galéria megtekintése

A drótszamarak BMW-jével indul a budapesti kerékpáros forradalom

2 komment


Gergely Márton

A hétfőn startolt, több mint egymilliárd forintból megvalósított Mol BuBi kicsit nehéz, kicsit drága, de a miénk. Budapestnek ráadásul kerékpáros forradalom kell, ez nem kérdés. Még tavasszal kipróbáltuk, milyenek az új közösségi biciklik, és mondhatjuk, nem a járművek állnak majd a siker útjában.

A csomagtartó, de furcsa! Aki felül a budapesti kerékpáros közlekedést a városháza és a biciklisták reményei szerint új szintre helyező közösségi járművekre, először a csomagtartón képed majd el. Az ugyanis nem mozog. A legtöbb kosárral ellentétben nem a kormányoszlophoz rögzítve forog a kanyarodás íve szerint, hanem a váz első csövéhez csavarozva marad mindig a kerékpár tengelyében. Olyan élményt nyújt, mint az új Citroenek, amelyeknél a kormány belseje a logóval és légzsákkal nem követi a körkörös mozgást. Furcsa és szokatlan.

76 dokkoló működik a városban
76 dokkoló működik a városban
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ha elmúlik az első megdöbbenés, és az ember kiismerte a rendeltetése miatt kicsit nehézkes és robusztus kerékpárt, akkor pont azt kapjuk, amit elvártunk: egy sík városi haladásra alkalmas biciklit, amelyik megbirkózik az út egyenetlenségeivel, kibírja a Margitsziget gyökerekkel szabdalt ösvényeit és a belváros macskaköveit, de a hidak jelentette „emelkedőket" is zokszó nélkül teljesíti. Edzésre azonban nem érdemes kikölcsönözni.

 

Mindenki egyért, egy mindenkinek!

Mol BuBi csak egy van, és ez nemcsak a rendszerre érvényes, de a kerékpárokra is. Egyetlen beállítási lehetőség van, és ez a nyereg magassága. Van, aki szereti, ha a nyeregből is eléri a talajt lábujjhegyével, bár pontosabb úgy beállítani, hogy az ember sarkát a pedálra helyezve legyen pont nyújtott helyzetben az alsó végtag. Ennek testre szabása tehát nem akadály, hacsak a gyorszár nyitása és rögzítése nem jelent gondot a kisebb erővel rendelkezőknek. Nem csodálkoznék, ha a Mol BuBi-állomásokon gyakoribb ismerkedési helyzetet teremtene a csavarhoz való segítségkérés.

A kormány magassága azonban már nem állítható, és egyelőre nem is tervezik, hogy különböző méreteket nyújtsanak. Ez azt eredményezi, hogy akinek a városi kerékpározás egyenes hátú tekerést jelent, csak akkor kapja ezt az élményt, ha nem magasabb 175 centiméternél. E fölött vagy bizonyos fokig görnyedten kell ülni, vagy az ember rugdalhatja a mellkasát tekerés közben. Engem előbbi sokkal kevésbé zavar.

Díjszabás

Két hétig 100 forintos napi, heti jeggyel használhatják a közbiciklit a kipróbálni vágyók, az év végéig 3000 forintért, félévre 8000, egy évre 12000 forintért váltható bérlet. Jegyet venni a főbb gyűjtőállomások érintőképernyős felületein és a MOL Bubi weboldalán lehet, míg bérletet a BKK ügyfélközpontjaiban.

A városban járva addig kísérleteztünk, amíg megtaláltuk a kezdő magasságot. Egy 130 centiméteres és 30 kilós fiú némi segítséggel mozgásba tudta hozni, és ahogy a zöld kerékpárral ismerkedők többsége, pár pillanatnyi zavar után magabiztosan tekerte a Mol BuBit. Hozzátesszük, hogy az üzemeltető BKK szabályzata szerint 14 éves kor alatt a kerékpár nem használható, a kölcsönzőknek 150 és 200 centiméter között kell lenniük.

