galéria megtekintése

Zavaros sajtó

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 28. számában
jelent meg.


Tamás Ervin
Népszabadság

Játsszunk el a gondolattal, hogy testet ölt Kövér László álma a „pártos sajtó” nélküli országról, amelyet csupán egy magyar mintára összeszerelt közmédia lát el információkkal. Tudniillik a házelnök szerint tárgyilagos, tényekre törekvő, más vélemények méltóságát tisztelő orgánum alig akad ma idehaza, de külföldön is. Mintavételünk legyen a hetek óta tartó brókerbotrány, amely szinte napról napra szolgál döbbenetes meglepetésekkel – ennek a torz, elfogult, megcsontosodott, részérdekek szabdalta sajtó kíváncsiságának köszönhetően.

Ha csak a közmédia által nyújtott kép jelenhetett volna meg a nyilvánosságban, a befektetők álmait nem zavarná a cécó, s reggelente vezető politikusaink közölnék velük, hogy ők a keményen dolgozó kisemberek összegürizett pénzét bármi áron visszaszerzik. Természetesen a felelősök sem válhatnának köddé, egymás után mutatnák be az első, a második, majd a harmadik szocialista brókerbotrány vétkeseit, hiszen Gyurcsány és Bajnai kormánya semmit sem tett az évtizedes pénzügyi korrupció ellen, sőt, törvényeikkel, a brókerek kormányzati kinevezésével segítette azt.

De hála az égnek, az évtizedes panamáról a megerősített jegybank lerántotta a leplet, s ezzel bebizonyosodott, hogy a Fidesz–KDNP-frakció jól döntött, amikor összevonta az MNB és a pénzügyi szervezetek felügyeletét. A nyughatatlan és felkészületlen sajtó azonban izgágán, puzzle-módra igyekszik összerakni a történteket. Óránként találnak nyomot, tesznek fel kérdést a kincstár helyett brókercégeknél elhelyezett milliárdokról, az illetékesek folytonosan helyesbített nyilatkozatairól, az összeférhetetlenség, a bennfentesség gyanújáról.

 

A kivételesen hosszú ideig szabadon hagyott Quaestor-tulajdonos tragikomikusnak tűnő, de talán megtervezett és „levajazott” irat- és vagyonmentő akcióiról. Ezek mind-mind ködbe vesztek volna, ha nincs ez a felszínes, tulajdonosaik előtt szolgaian meghunyászkodó, ám maradék erejét gátlástalanul fitogtató néhány médium. Akadtak, akik bulvármódra rohantak Tápióságra, megkeresve Tarsoly Csaba büntetett előéletű utódát, aki elbújt, pedig okoskodva még azt is megkérdezték volna tőle, hogy miből telt ez év elején két cég alapítására.

Tényleg minden fék, ellensúly leépült, a hatóságok szolgálatkészen félrenéznek, csak a „félnótás” sajtó deríti ki, hogy mi folyik itt. Leltárok készültek a mellébeszélésekről, mulasztásokról, a hatósági kontroll slendriánságáról. A házelnök mértékadó médiája nem vitt volna bennünket a zavarosba. Kezüket fogva tüzetesen megismerhetnénk a kármentés fázisait, de legfőképpen azt, miként kell begyűjteni az ügyben ártatlan pénzintézetektől a fiktív kötvények ellenértékét, hogy a keményen dolgozó kisemberek ne járjanak pórul.

A nagyfőnöktől mi sem áll távolabb, mint hogy brókerellenes hangulatot szítson, de az esetből okulva a spekulánsokat móresre kell tanítani, a kincstárat pedig, amelynek gondjairól eddig szó sem esett, olyan állapotba hozni, hogy alkalmas legyen az állami pénzek fogadására (eddig is az volt). Kövér Lászlónak igaza van: nem az államtól kell félteni a sajtó szabadságát. Valóban nem: tőlük.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.