Megcsonkított kislányok

Kadi fiatal lány, Párizsban született és nőtt fel. Egy korban hozzá illő fiúval jár, akihez feleségül akar menni. Csak azt nem meri bevallani: nemi szerveit ötéves korában megcsonkították.

A cipőkről mellőzzék a gyémántokat!

A divat emléke végtelen. Ami a kőkorszakot illeti, akkor is voltak már ékszerek, s azt is biztosra vehetjük, a bundákat sem hordta mindenki egyformán.

Zagubica fölött

A Radnóti-versekben megörökített láger s a többi, tucatnyi munkatábor a kelet-szerbiai Bor városát a Zagubica nevű faluval összekötő út mentén épült.

Itt van a könyv, itt van újra

A régi idők olvasója falta a könyveket, napjaink olvasója viszont azt szeretné, ha ki sem kéne nyitnia a száját (sőt, még a szemét sem, legszívesebben a fülével olvas úgynevezett hangoskönyveket: egyik fülén be, a másikon ki), azt várja el a könyvtől, hogy az falja fel őt. Kentaurbeszéd

Csókok

- Kifejezetten rühellem, amikor például a villamoson a közelemben cuppog egy pár. Ma is volt egy ilyen eset, délelőtt. Ilyenkor, ugye, kevesebben utaznak, így az egész szerelvény hallhatta, ahogy a nem is annyira fiatal nő és férfi nyalta-falta egymást. Próbáltam olvasni, de nem tudtam, annyira a fülemben volt a cuppogásuk. Másokat is zavart: hiába fordultak az ablak felé, a hang utolérte őket.