A biztonság kedvéért szögezzük le ezredszer is: mi is megnyugodnánk, ha fehéren-feketén kiderülne, hány számlán mennyi pénzt, és legfőképp milyen forrásból származó forintokat és eurókat tartott Simon Gábor, az MSZP pártjából azóta kiakolbólított egyik vezetője. Addig, amíg erről nem lehet biztosat tudni, a közéletre hosszú árnyékok vetülnek.
Gyanús mindenki, aki ugyanakkor volt ugyanazokban a testületekben, ahol ő, gyanús a politikai közeg, amelyben mozgott, s egyetlen vád, még a legképtelenebb se söpörhető le az asztalról, hiszen minden egybeesés és minden kapcsolat rejthet valami fontosat. Soha ilyen sürgető nem volt még a tisztázás, épp ezért soha ilyen meglepő nem volt még, ahogy az ügyek intéződnek.
Két hónapja az a koreográfia, hogy a kormánypárti napilap ütemesen, viszont forrásmegjelölés nélkül közzétesz klasszikus újságírói módszerekkel lényegében beszerezhetetlen információkat, erre a nyomozásra és vádemelésre szakosodott hatóságok tágra nyitják a szemüket a csodálkozástól, majd, miközben fennen hangoztatják, hogy az értesülés persze nem tőlük ered, látványosan akciózni kezdenek. Ennek a szimbiotikus együttműködésnek az abszurdba hajló – bár nevetni azért nehéz volna rajta – mélypontja a Magyar Nemzet szerdai híre, mely a Simonra a fogházban ráállított zárkaügynök „kiszivárgott” jelentését húzza rá vizes lepedő gyanánt a Kormányváltók vezetőire.
