Ha legalább a gondolatkísérlet erejéig megpróbáljuk onnan nézni a dolgot, hogy a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulóján létesített bármilyen emlékhely elsősorban mégiscsak a népirtás áldozatairól, azaz a magyar zsidókról szól, és mindössze másodsorban való arra, hogy fennen hirdesse az Orbán-kormány nagyszerűségét, akkor nem olyan nehéz eldönteni, a szemünk előtt zajló vitában kinek van igaza.
Heisler Andrásnak-e, aki a Mazsihisz elnökeként szerdán távozott a Sorsok Háza nemzetközi tanácsadó testületéből, vagy Schmidt Máriának, a Fidesz házitörténészének, aki eldöntötte, hogy a Józsefvárosi pályaudvaron az ifjúság nevelésére koncentráló látványos kiállítást épít, és abból a törekvéséből, hogy ezt a saját szája íze szerint vigye véghez, egy jottányit sem enged. Még ha az egykori üldözöttek és az áldozatok leszármazottai kórusban kérik is.
Orbán Viktorról és köréről szólván persze bohókás ötlet azt firtatni, érdekli-e őket, hogy rajtuk kívül élnek itt mások is – egy emlékhely esetében mondjuk azok, akiknek a meghurcoltatására emlékezni készülünk.
