galéria megtekintése

Százezrek trükköznek az órákkal

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 24. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Hiába büntethető, még mindig százezrek űzik tömegsportként. Bár időközben jogalap lenne, továbbra is zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat a használt autók eladói.

Vonzóbb értékre állítják
Vonzóbb értékre állítják

Vannak lélektani határok, amelyeket az eladásra kínált gépkocsik életkorához igazítanak a kereskedők és persze a magánszemélyek is. Alaposabb átvizsgálás helyett a vevő leggyorsabban az ár és futásteljesítmény alapján értékeli a kiválasztott autót, ezért ehhez a két paraméterhez igazítják a kilométerórákat.

Klasszikus határ a százezer, illetve idősebb autóknál a 150 és a 200 ezer kilométeres szint: aki tudja, ezek alatt igyekszik hirdetni autóját. Még árulkodóbb az egyes évjáratokhoz tartozó átlagos futásteljesítmények mértéke. Az eladásra kínált hároméves járművek átlagosan százezer kilométert futottak. Az idősebb járműveknél már jelentősen csökken a bevallott éves menettáv: a 150 ezres átlagot 8 éves korban, a 200 ezres átlagot pedig csak a 16 évesen jelzik a kilométer-számlálók.

 

Ezt igazolja a Használtautó.hu értékelése is, mely szerint elgondolkodtató, hogy tavaly augusztusban szinte hajszálra ugyanazokat az értékeket regisztrálták, állítja Fodor László marketingvezető. Ha az ügyeskedők tartanának a törvény szigorától, akkor az idei futásteljesítményeknek már magasabbnak, a reálishoz közelebb esőnek kellene lenniük a három év feletti kínálatban.

Tavaly júliusban lépett életbe a büntető törvénykönyv azon rendelkezése, amely egy évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a kilométerórák visszatekerését. Az eltelt több mint egy évben azonban – bizonyíték híján – egyetlen alkalommal sem ítéltek el senkit e jogszabályi szakasz alapján. Továbbra is virágzik a visszatekerős üzlet, így a meghamisított futásértékek miatt a vevők a reális árnál magasabb összeget fizetnek ki, és az elmaradt átvizsgálások, karbantartások, alkatrészcserék miatt a sötét múltú autók a közlekedésbiztonságot is veszélyeztetik.

Az öregebb járműnél magas szervizköltségek is terhelik az új tulajdonost, mert az eladót semmilyen jogszabály nem kötelezi az autó előéletének tisztázására, így a vevőnek ezzel is számolnia kell egy óra szerint kevesebb kilométert futott kocsi esetében A Btk.-ban szereplő rendelkezést gyakorlatilag csak akkor lehet alkalmazni, ha tettenérés történik, erre azonban tudomásunk szerint az egész országban eddig nem volt precedens, állítja a Használtautó. hu szakembere.

Márpedig egy kvázi üres jogszabályi előírásnak pedig nincsen igazi visszatartó ereje. A szakember szerint megfontolandó az adatok rögzítése akár közúti ellenőrzések során is. Ennek bevezetésére azonban egyelőre kevés konkrét szándék körvonalazódik szabályozói oldalról. Némi reményre ad okot, hogy autószakmai érdekképviseletek közlése szerint hamarosan megkezdődhet egy, az állam által működtetett komplex járműtörténeti adatbázis kiépítése, melynek ideális esetben része lehet a gyakoribb adatrögzítés.

Addig a fő védekezés az átveréssel szemben az egészséges gyanakvás és a – rutinos autószerelő kíséretében végrehajtott – megfontolt autóválasztás marad. Az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke, Knezsik István lapunknak elmondta, hogy a közeljövőben megszülethet a szükséges jogszabály. Az egységes járműtörténeti adatbázis többek között tartalmazná az aktuális kilométeróra-nyilvántartást, ami az eddigi tapasztalatok szerint megfelelően működik, azonban jelenleg csak tulajdonosváltás és műszaki vizsga esetén frissülnek az adatok.

A hatékonyság növelése érdekében szükség volna gyakoribb frissítésére, mivel jelenleg 2-3 év is eltelhet két feltöltés között. A használtautó-kereskedelem kifehérítését célzó járműtörténet-nyilvántartási adatbázis szerkezetét, tartalmát a jogalkotóval egyeztetve az ANK, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és a Magyar Biztosítók Szövetsége együtt dolgozta ki. A járműtörténeti adatbázisban arról is lennének információk, hogy mikor milyen szervizben járt az autó.

Az adatbázisban több százezren tájékozódhatnának, hiszen a használtautó-adásvételek átírások száma olykor eléri az évi félmilliót. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) nyilvántartása 2013. január 1-jétől tartalmazza a gépjárművek időszakos vizsgálata során rögzített kilométeróra-állásokat. Mivel ezek általában kétévente esedékesek, sok autónak még egyetlen ilyen adata sincs a rendszerben, és nagyon kevésről tudni tényleges futásteljesítményének alakulását.

Az adatrögzítés akkor tudja betölteni a funkcióját, ha az információk hosszabb időszakra hozzáférhetőek lesznek, akár a jármű teljes életét végigkísérik majd. A vevőknek mindenképpen hasznos, ha egy adásvétel előtt hiteles információhoz juthatnak a gépkocsi előéletéről. Tájékoztatásukat szolgálja első lépésként a kilométeróraállás rendszeres rögzítése a járműnyilvántartásban, amelyet a későbbiekben a biztosítási események és az érdemi javítások dokumentálása követhet.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vizsgálja a központi járműnyilvántartás adatainak bővítési lehetőségét, a fejlesztésről azonban csak a költség-haszon elemzés alapján dönt, legkorábban jövőre, mivel egy ilyen rendszer működtetésének költség- és időigénye az így nyerhető információk hasznosságához képest aránytalanul nagy lehet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.