galéria megtekintése

Így tűnt el 700 millió a volt magyar diplomata kezén

5 komment

NOL

Kiss Szilárdot, a moszkvai magyar nagykövetség korábbi agrárdiplomatáját januárban helyezték előzetes letartóztatásba, miután két társával megpróbált megrövidíteni egy takarékszövetkezetet. A külügyes körökben is rossz hírű Kiss és üzlettársai telefonbeszélgetéseit lehallgatta a rendőrség, így kiderült, milyen egyszerű módszerrel oldották meg az akciót.

A moszkvai magyar nagykövetség korábbi agrárdiplomatáját, Kiss Szilárd Miklóst január közepén a Kecskeméti Járásbíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte, miután a gyanú szerint két társával megpróbálta megrövidíteni a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet. (Cikkünket az ügyről itt olvashatják.) A rendőrség 2013 nyarán lehallgatta Kiss és üzletfeleinek telefonbeszélgetéseit, épp akkor, amikor takarékszövetkezet meglopásával kapcsolatos részleteket egyeztették le. Az Index megszerezte a lehallgatási dokumentumokat is (ezek egy részét a portál közölte is), és hetekig nyomozott "a keleti nyitás simlis lobbistája" után, ebből közölték most az első részt.

Hacsatur Pombuhcsan (b2, Kiss Szilárd (b3) és Keskeny Ernő (b4) Szijjártó Péterrel a tárgyalóasztalnál
Hacsatur Pombuhcsan (b2, Kiss Szilárd (b3) és Keskeny Ernő (b4) Szijjártó Péterrel a tárgyalóasztalnál
Botár Gergely / kormany.hu

A lehallgatott telefonbeszélgetések szerint Kiss Szilárdnak elsősorban Sziky Gyula vállalkozó segített eltüntetni Kiss egyik érdekeltségének, a Winexport Kft.-nek azt a 700 millió forintos adósságát, amivel a cég az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnek tartozott. Az ügyletben részt vett még Gellért Imre, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet vezetője is.

 

A módszer - amelynek a gyanú szerint minden részletét telefonon egyeztették le - a következő volt: Kiss 700 milliós tartozását egy Sziky érdekeltségébe tartozó cég, az Ingatlan Pro Kft. százmillió forintért megvásárolta a takarékszövetkezettől. A százmilliót Kiss utalta el Moszkvából az Ingatlan Pro Kft.-nek (papíron kölcsönként), a kft. pedig ebből a pénzből megvette az adósságot, amit nem hajtott be Kiss Szilárdon. Gellért sem járt rosszul, neki 40 millió forintot adott zsebbe Kiss.

Tehát Kiss egy 700 milliós tartozástól 140 millió forintért szabadult meg.

A lehallgatási dokumentumokból az derül ki, hogy Kiss gyakran hencegett oroszországi kapcsolataival, aminek a fele sem volt igaz. 2013. szeptember 5-én például azért nem tudott Magyarországra jönni, mert állítólag a G20-csúcsra ment (valójában egy mezőgazdasági szakkiállításra).

"Ha normális esélye megvan, hogy a tokaji boromat és a gulyáslevesemet megkóstolja Obama vagy Putyin, ..... ezt nem szabad kihagyni"

- mondta Kiss a vállalkozónak. Kiss önpíárja nem volt mindennapi: pár héttel a lehallgatott beszélgetés előtt a Heti Válaszban Kiss a magyar termékeket forgalmazó, Moszkvában sorra boltokat nyitó Paprika üzletlánc tulajdonosaként mutatkozott be, a Magyar Hírlapban pedig az attasé az Orbán-kormány Oroszország-politikáját méltatta, itt beszélt arról is, hogy gazdasági okokból kell az oroszokhoz közeledni.

Kisst a saját érdek motiválta

A Földművelésügyi Minisztérium januárban azt nyilatkozta az Indexnek, hogy Kisst a külügy állományából vették át, ez az állítás azonban nem felelt meg a valóságnak. A Kisshez hasonló szakdiplomatákat mindig a szaktárcák választják ki, készítik fel, nevezik ki és ellenőrzik, a külügyminisztériumba csupán határozott időre, ideiglenesen kerülnek. Kiss a rendőrség szerint az elkövetett bűncselekmény idején az FM-ből kapott utasításokat, oda küldte a jelentéseit, és a fizetését is ők utalták át a külügyminisztériumnak.

