül az Európai Unió közös himnuszát, az Örömódát adják elő.

A közös éneklés június 21-én, vasárnap, délután hat órakor kezdődik a megszokott helyszínen, a Szabadság téri német megszállási emlékműnél.

Fischer Ádám felhívásában hangsúlyozza: nagyon fontosnak tartja, hogy Európáért közösen emeljük fel hangunkat – ezúttal a szó szoros értelmében is. Nagyon fontos a helyszín is. Az, amit a „történelemhamisító és hazug emlékmű" szimbolizál.

Minél többen vannak olyanok, akik innen Magyarországról üzenik, hogy soha nem egyeznek ki a Horthy-korszak embertelen örökségének ma egyre inkább terjedő relativizálásával, annál árnyaltabb kép alakul ki külföldön a magyar társadalom jelenlegi állapotáról. És annál inkább tudunk egész Európában azért fellépni, hogy a múlt rémes árnyai ne tegyék tönkre a jövőt is – írta felhívásában Fischer Ádám.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.