A BuBin a legfurcsább a kosár, ami nem mozog
A BuBin a legfurcsább a kosár, ami nem mozog

Miután a csomagtartóra való rácsodálkozáson túl volt a testesebb 65 éves nagypapa, a 40 körüli apuka és a 27 éves filigrán hölgy, mindannyian uralmuk alá vonták a kerékpárt. Az általunk tesztelt darab hajtása még kattogott, és a kitámasztójának vége is leesett, de hát pont ezen hibák összegyűjtésére tartott kísérleten vettünk részt. A bicikliket a gépsor rakta össze a Csepel gyárában, azokat még szerelőknek kell átnézniük, és finomhangolniuk.

Szinte biztos, hogy életünkben valamennyien használtunk igazi falusi drótszamarakat, amelyek nehezek, méretben nem igazán passzolnak hozzánk, sebességük véges, de A-ból B-be és vissza üzemszerűen elvisznek. A Mol BuBi ezeknek a bicikliknek a BMW-je.

Kölcsön kerék visszajár

A Mol BuBi egy sima városi kerékpár, amelyiknek női váza és háromsebességes agyváltója van. A legfurcsább számomra a kontra volt, ettől a féktől rég elszoktam, de mivel a biciklizés legtöbb része készség szinten megmarad az emberben, nem volt nehéz az alkalmazkodás. Másrészt akkora sebességet is nehéz elérni, hogy egy kereszteződésben veszélyeztessen, hogy első pillanatban nem tudom, hogyan is kéne lassítani. Ami zavaróbb, hogy álló helyzetben az ember a lábfejével folyamatosan alá akar nyúlni a pedálnak, hogy a megfelelő induló helyzetbe állítsa, de ez kontránál nem megy.

A nyereg magassága állítható, a kormányé nem
A nyereg magassága állítható, a kormányé nem
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az agyváltó Shimano gyártmány. Szakfórumokon megbízhatónak tartják, az ár-érték arány tekintetében pedig csillagos ötöst kapott a 13 ezer forintos alkatrész. A három sebesség elegendő a különböző erőnléti szintek kiszolgálásához sík terepen, illetve a Széna térhez kifutó Varsányi Irén utca emelkedőjéhez. A Mol BuBit amúgy sem telepítik oda, ahol Budán valóban elkezd meredekké válni a terep.

Az első agyba épített Shimano márkájú dinamó folyamatos első és hátsó világítást biztosít éjjel-nappal, ami figyelmes döntés a figyelmetlenebb biciklisták számára is. A dinamó biztosítja a fedélzeti elektronika töltését is, amely a kölcsönzéshez és GPS-es követéshez szükséges eszközöket üzemelteti. Ezek a hátsó kerék borítása alá vannak elrejtve. A csomagtartó szót nem akartuk használni, mert arra nem igazán alkalmas a nyereg mögötti sík terület.

Maga a nyereg kényelmes puha műanyag. Nyilván fontos szempont volt, hogy az ülőfelület közvetlenül ki van szolgáltatva minden időjárási helyzetnek, és soha sem szívhatja meg magát vízzel, mert akkor a teljes kerékpár hasztalanná válik.

A Mol BuBikon van még kézre álló csengő, amelyet elég minimálisan elforgatni, hogy megszólaljon, valamint a már emlegetett első csomagtartó. Ez úgy van kialakítva, hogy az oldalán nincs lehatárolva a csomag mérete, vagyis egy felcsavart, egy méter hosszú tervrajzot vagy szövetet is szállítani lehet a bringákon, míg két elasztikus pánt biztosítja a tárgyak biztonságos rögzítését.

