galéria megtekintése

A feladat csak nem feladni a fogyatékkal élők budapesti kávéházában

2 komment


Szemere Katalin

Sérült fiatalok állnak a pultban, ők dolgoznak a konyhán és ők is szolgálnak fel. A józsefvárosi Nem Adom Fel Cafe & Barban huszonnégyen kaptak munkát és új szakmát. Aki beül ide, ugyanolyan kávéra vagy süteményre számíthat, mint a legjobb kávézókban.

A Nem Adom Fel Cafe & Bar nem a legfrekventáltabb helyen van a nyolcadik kerületben. Az találja meg, akinek útba esik, vagy aki direkt keresi. Szép tágas terek, jó ízlésű kuszaság a széktípusok között. Délután zsúfolásig tele a Baross utca 86. alatti helyiség, igaz, a hétfő délutáni nyitáskor az eső miatt alig szállingóztak a vendégek.

Délután már tele van
Délután már tele van
Veres Viktor / Népszabadság

Pont az eső miatt ült be ide az utca végén lévő Óbudai Egyetem két diákja. Olvastak a helyről, most kipróbálják. Patai Evelin és Ali Beáta állítja, ezentúl nem az iskolai automatából veszi a kávét, ha kicsit hosszabb a szünet. Ez a hely hangulatos, baráti, és a kávé is finom.

 

Csak egy pillanatra tűnik fel, hogy megváltozott munkaképességűek hozzák az asztalhoz a kávét és a süteményt, miután a pultnál megrendeltük, kifizettük és kaptunk egy számot. Tényleg csak egy szempillantásnyit gondolkodunk, vajon milyen képességében akadályozott a felszolgálónk. De ki törődik ezzel, amikor kedvesen odahoz mindent, precízen elhelyezi az asztalon, és még az sem zavarja össze, hogy visszaküldjük a tejes tea mellől a citromkarikákat. Az asztalok között olykor keresik a számokat, két marokra fogják a tálcát, az egyensúlyérzékük nem mindig stabil. Lassan, megfontoltan lépdelnek, néha a vendég besegít: „itt vagyok a 23-as számmal” – rikkantja.

Mindent tudnak a felszolgálók, amit kell. Három hónapig készítették fel a száz jelentkezőből három castingon kiválasztott jelölteket. Azt is modellezték, hogy ha problémás a vendég, olyankor azonnal a műszakvezetőnek kell szólniuk.

Kosztka Attila
Kosztka Attila
Veres Viktor / Népszabadság

A felszolgálók koordinátora, Kosztka Attila az egyik betanító, most is ő segít a nap legerősebb időszakában. 38-40 évet töltött el a vendéglátóiparban, körbeutazta a földet, a hetvenes években, amikor a Bástya étteremben dolgozott, a Népszabadság is írt róla. Akkor került át egy kaszinóba, mikor a diabéteszes neuropátia miatt már nem ment neki a 16 órás talpalás. Aztán bezárták a kaszinókat, utcára dobtak 40 ezer embert, köztük őt is.

Kosztkának 56 évesen, a betegségével nem olyan könnyű munkát találnia. A lába hol érzéketlen, hol meg pokolian fáj, de ez a napi négy óra a kávézóban új lehetőség. Örömmel meséli: a felszolgálók már nem olyan lámpalázasak, mint korábban. Látja, hisz a szemével kíséri őket a pulttól az asztalig.

Készülnek a kávék, például a helyről elnevezett kapucsínó, amelynek fortélyát Unyi Bálint, a Costa Coffee Hungary baristája tanította – a mai napig ő a hely mentora. Mikor először járunk ott, egy fiút nézünk hosszan a pult mögött. Nemcsak tökéletes habbal készíti a kávét, de olyan alapossággal vizsgálja, mintha csúcsgasztronómiai fogást engedne ki a kezei közül.

