galéria megtekintése

Zsákmány

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 03. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Az új kétharmad befejezi a régi kétharmad művét. A szobrokat felállítja, a házakat átadja, az adót kiveti. A végleges visszavonulás nem a vezénylő tábornok műfaja. Ha egyszer valamiben frontot nyitott a kormány, azt a csatát addig vívja, amíg el nem éri az előre eltervezett célt. Az ilyen harcban legfeljebb taktikai visszavonulások képzelhetők el.

A reklámadóról csak Móricka gondolta, hogy le van fújva.

Persze egy darabig, mondjuk a választások végéig. Hogy aztán előhúzzanak az asztalfiókból egy még durvább változatot. A Fidesz adó- és reklámügyi szakemberének éppenséggel nem tekinthető L. Simon László be is nyújtotta legott.

 

A tartalmát látva a nemzeti együttműködés rendszerének tipikus megnyilvánulása. Visszapofáztok, nem tetszik a kotta?

Akkor itt egy másik. Ki fogjátok ti még énekelni a magas cét is, és nyüszítve kívánjátok vissza az előző dallamot!

De félre az érintettségünk miatt elfogult feltételezésekkel, nézzük a szakmai alapokat. L. Simon törvényjavaslatának indoklásából, amit biztosan ő írt, megtudhatjuk, hogy az elmúlt években „az adórendszer súlypontja egyre inkább a forgalmi fogyasztási adókra helyeződött át. Több olyan specifikus forgalmi adó jött létre, amely a gazdaság egy-egy, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás szempontjából nem kiemelkedő jelentőségű szegmensét érintette.”

Csak memóriafrissítésként: ilyen ágazatnak számít az energiaszolgáltatás, a kereskedelem és a bankszektor. L. Simon szerint az adórendszernek ebbe az átalakításába illeszkedik a reklámközzétevőkre kirovandó új teher.

Tisztára megnyugodtunk, így minden világos. Már majdnem azt hittük, hogy a média megregulázása és a kiszemelt zsákmány megszerzése a törvény célja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.