Kiss munkájával a Földművelésügyi Minisztériumban ugyan elégedettek voltak, a külügyben viszont megingott a pozíciója. Kiss rossz híre Íjgyártó Istvánhoz, a 2010-2014 közötti moszkvai nagykövethez is eljutott, a korrupciógyanús üzelmekről szóló pletykák pedig a külügy felsőbb vezetéséig is elértek. Szintén egy telefonbeszélgetésből derül ki, hogy Kiss helyzetének megingása Szikyhez is eljutott. Kiss is érezte ezt, ráadásul Martonyi Jánost sem kedvelte, lobbizásával inkább Fazekas Sándornál és Szijjártó Péternél akart bevágódni.

Kissnek állítólag egészen az orosz mezőgazdasági miniszter helyetteséig volt elérése, és volt annyi befolyása, hogy magyarok érvényesülését akadályozza Oroszországban. Egy versenyhelyzetben például direkt egy olyan céget segített, melynek győzelmében üzlettársa és barátja, Sziky érdekelt volt. Kiss tehát akkor volt a leghatékonyabb, ha saját érdeke is fűződött a sikerhez. Azaz ha Kiss Szilárd orosz befektetést készít elő Magyarországon, az a bizonyos befektető előtte már a Kiss érdekeltségébe tartozó cégekbe is tett pénzt. Jó példa erre a dél-oroszországi Krasznodar, az a város, melynek kiskirálya az ott futballstadionnal is rendelkező Szergej Galickij, aki a legnagyobb orosz kiskereskedelmi diszkontlánc, a Magnit tulajdonosa.

Szijjártó Péter 2013 decemberében Hacsatur Pombuhcsannal, a Magnit igazgatósági tanácsának elnökével közösen jelentette be, hogy az orosz óriás egy logisztikai bázist építene Záhonynál. A tárgyalóasztalnál ott ült Keskeny Ernő, a Fidesz oroszbarát fordulatát megalapozó diplomata, és maga Kiss Szilárd is (ez már a lehallgatási jegyzőkönyvekben tárgyalt bűncselekmény, illetve Kissnek a külügyből történt eltávolítása után történt). Pombuhcsan korábban Kiss egyik cégében is feltűnt, Galickij pedig vezetőként bukkant fel az orgoványi takarék pénzének lenyúlásában érintett Winexport Kft.-ben. A Winexport tulajdonosa nem más, mint Kiss Szilárd unokabátyja, Sándor Tibor, aki valójában Kiss strómanja.

"Hamis pletykák"

Szijjártó Péter idén februárban azt közölte, hogy Kisst saját kérésre 2013. szeptember 23-án visszahívták. Ez azért furcsa, mert a telefonbeszélgetésekből úgy tűnik, Kissnek még tervei voltak Oroszországban. Az Index forrásai szerint az attasé hirtelen hazahívása mögött az állt, hogy a Külügyminisztérium számára ekkor derült ki: az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági átvilágítása kockázatokat tárt fel Kiss Szilárddal kapcsolatban.

Hiába voltak elégedetlenek Kissel a külügyben, a szakdiplomaták kiküldésére és visszahívására a szaktárca tehetett javaslatot, a diplomata helyzete az FM-ben pedig végig stabil maradt, sőt kormányzati szereplők és üzleti körök jóindulatát is elnyerte. Martonyi az árvilágítás után gyakorlatilag kitiltotta Kisst a minisztériumból és a moszkvai nagykövetségről. Kiss Szilárd ezt azzal magyarázta, hogy hamis pletykákat terjesztenek róla.

A kockázatokat feltáró nemzetbiztonsági átvilágítás és a súlyos bűncselekményekről tanúskodó telefonbeszélgetések lehallgatása után azonban nem ért véget Kiss karrierje: a Földművelésügyi Minisztériumban ugyanis Kiss Szilárdot keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztossá nevezték ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.