Janzsó Cecília
Janzsó Cecília
Veres Viktor / Népszabadság

Janzsó Cecília hozza óvatosan az asztalhoz a Nem Adom Fel kapucsínót. A habra szórt smiley-hoz hasonlóan neki is mindig fülig ér a szája. Nem véletlenül ő az egyik arca a helynek, ő látható a Facebook-oldaluk borítóképén. Az értelmi sérült színészekből álló Baltazár Színházban játszott korábban, betegsége miatt lépett ki. Hezitál, hogy visszatérjen-e, de a kávézóban annyira jó dolgozni – mondja.

Valószínűleg az itt dolgozók közül mindenki életében a munka a legfontosabb. A csendes, befelé forduló, sportos Podani Zoltán szemében is ez áll a dobogó tetején. Az úszás a második legfontosabb, a harmadik helyet pedig megosztva kapta a hétvégi találkozás a barátnőjével és az Asperger Klubba járás. Róla a felszolgálók koordinátora súgja meg, hogy versenyszerűen úszik. Legutóbb február 6-án a Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége által szervezett győri országos bajnokságon nyert négy aranyérmet. Volt Európa-bajnok, és a világbajnokságokról is mindig érmekkel dekorálva tért haza.

Podani Zoltán
Podani Zoltán
Veres Viktor / Népszabadság

Azt mondja, egyik dobogós helyezése után sem kapott egy forintot sem, így megélni nem tud a sportból. Pedig azt hallotta, az ép úszók elég szép pénzjutalmakat vehetnek fel. A legjobban most azt sajnálja, hogy nem mehet a paralimpiára: arról mindig a vezetőség dönt, hogy ki kerül be a keretbe. Az április 16-i nyílt úszóbajnokságot várja, és addig is mindennap edz. A Margitszigeten reggel hatkor kezd, egy óra alatt leúszik 3000-4000 métert.

A nyitás óta eltelt két hét alatt csupa jó fej vendég jött a kávézóba – állítja –, legyen az komplett gimnáziumi osztály vagy idősebbek csoportja. Neki is mindig sikerült a felszolgálás, bár kissé ideges lett, mert a második nap, amikor valamivel zsúfoltabb volt a kávézó, rossz helyre vitte a forró csokit. És bár javította a hibát, nehezen felejti a malőrt.

Itt dolgoznak együtt a Tunyogi testvérek is. Szilvia, az üzletvezető a főnöke megváltozott munkaképességű bátyjának, Imrének. Oxigénhiánnyal született Imi, féloldalas bénultsága nem látszik, ahogy lassabb beszéde sem különösebben feltűnő. Azt mondja, néha akadozik a hangja, ha valamit nagyon ki akar mondani, máskor meg dadog, de ez kivel ne fordulna elő néhanapján? Pesten nem bántják ezért, elfogadják, hogy ilyen csodabogár, de korábban Bátonyterenyén sokat vegzálták érte.

Remek a humora, és tapintatosan figyelmeztet, amikor a nagy bámészkodás közben majdnem besétálok a férfivécébe. Hiába, épp a kerekesszékesek „Különleges királyfiak és királylányok” WC-feliratát nézegettem. Régóta önkéntes a Nem Adom Fel Alapítványnál, amely a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezettel közösen nyitotta a 400 négyzetméteres helyet. (A tér egyik fele ma is az alapítvány irodája.) Van egy másik négyórás állása is egy belvárosi Costában.

Tunyogi Imre
Tunyogi Imre
Veres Viktor / Népszabadság

Oda azért ment, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, de olyan jól sikerült, hogy megtartja mindkét állását. A Nem Adom Felben nemcsak kiszolgál, hanem fogadja is a vendégeket. Korábban több munkahelye volt, dolgozott például egy csepeli orvostechnikai kft.-nél anyagmozgatóként és az MTVA-nál feketemosogatóként, magyarán a menza főzelékesbödönjeit tisztította. Ami hiányzik: az érettségije. Egyszer nekikezdett, de vékonyak az alapok, mondja, a speciális iskolában rengeteg mindent nem tanultak. Amúgy is, minek az az érettségi, mikor rengeteg a diplomás munkanélküli? – kérdi. Imi gyakran áll az ajtóban, ő segít az egyik kerekesszékes vendégnek felvenni az esőkabátot, és szól főnökeinek, ha valaki a lépcsőliftet akarja használni.