Segítő kéz

A főváros ajánlott és kiépített kerékpáros útvonalait és az összes Bubi-kölcsönzési pontot megmutatja a Cartographia új, ingyenes, kisalakú papírtérképe. Felhívja a figyelmet néhány olyan helyre is, ahol biztonságos biciklitároló van. A kiadvány 400 terjesztési ponton: szórakozóhelyeken, romkocsmákban, koncerthelyszíneken, információs irodákban érhető el Budapesten. (MTI)

Tesztünk idején még nem volt felszerelve a kormány előtt rögzítésre kerülő lánc. Ezzel a lakattal lehet menet közben kikötni a kerékpárt, ha nem akarunk mindig kölcsönzési ponttól a másikig haladni. Valóban könnyebb úgy ügyet intézni, vagy leugrani munka közben ebédért, hogy a Mol BuBi megvár a bejáratnál. Ebben az esetben természetesen a kikötés ellenére ketyeg tovább az idő.

Ez a lakat teszi lehetővé azt is, hogy ha nincs már szabad dokkoló az állomáson, ahol a kerékpárt hagyni akarjuk, akkor a terminálnak jelezve lezárhatjuk a biciklit az erre kialakított zöld színű acélkorlátnál is.

Merre hány méter?

Kezdetben a város 76 pontján lehet kikapni a kerékpárokat a dokkolókból. A teszt során ez nem tűnt túl összetett feladatnak, de hát nem is 50 kilóval feszültünk neki a Mol BuBinak. A kölcsönzést követően fél órán belül a rendszer használata bérlettel rendelkezőknek ingyenes.

A legnagyobb, rendszeren belül megtehető táv a térkép alapján az ELTE lágymányosi központja és a Széchenyi fürdő között tehető meg. A Google szerint ez pontosan 6 kilométer a legrövidebb úton (vagyis egyirányú utcákkal és kötelező haladási irányokkal nem számolva). Ez a táv ezekkel a biciklikkel forgalomban körülbelül épp fél óra alatt tehető meg. Aki tehát a közösségi közlekedés részeként használja majd a Mol BuBit, és vagy teljesen, vagy részben a kerékpárok segítségével akar eljutni úti céljához, az nem nagyon lépi majd túl a félórás ingyenes időkeretet. De őt házhoz sem viszi a rendszer, hiszen otthagyni csak dokkolón lehet.

Egy kártyával négy bringa is elvihető
Egy kártyával négy bringa is elvihető
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A másik használati mód nyilván a gyors ügyintézés. Ha az ember az ingyenességen belül akar maradni, akkor tényleg mindennek flottul kell mennie a boltban, a postán vagy a videotékában. Ha tíz percet számítunk a célállomáson, akkor marad még oda és vissza is ennyi idő – két kilométernél sokkal messzebb tehát ilyen céllal nem érdemes elindulni.

Erős kezdés

A 76 gyűjtőállomáson lévő 1100 biciklit hétfőn, a rendszer hivatalos elindulásának első napján csaknem 2700-an vették igénybe - közölte a BKK. A kerékpárok több mint 38 ezer percet töltöttek az utakon, egy-egy ember átlagosan 16 percet használta azokat.

A Mol BuBi rendszere két szabályt alkalmaz. Egyrészt leadás után 10 percig nem vehető ki újabb kerékpár, vagyis a váltólovas módszer csak komótosan használható. Másrészt egy kártyával egyszerre négy kerékpár is elvihető. Ezt tesztelni még nem volt módunk, de a fantáziánkat megmozgatta. Ez azt jelenti, hogy egy család számára elegendő egy bérlet, hogy közös programokat tudjanak bonyolítani. De spontán társaságokat sem választ szét a „kinél van kártya" kérdése.

Ezzel új kifőzdék és büfék érhetőek el ebédidőben csapatostul is – attól függetlenül, hogy az ebédtársak mindegyikének van-e bérlete. Hasonlóan növelheti az opciók számát esti kocsmázásnál, és most nem arra utalunk, hogy valaki inna és vezetne.

Még több info a Mol BuBi-ról Top Bringa kiadványunkban, amelyet innen tud letölteni!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.