galéria megtekintése

A menekülteket nem érdekli a magyar szigor

12 komment


Fekete Gy. Attila

Úgy tűnik, sem az embercsempészeket, sem az illegális migránsokat nem befolyásolták az augusztus elsejével hatályba lépett, a korábbinál szigorúbb idegenrendészeti szabályok. Az új gyakorlat még kiforratlan, közleményeiben a rendőrség is kerüli a konkrétumokat.

Augusztus elsején 42 csoportban 1180 illegális bevándorlóval – köztük 241 gyermekkel – szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén – tudatta vasárnap reggel kiadott közleményében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Menekülő kislány egy szegedi vonaton. Lényegi báltozás nem történt
Menekülő kislány egy szegedi vonaton. Lényegi változás nem történt
Balogh László / Reuters

A legnagyobb létszámú, 160 fős csoportot kevéssel 11 óra után fogták el Ásotthalom külterületén, ahol 101 afgán, 23 pakisztáni, kilenc-kilenc szír és iráni, hét bangladesi, nagy-négy iraki és eritreai, két gambiai és egy kongói állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt. Ellenük idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

 

Szaknyelven fogalmazva „visszatartották őket”. Ebben a kérdésben a rendőrség idegenrendészeti eljárásában lényegi változás nem történt. Továbbra is minden olyan illegális bevándorlót idegenrendészeti őrizetbe vesznek, aki elfogását követően nem terjeszt elő menedékkérelmet. A határozat meghozatalára (illetve a menedékkérelem előterjesztésére) azonban az új szabályozás szerint fő szabályként már a korábbi 24 helyett 36 óra áll a rendelkezésükre. Csakhogy a Szerbiából érkező harmadik országbeli illegális bevándorlók szinte kivétel nélkül menekültkérelmet terjesztenek elő, így valószínűleg nem lesz majd túl sok őrizetbe vétel.

Szombat óta hatályosak az új, a korábbiaknál szigorúbb, de a jogalkotó reményei szerint egyben gyorsabb eljárást lehetővé tévő menekültügyi szabályok. Míg korábban egy elfogott határsértő előállítottat legfeljebb 24 órára lehetett visszatartani, elsejétől már 36, bizonyos esetekben 48 órára is. Azonban a 72 órán túli meghosszabbítását már csak bíró rendelhet el.

Újdonság, hogy a korábbi gyakorlattal szemben már nem a rendőrségnek kell egyenként a bíró elé állítania az idegenrendészeti őrizetben lévőket, hanem a bírónak kell elmennie a menekültek fogva tartásának helyére. E rendelkezésnek köszönhetően a jövőben az őrizetben lévők szállítása és kísérése nem köt le jelentős erőket, és nem terheli jelentős kiadásokkal a rendőrséget.

Ha az előállítás és visszatartás ideje alatt az elfogottak menekültkérelmet terjesztenek elő, a rendőrségnek 36 órán belül át kell adni az illetőt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak. Addig azonban lefotózzák őket, rögzítik az ujjnyomaikat, és ellenőrzik az adataikat a hazai és az elérhető uniós körözési nyilvántartásokban és más adatbázisokban, valamint a terrorista, illetve terroristagyanús személyekről vezetett külön nyilvántartásokban is.

Külön eligazítást kaptak a rendőrök annak érdekében, hogy minden külföldit egységes szempontok alapján és azonos információkra kérdezzenek ki. Az egységes meghallgatási protokoll lehetővé teszi az elfogottak személyes körülményeiből adódó biztonsági kockázattal kapcsolatos elsődleges nyílt adatgyűjtést is a rendőrség számára.

Nő gyermekével Budapesten a Keleti péályaudvar mellett. A bírónak kell elmennie a fogva tartás helyszínére
Nő gyermekével Budapesten a Keleti pályaudvar mellett. A bírónak kell elmennie a fogva tartás helyszínére
Balogh László / Reuters

Kérdésünkre, hogy tudniillik hol tudnak fogva (idegenrendészeti őrizetben) tartani a naponta most már tartósan ezresével érkező migránsokat, a rendőrség írásban csak annyit válaszolt, hogy „a Magyarországot érő nagymértékű illegális migrációra a rendőrség megfelelő előállítói kapacitásába növelésével reagált. Az elfogott személyek kulturált elhelyezése érdekében jelentés fejlesztéseket hajtott végre, melynek eredménye képen nemcsak hogy valamennyi elfogott elhelyezésére lehetőség van, de biztosítottak számukra az alapvető higiéniás követelmények is”.

Mivel vasárnap délután az előállítási és visszatartási határidő még nem járt le, a rendőrség nem tudott adatokkal szolgálni arról, hogy a szombaton elfogott 1180 külföldi közül végül vettek-e bárkit is idegenrendészeti őrizetbe, s ha igen, hány embert.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.