a kihirdetés sajnos önmagában még nem garantálja a gyermekek jogainak tényleges és teljes tiszteletben tartását.
Magyarország is az aláírók közé tartozik: hazánk az 1991. évi LXIV. törvényben deklarálta a dokumentumot, amivel kötelezettséget vállalt arra, hogy jogi szabályozásait a benne foglaltakhoz igazítja. Az Egyezmény a szelleme az 1997. évi Gyermekvédelmi törvényben meg is jelenik, és talán legnagyobb jelentősége, hogy ez az első kötelező érvényű nemzetközi hatályú dokumentum a gyermeki jogokkal kapcsolatban.
Az Egyezményben tehát azok a jogok szerepelnek, amiket minden aláíró államnak kötelezően biztosítania kell az ott élő gyermekek számára. Tiltja a hátrányos megkülönböztetés minden formáját, azaz például nem, vallás, faji hovatartozás vagy vagyoni helyzet alapján. Kijelenti, hogy a gyermeknek veleszületett joga van az élethez és a fejlődéshez, az egészséghez, a szociális biztonsághoz. Nevük és származásuk mellett tiszteletben kell tartani a gyülekezéshez, tájékoztatáshoz és magánélethez való jogukat, valamint a szólás-, vallás-, gondolatszabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát is. Az oktatáshoz, a játékhoz és a szabadidőhöz való jog mellett az egyezmény védi a gyermekeket a jogellenes külföldre viteltől, a gyermekmunkától, az emberkereskedelemtől, a kábítószertől, a fegyveres konfliktusoktól, a szexuális és egyéb jellegű kizsákmányolástól, a kínzástól és a megalázó bánásmódtól.
Az egyezmény hangsúlyozza, hogy minden gyermeknek joga van a családhoz, ahhoz, hogy mindkét szülője részt vegyen a nevelésében, mindig azt tegyék, ami számára a legjobb, és hogy a gyermeket ne választhassák el a szüleitől, csakis abban az esetben, ha az elválasztás a gyermek mindenek felett álló érdekében szükséges. A családegyesítéshez és a családban való felnövéshez való jog olyannyira hangsúlyos, hogy az egyezmény kitér arra is: ha a gyermek saját érdekének védelmében nem a saját családjában él, joga van ahhoz, hogy megfelelő időközönként felülvizsgálják, jó helyen van-e.
A gyermeki jogok érvényesüléséhez, ahogy fent írtuk, az Egyezmény aláírása önmagában rettentően kevés: elég a gyermekmunkára vagy a gyerekházasságokra gondolni, amelyek az aláíró államok egy részében a napi gyakorlatot jelentik.
De mi a helyzet itthon?
| Szegregáció a XXI. században Népszabadság/archív |
Azt gondolnánk, hogy az Európai Unió egy tagállamában az Egyezmény érvényesülése magától értetődő.
Azonban a helyzet korántsem ilyen rózsás.
Írhatnánk a fogyatékos gyermekek oktatáshoz való jogáról, az egyenlő bánásmódhoz való jogról, a megkülönböztetés tilalmáról, és sok más kérdésről, ahol a gyermeki jogok vélhetően vagy bizonyíthatóan sérülnek. Van azonban egy hivatali gyakorlat, ahol maga az állam követ el intézményes jogsértést gyermekek és családok ellen, nem is ritkán. Az elmúlt tíz évben kétezernél is több esetben történt meg csak a fővárosban, hogy gyermekeket családjukból kiemeltek, állami gondozásba, szakszóval átmeneti nevelésbe kerültek elsősorban a család anyagi helyzete miatt, azaz azért, mert a családoknak nem volt hol lakniuk, vagy nem voltak megfelelőek a lakáskörülményeik (pl. rossz fűtés vagy alacsony komfortfokozat, rossz szigetelés, vagy kevés szoba a lakásban).
A Gyermekvédelmi törvény 6. paragrafusa a 25 éves Egyezmény szellemében a következőt mondja ki: „A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez.” A fenti gyakorlat már ez alapján sem volna törvényes, de a 7. paragrafus még egyértelműbbé teszi a helyzetet: „A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.”
Az elmúlt tíz évben a Területileg Illetékes Gyermekvédelmi Szakszolgálat statisztikát készített az ideiglenes hatállyal elhelyezett, vagyis a családjukból kiemelt gyerekek esetében az intézménybe kerülés okáról. Az anyagi okok miatti kiemelés nemcsak esetszámában magas, de, ahogy ez a statisztikákból kiderült, a családból kikerülés egyik vezető oka is.
A Szakszolgálatnál egy sokrétű kódsorral jelzik a bekerülési indokokat. A listán az első három a következő:
1. jövedelem nélküli szülő
2. hajléktalan szülő
3. szülő lakásproblémái
Vagyis a gyermekvédelmi törvény 7. paragrafusát teljesen figyelmen kívül hagyó gyakorlatról statisztika is készül. Ez a következő képet mutatja:
Nem csak az egyik leggyakoribb kiemelési indokról van szó, de az esetszám az elmúlt tíz év során egyértelmű növekedést mutat. Az összes ellátott száma eközben csökken, tehát az arányokat tekintve a változás még drámaibb.
Ráadásul – ahogy ez sejthető – az esetek eloszlása Budapesten belül teljesen aránytalan: az érintett gyerekek több mint negyede 3 kerületben, a 8. 9. és 10. kerületekben került ki anyagi okok miatt a családjából. Lehet és kell is amellett érvelni természetesen, hogy gyerekek ne lakjanak az utcán vagy kunyhóban, ne dőljön rájuk a ház, vagy, hogy a család tudjon mivel fűteni. Ez elengedhetetlen feltétele egy kisgyerek életének, és ha ezt a szülő nem tudja biztosítani, akkor tenni kell ellene. Kérdés azonban, hogy mit? A Szakszolgálat oldalán (tegyesz.hu) elérhető információk szerint egy gyerek intézményi elhelyezésének éves költsége 2010-ben két és fél millió forint volt, és a nevelőszülőnél való elhelyezésé is több mint egymillió forint. Már ez alapján is teljesen világos, hogy ennek az összegnek -havi 210, illetve 91 ezer forint -ról van szó) a töredékéből is megoldható volna sok családban az elégtelen körülmények kiküszöbölése, de akár még a lakhatás biztosítása is.
