Most már valamennyi nem kifejezetten a jobboldal kezében lévő médium dugig van az Orbán–Simicska-affér pisszenéseivel és kiáltásaival, holott már ezek hangerő szerinti szétválogatása sem könnyű a kívülállónak. Vannak, akik hivatalból bagatellizálják a konfliktust, ugyanakkor vannak, akik vágyaikkal növesztik nagyobbra, olyanná, amely akár a „birodalmat is megremegtetheti”.
Egy mellékesnek tűnő, ám érzékeny reakció a találgatások erdejében könnyen elkerülheti a figyelmünket, holott fontos: hogyan fogadja e viadalt a Fidesz közönsége? Mert lehet, hogy az információknak csak csekély hányada jut el hozzájuk, hiszen sajtójuk (a közszolgálati pláne) szűkmarkú e témát illetően, de az érdeklődőbbek szembesültek a számukra szokatlan helyzettel. De vajon hol állhat, kit pártolhat a többség? Csalódtak? Vagy a szabadságharc újabb, még dicsőbb csatáját látják benne, amely bizonyítja, hogy Orbán Viktornál nincs részrehajlás, felveszi ő a kesztyűt legszűkebb baráti körével is, ha oligarchákról van szó.
A szituáció már csak azért is furcsa, mert Simicska Lajos „igazságai” szintén csak a különböző orgánumok tippjeiből sejthetők, a sárvári flottafelvonulás jelképes ereje meglehetősen sovány konkrét tartalom nélkül. Bár médiumai néhányszor megszólaltak, de alig mentek tovább az üzleti sérelmek vidékén, a reklámadón vagy Seszták miniszter viselt dolgain. Tehát van egy a kiváltságokat saját sorain belül is megszüntetni akaró kormányfő, s van egy a régi hadállásait, embereit védeni próbáló harcostárs, aki nem akar a legyűrt ellenfél státuszába kerülni, de esze ágában sincs ellenséggé válni.
