galéria megtekintése

Skoda-sztriptíz, hologramos Lexus, átplasztikázott Suzuki - kaotikus jövő a párizsi autókiállításon

1 komment

Boros Jenő

Bajban van a csütörtökön Párizsban nyíló nemzetközi autókiállítás, mely a korábbi években másfél milliós látogatottságú volt, idén viszont több márka is lemondta a részvételt.

Jó és kevésbé eredeti poénsorozatokkal indult a holnap nyíló párizsi nemzetközi szalon felvezetése. A leghosszabb forgatókönyvet a Skoda írta, mert új sportterepjáróját a szokásosnál is több fejezetben próbálta bemutatni.

Az Alaszka déli partjai­nál fekvő varázslatos Kodiak­-szigeten több ezer kodiakmedve él, ebből kreálták a sportterepjáró nevét és sztoriját. Először jött a ponyvás Kodiaq autó fotója medvével, aztán a minishow, de még mindig letakart, ám kis részletét már felvillantva, később következett a divatbemutatóval felérő rollout és a matricázott modell tesztvezetése.

Eddig megegyezett a hagyományos menetrenddel, de aztán jött a nagy dobás: a Tour de ­France felvezető autó­jaként is megjelent a még mindig erősen álcázott Skoda, melyről ­augusztus végén sem szedték le a matricákat, és csak a belsejét mutatták meg.

 

Teljes valóságában szep­tember első estéjén láthatták élőben a berlini esemény meghívottjai és persze a világháló népe. Ez volt az utolsó lépcső: a leplezetlen karosszéria bemutatásával már nem sok meglepetés maradt a párizsi show-ra. Ahogy több más márka újdonsága sem, mert néhány extravagáns és futurista tanulmánymodellt leszámítva szinte valamennyi újdonság fotóját a nyitás előtt publikálták a gyártók. Így hiába ígérnek félszáz premiert a rendezők, a nagy hírversenyben a legtöbb premiert már lelőtték a show előtt az autógyártók.

A Skoda Kodiaq-sztori első nyilvános jelenete: ponyvás autó és a névadó medve
A Skoda Kodiaq-sztori első nyilvános jelenete: ponyvás autó és a névadó medve
Skoda

Azért lesz mit néznie a várhatóan egymillió látogatónak, hiszen testközelből csak a Palais d'Exposition pavilonjaiban jelennek meg az újdonságok, köztük több magyar darab. Hivatalosan itt tartják az esztergomi Suzuki S-Cross nemzetközi bemutatóját: ez azonban nem egy teljesen új modellt, hanem egy alaposan átplasztikázott arcot jelent, mely eléggé agresszív lett ahhoz, hogy ütősebb legyen a sportterepjárók között. A Suzuki másik újdonsága a régi Ignis nevén bemutatott mini. A győri Audi Párizsra időzítette a legújabb és legerősebb TT premier­jét, de a Made in Hungary motorok több Audi-, Bentley-, Lamborghini-, Porsche, Seat-, Skoda- és VW-modellben is megtalálhatók. Ahogy a szentgotthárdi motorok is az Opel Karl miniben meg a legújabb Zafirában, és persze a legtöbb Vauxhallban. A legnagyobb és legfrekventáltabb pavilont természetesen a hazaiak­ töltik meg: a PSA konszern újdonsága a 3008-as és 5008-as Peugeot, a testvérmárka Citroën auto­nóm és villamos hajtású koncepciója a Cxperience tanulmányautó. A tucatnyi elektromos és hibrid modell mellett hologramos műszerekkel is villog a Lexus UX tanulmányautó.

Hologramos műszerfal a Lexus UX tanulmánymodellben
Hologramos műszerfal a Lexus UX tanulmánymodellben
Lexus

Takarékossági okokból nem állít ki Párizsban a Ford, a Volvo, a Mazda, a Bentley, a Rolls-Royce, a Lamborghini és az Aston Martin. Nem először húzzák szorosabbra a nadrágszíjat a gyártók: a válság idején 2009 januárjában a detroiti szalonon nem vett részt a Nissan, a Suzuki, a Rolls-Royce, a Porsche, a Land Rover és a Mitsubishi. A barcelonai motorshow-t lemondta a Chevrolet, a Saab, a Peugeot, a Citroën, a Renault, a Nissan és az Opel. A cégek a világgazdasági válsággal és a 45-50 százalékkal zuhanó piac­cal magyarázták távolmaradásukat. Abban az évben szegényesebb volt az októberi Tokyo Motor Show is, ahol nem jelent meg a Chrysler, a Ford és a General Motors, valamint az Audi, a BMW, a Bugatti, a Jaguar, a Mercedes, a Porsche, a Renault, a Volkswagen és a Volvo. Az, hogy az idei ősz és Párizs mennyire jelent hosszú távú prognózist, azt majd a piac dönti el, mindenesetre nem jó előjel, ha a piaci hőmérőként is alkalmazott autós demonstráción kevesebb a résztvevő.

Forrás: Gyártók

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.