Most például a Gördülő Tánccsoport két tagja, Lisztes Ibolya és Sárai Rita érkezik, nekik az üzletvezető segít. Tesztkávézásra jönnek, mondják, és körbegurulnak a helyen. A hangulat, a dizájn tízpontos, deklarálja Rita, de hiányzik neki az a gomb, amivel a bejárat előtt jelezhetné, hogy lépcsőliftes segítséget kér. Az ajtó előtt egy tetőt kéne felhúzni, amely alatt várakozhatnának az esőben is, teszi hozzá Ibolya. A vécé tökéletes lenne, ha mindkét oldalán lenne kapaszkodó. A sérüléstől függ ugyanis, ki mennyire tud felállni, hol tud megkapaszkodni. Több asztalt kipróbálnak, mindegyikhez odaférnek a kerekes székkel. A pultnál szintén gondoltak arra, hogy van, aki ülve rendel.

Vincze Zsuzsa
Vincze Zsuzsa
Veres Viktor / Népszabadság

A pultnál egy laptop előtt ül, fülhallgatóval a fülében a hely marketingjéért, a közösségi médiáért és rendezvényszervezésért felelős Vincze Zsuzsa. Mellette a sarokban hever segítő kutyája. Zsuzsa a Kodolányi János Főiskolán végzett intézményi kommunikáció szakon, és a Hajdú-Bihari Naplónál volt gyakorlaton. Zabos lesz, ha kérdés nélkül zargatják a kutyáját, különösen azt nem érti, minek piszkálják a vakvezetőt munka közben. Ha ilyenkor csak meg akarják simogatni, az is olyan, mintha egy látó szemét bökdösnék.

– Itt olyan emberek vannak, akik dolgozni akarnak, normálisan élni, de erre nem volt lehetőségük – mondja. – Végre nem fogyi, beteg, vak, teher, problémás, körülményes vagyok – teszi hozzá –, hanem hivatalosan alkalmazásban állok, és társadalmilag hasznos lehetek.

Zsuzsának nyolcéves álma valósul meg, hogy adója egy százalékát a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskolának adhatja, ahonnan előző és mostani kutyáját is kapta. Eddig erre azért nem volt lehetőség, mert legtöbb munkahelyén csak önkéntesként dolgozhatott.

Itt olyan emberek vannak, akik dolgozni akarnak
Itt olyan emberek vannak, akik dolgozni akarnak
Veres Viktor / Népszabadság

A vendéglátásban rutinos Tunyogi Szilvia, az üzletvezető arról mesél, Dely Géza, az alapítvány kuratóriumának elnöke álmodta meg a Nem Adom Fel Cafe & Bart. Közösségi térben gondolkodott, mivel a csapat-összejöveteleken nem volt hova leülni. Egy bázist kerestek, amely bulihelyszínné, majd kávéházzá bővülhet. Március közepén már meleg ételeket is árulnak, a négy-ötféle szendvics és a kétféle sütemény mellé két-kétféle levest és tésztát. A nyitvatartási időn is szeretnének bővíteni: egyelőre hétköznap délután egytől este nyolcig várják a vendégeket, de már délelőtt is szívesen bejönnének egy jó kávéra, és este nyolc után is bekopognak. Sok minden hiányzik még, tudják – ahogyan az sem rajtuk múlt, hogy nem nyithattak meg az eredeti terveik szerint, novemberben.

Rengetegen dolgoznának ilyen helyen, akár három kávézót is üzemeltethetnének. Rendszeresen kapnak levelet, mikor nyitnak Debrecenben vagy Szegeden. Lehet, hogy egyszer majd láncolattá válnak – ábrándoznak –, de egyelőre a budapesti kávézót szeretnék bejáratni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető