Amikor kiküldetése lejárt, s eljött a békefenntartóktól, Perzselő szemek című fotókiállításával több kontinensre is meghívták. New Yorkban is szerveztek neki tárlatot. Ott a maratoni távot is lefutotta. Az idén is oda készül: meghívta magával Natasa Kovacsevicset. Azt a tizenkilenc éves szerb kosárlabdás lányt, aki tavaly szeptember közepén ott ült a győri csapat buszán, mely Sopron előtt, Kapuvárnál egy személy autóval ütközött. Ketten meghaltak, heten súlyosan, heten könnyebben megsebesültek a sportvezetők és a sportolók közül. Natasa Kovacsevics a súlyosak közé tartozott.
A győri sürgősségi osztály vezetője akkor éppen Pellek Sándor főorvos volt. Neki kellett döntenie Kovacsevics sorsáról. Beszélni nem tudott vele, a fiatal lány nem volt olyan állapotban. Az életnek azonban prioritása van egy végtag megmentésével szemben. Pellek doktor ezt tartotta szem előtt. Ezért aztán le kellett vágnia Natasa bal alsó lábszárát. Amikor a lány a műtét után felébredt, az édesapja ült az ágya mellett. – Tudom, hogy levágták a lábamat – ezek voltak az első szavai. Pellek doktor pedig biztatásul azt javasolta neki: fussák le együtt a legközelebbi maratoni távot New Yorkban.
– Azt hiszem, ő bírni fogja, nekem lesz nehezebb – mérlegel most a doktor. Pellek Sándor mellkassebész és traumatológus, orvos alezredes jelenleg a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában a mellkassebészeti részleget vezeti a fővárosban. Győrben is ő alapozta meg ezt a szakmát, a kisalföldi megyeszékhelyen is gyógyít tüdőrákosokat, mellkasi sérülteket, balesetet szenvedetteket. – Drámai sorsokkal, szép emberi példákkal találkoztam az életem során a harctéren és a civil pályafutásom idején is – fogalmaz az idén ötvenéves főorvos.
– Vannak betegeim, akiket az életerejük tart meg mindennapi méltóságukban. Egy hölgyet tizennyolcszor műtöttem, a Suzukijával két, frontálisan ütköző kamion közé szorult. Csak akkor vették észre, hogy van ott egy személyautó is, amikor széthúzták a teherautókat. Győrben beszélgetünk, abban a szobában, ahol valaha gyerekeskedett. Most itt van a magánrendelője. A falon kabuli gyerekek képei, saját fotók. Az egyik képkeret tetején apró kisplasztika áll egy afgán nőről. Lóg egy talizmán rubin- és más kövekkel kirakva a széke fölött. Az asztalán egy Magyarország térképére hasonlító betondarab a berlini falból.
– Az élmények megtalálnak – mutat a faldarabra. – Civilként sétáltam Berlinben a Chekpoint Charlie, az egykori amerikai ellenőrző pont környékén. Kiszólt a múzeumból egy hölgy, hogy egy nehéz asztalt kellene átvinni a másik szobába, segítenék-e neki. Persze, feleltem. Adott ajándékba egy hiteles darabot a berlini falból. Eltűnődtem azon, hogy egész eddigi életemben nyakig benne voltam a nemzetközi békefolyamatokban. Azért mentem a harctérre is gyógyítani, hogy minél több valóságos és szimbolikus fal ledőljön az emberek, a nemzetek között. S ha ezért a küldetésért nem is jár automatikusan egy darab a berlini falból, legalább az asztalcipeléssel kiérdemeltem. Egyébként pedig tényleg súlyos bútordarab volt.
Hazatérését követően Pellek Sándor elkezdte tanulmányozni a többnemzetiségű békefenntartó intézmények működési hatékonyságát. Ebből a témából hadtudományi doktori fokozatot szerzett, s ennek folytatásaként most a harctéri sebészet etikájáról készít tudományos értekezést. Meggyőződése szerint ez a téma a civil, polgári gyógyászat számára is rengeteg tanulsággal szolgál. A harctéri sebészet alapja az együttműködés, csak az teheti naggyá az orvost, magyarázza. A kabuli német tábori kórházban huszonhat nemzet orvosaival dolgozott. Voltak többek között német, magyar, dán, litván, francia, norvég, amerikai doktorok. A számukra idegen közegben valamennyien rendkívül motiváltak voltak az együttműködésre.
Egy sürgős ellátás során elhagyták urbanizációs késztetéseiket, s az együttműködés – szerinte természetes – hajlama tört elő. Hol van szükség ebben a betegmentő folyamatban az etika szabályozó felelősségére? Hát például ott, hogy ne feltétlenül és automatikusan annak az orvosnak a szava döntsön, aki mögött gazdagabb, tekintélyesebb, erősebb nemzet áll. A képzettség, a tudás ereje győzze le a nemzet tekintélyéből fakadó kiváltságokat, hangoztatja az alezredes. A kabuli német katonai kórház élére például titkos szavazással választottak vezetőt. A magyar Pellek Sándor kapott bizalmat. A mandátuma lejárta után aztán ő ajánlhatott jelöltet az intézmény élére. Litván kollégáját javasolta, aki szintén bizalmat kapott a többiektől.
A magyar orvost nagyon érdekelte, mit rejthet a litván doktor féltve őrzött, gondosan zárt páncélszekrénye. Egyszer aztán megkérdezte tőle. A litván kitárta a „mackó” ajtaját: kolbásszal és szalonnával volt tele a szekrény. A harctéri etika az ellátás sorrendiségében is szerepet játszik. Pellek főorvos felidézi a 2003. június 7-i fekete csütörtököt. Ekkor támadták meg először a biztonsági erőket. Egy szabadságos katonákat szállító buszba szándékosan belehajtottak egy Toyotával, amelyben 300 kilogramm robbanóanyagot helyeztek el. A békefenntartók közül hatan meghaltak, húszan súlyosan megsebesültek. Ő volt akkor a német kaszárnya ügyeletes sebésze. Azt mondja, a tábori kórház kapacitását és lehetőségét meghaladta volna ez a tragédia, ha nem a klasszikus katonai osztályozási, besorolási technikát alkalmazzák.
Ez a módszer a sérültek osztályozását, a sebesültek helyszíni stabilizálását, a kármentő sebészetet jelenti. Vagyis a sérült életben tartása, stabilizálása az elsődleges cél, a sebészeti beavatkozások csak átmenetiek. A sebesülteket arra készítik fel, hogy repülőgéppel az arcvonaltól távol eső katonai kórházba tudják szállítani őket. A sikeres harctéri sebészet előfeltétele a sérültek gyors, szakszerű kimentése. Pellek doktor szerint ebben hatalmas a fejlődés, de nemcsak a harctereken, hanem a polgári világban is. Egyre gyakrabban kerülnek jól ellátott kórházakba azok a betegek, akik ugyan még élnek, de sebesüléseik tartósan összeegyeztethetetlenek az élettel. A hozzátartozók reménykednek, bíznak abban, hogy ha eddig sikerült életben tartani őket, akkor már nem történhet baj, hiszen jó kezekben vannak a korszerűen felszerelt klinikán.
Csodát tenni azonban ott sem tudnak. Pellek doktor rendelőjébe került már olyan afrikai katona, akinek a gégéjét teljesen kilőtték, s szerencsétlennek esélye sem volt az életben maradásra, a műtőasztalon halt meg. Vittek be hozzájuk robbanás után egy katonát, akinek nem volt keringő vére, harcoltak az életéért, de eleve tudták, hogy el fogják veszíteni. Pellek Sándor az úgynevezett aszimmetrikus hadviselésből (a terrorizmusból) adódó etikai kérdéseket is vizsgálja, kutatja. (A terrorizmusról egyébként az a katonai véleménye, hogy ha nem próbálják meg helyben, nemzetközi összefogással megoldani a súlyos konfliktusokat, akkor ezek kiterjednek, eljutnak Európa békés részeire is.) A terrorizmus az orvos számára hadműveleti szituáció. Vittek már a rendelőjébe korábban elfogott terroristát erős hasfájással. Kiderült, hogy súlyos vakbélgyulladása van. Megműtötte, nem önbíráskodhatott, nem hagyhatta magára, orvosként nem gondolhatta át, hogy éppen aktuális betegének a kezéhez mennyi vér tapad. Önmagát is meg kellett győznie arról, hogy nem ő hivatott az ítélkezésre. Kérdezem tőle: nem túl nyugodt, átgondolt, békés ember ő ahhoz, hogy harctéri katona legyen?
– Katona vagyok, békés ember, nem eszem meg az énekesmadarat – jegyzi meg mosolyogva. Imponálóan kiegyensúlyozottnak látszik, mostanában a hazai gyógyítás, a kutatás mellett a fiatalok felkészítését segíti. – Annyit kaptam én ettől az országtól és a honvédségtől, hogy van mit visszaadnom – jegyzi meg, aztán Kennedy legendás mondatát idézi: „Ne azt kérdezd, hogy mit tesz érted az országod, hanem, hogy te mit tehetsz az országodért.” Nem mondja ki, de érzékelem, hogy a harctér izgalma hiányzik neki. Afganisztán kultúrájából magával hozta azt, amit lehetett. A nyelvet is tanulta, „eljutottam vele valameddig”, mondja. Háza bejáratának ajtaja fölé egy afgán sátorszőnyeget erősített. – Ha átmegyek alatta, mindig megsimogatja a homlokomat.
Dübörög a sivatagi szél
(Részlet)
Sivatagi sátram magányában elmélkedem.
Védve érzem magam, de kinn dübörög a szél.
Nyikorognak a gerendák, mozognak a falak, Zászlónkat ismeretlen erő táncoltatja.
Nem látom a táncot, de tudom, az erő kisimítja a ráncot.
Pihenek, időérzékem felborult, keresem harcunk értelmét.
A falakon kívül az ördög konyhájában forr az ősanyag.
Emberi testekkel fűszerezik a történelmet.
