galéria megtekintése

Bűn, bocsánat

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 10. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

A Vatikán rendre a katolikus egyház hírnevének megőrzését helyezte a gyermekek védelme fölé, az utóbbi években olyan eljárásokat alkalmazott, amelyek lehetővé tették, hogy papok több tízezer gyereket molesztáljanak vagy erőszakoljanak meg. Ez a példátlanul kemény megállapítás az ENSZ gyermekjogi bizottsága néhány hónapja nyilvánosságra hozott jelentéséből való. A szentszéki szóvivő azonnal tiltakozott ellene.

Torznak, korlátoltnak és elfogultnak nevezte a jelentést, amit azért is bírált, mert a fogamzásgátlással és az abortusszal kapcsolatban tett ajánlásai révén – úgymond – próbál beavatkozni az egyház hitéleti tanításaiba.

A gyermekjogi jelentés persze nem az első, és gyaníthatóan távolról sem az utolsó állomás a botránysorozatban, amely változó intenzitással, de régóta rombolja a katolikus egyház erkölcsi hitelét. Az elveszett tekintélyt pedig aligha lehet szóvivői dörgedelmekkel visszaszerezni.

 

Valószínűleg így gondolja ezt a katolikus egyházfő is. A Nemzetközi Katolikus Gyermekiroda tagjai előtt Ferenc pápa a közelmúltban bocsánatot kért a szexuális visszaélések áldozataitól, és hangsúlyozta, hogy az egyház tisztában van a papok által okozott kárral. Ebben az ügyben nem lesz visszalépés, sőt, az egyház még keményebben fog fellépni – ígérte.

Kérdés, hogy a szavak és a tettek mennyiben találnak egymásra. A pápa tavaly az év végén bizottságot hozott létre a pedofil bűncselekmények elszenvedőinek védelmére. A testület nemrég megtartotta első ülését, de az erről kiadott szentszéki közleményt olvasva nem táplálhatunk túlzott reményeket.

A bizottság nem fog konkrét esetekkel foglalkozni, pusztán javaslatokat tehet a „felelősségvállalást és a legjobb megoldásokat érintő politikákra vonatkozóan”. Egyelőre annak a vitának sem látszik a kifutása, hogy a szexuális bűnök milyen mértékben mérgezik a katolikus egyházat.

Most már legalább van viszonyítási alap. Akár forradalmi eredménynek is nevezhetjük, hogy története során először a Vatikán adatokat tett közzé a pedofil bűncselekményekről.

A kimutatás szerint ilyen okokból az elmúlt tíz évben 848 papot fosztottak meg reverendájától a világegyházban, további 2572 – jellemzően idős és beteg – pap másfajta büntetést kapott. Általában a gyerekektől való eltiltással és életfogytig tartó vezekléssel sújtották őket.

A pápa korábban elismerte, hogy a pedofil bűnöket elkövető papok száma nagy, de – tette hozzá – arányuk a papság teljes létszámához képest rendkívül alacsony. Így igaz.

A 2012. végi állapotot tükröző vatikáni statisztikák szerint a papság összlétszáma meghaladja a 414 ezer főt a világban. Ezzel áll szemben a néhány ezer leleplezett pap. Az áldozatokat azonban ez aligha vigasztalja. Ráadásul sosem fogjuk megtudni, hogy a ténylegesen elkövetett bűnesetek hány százalékára derült fény – és hányan vannak a papok között olyanok, akik büntetlenül úszták meg a förtelmet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.