A legtalálóbb ellenérvvel az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso állt elő, aki „rendkívül nehéznek, ha nem lehetetlennek” minősítette Skócia EU-csatlakozását. (A függetlenségpártiak szerint pikk-pakk felvennék az önállósult skótokat az unióba.) Lehetetlennek, mert a spanyol kormány, amely kézzel-lábbal küzd Katalónia elszakadása ellen, bizonyára megvétózná Skócia felvételét. Már a Szerbiából kivált Koszovó elismerését is ellenezte, nehogy már a katalánok elbízzák magukat.
És akkor el lehet képzelni – de úgy látszik, a skót közvélemény nem képzeli –, hogyan is festene a független Skócia határa. Mivel Nagy-Britannia nem tagja a schengeni övezetnek, a skót–angol határon őrbódékat állítanának fel, és bevezetnék az útlevél-ellenőrzést... Na jó, de legalább az angol fontot megtarthatnánk – bizakodnak a skót önállóság hívei. Azt már nem, aki elszakad, a fonttól is búcsúzzon el szépen – üzent a brit kormányfő.
A pénz nyelvén általában értenek a választók, ám most mintha ez sem lenne igaz. Hiába figyelmeztetnek gazdasági szakértők, hogy egy önálló skót állam létrehozása súlyos fontmilliárdokba kerülne, és hogy a bankbetétesek azonnal átmenekítenék a pénzüket Angliába. Hiába írt nyílt levelet százhúsz nemzetközi nagyvállalat vezérigazgatója, üzleti szempontból megalapozatlannak ítélve a skót függetlenség melletti érveket. Egyesek már látni vélik, ahogy a – hurrá! – független Skócia pénzügyi segítségért kuncsorog az IMF-nél.
Megkésve észlelték Londonban, hogy a skót lakosságra mind kevésbé hatnak az észérvek, attól pedig egyenesen pánikba estek, hogy a felmérésekben egyszer csak felülkerekedtek az önállóságot népszerűsítők. És akkor a brit pénzügyminiszter – láss csodát – olyanokat ígérget, hogy ha Skócia a népszavazáson elutasítja az elszakadást, cserébe nagyobb autonómiát kap az adózás vagy a szociális segélyek terén. Ja, és hogy ő ezt nem pánikból mondja.
Tessék, most lehet a királyságban pánikolni.
