A második integráció során 2008-ban csatlakozott a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola. „Választhattak", hogy Veszprémhez vagy Sopronhoz csatlakoznak-e. Voltak olyan szombathelyi oktatók a főiskolai tanácsban, akik előző napon a veszprémiekre szavaztak, majd másnap Sopronban „mosolyogva, teljes lojalitásukat hangoztatva" voksoltak a soproniakra.
A csúcson az egyetemnek tíz kara és 16-17 ezer hallgatója volt, akik öt városban tanultak nagyon sok szakon és képzési formában. Nehéz lenne számba venni, hány kutatásfejlesztési, innovációs projekt valósult meg az egyetem és partnerei közreműködésével.
Mostanában sok olyan információ terjedt el a médiában, hogy a három szombathelyi kart összefogó Savaria Egyetemi Központ (SEK) folyamatosan épült le mind a hallgatói létszám, mind a szakok tekintetében, állandósult a súlyos pénzzavar, és a soproni egyetem is súlyos adósságokkal küzd. Bizonyára elkerülte a média figyelmét, hogy a hallgatói létszám a demográfiai helyzet alakulása miatt csökkent elsősorban, a szakok száma pedig azért (is), mert a MAB sorozatban utasította el a SEK mesterszakok indítására vonatkozó kérvényeit. A súlyos adósságok mögött pedig a belső gazdálkodási tényezők mellett ott volt a felsőoktatást hosszú éveken át sújtó forráselvonás. Ezt a belső átszervezések, ingatlanértékesítések, szigorú takarékossági intézkedések sem tudták mindig ellensúlyozni. Tény azonban, hogy gyakran volt késés a bérek kifizetésében is.
Hende Csaba miniszter úr is a soproniakat „bűnölte", mondván, a soproni vízfej elszívja a pénzt, ezért önálló egyetem kell Szombathelyen. Bizonyára voltak az egyetemen más „vízfejek" is a karokon és más szervezeti egységeknél, de nem ez az igazi ok és kérdés. Sokkal inkább az az érdekes, hogy mit adott az NYME, kik és hogyan profitáltak belőle, hogyan és mivel gazdagította a felsőoktatást, a tudományokat és a nemzetközi szakmai kapcsolatrendszert. A válaszért a gyökerekhez, az Erdészeti és Faipari Egyetemhez (EFE) és a Soproni Egyetemhez (SE) és a szerves fejlődés tudatos tervezőihez és szervezőihez kell visszanyúlni. Winkler András rektorként következetesen és tudatosan bővítette az egyetem képzési profilját, amely elsősorban a „csodálatos erdő és fa" köré csoportosította a szellemi és infrastrukturális erőket. Először a szakmai tanárképzés, majd a közgazdaság-tudomány, aztán a művészképzés szakjai jelentek meg az ősi erdőmérnöki és a faipari mérnöki kar mellett. Az egyetem vezetése szisztematikusan fejlesztette az oktatói-kutatói állományt is, elismert professzorok kerültek ide a közgazdaság-tudományi és a művészeti területekre. Gidai Erzsébet professzor alapította a közgazdaság-tudományi kart, idejött Csíkszentmihályi Péter, Fekete György és Szentpéteri Tibor professzor oktatni belsőépítész és formatervező szakokon. Az idő bebizonyította, hogy az innováció iránya és súlypontjai helyesek voltak, jól szolgálták egy igazi országos egyetem célkitűzéseit, hosszabb távú működését, s a továbbiakban Faragó Sándor rektor ciklusokon át meghatározó szerepet töltött be az integrációk vezénylésében, a fejlesztésekben.
Az egyetem vezetése mindig is fontosnak tartotta a tradíció ápolását, a selmeci hagyományok őrzését. Pedig a „bigott" selmeci hagyományőrzők sokszor nem voltak nyitottak az új karok befogadására. Az innováció és a tradíció harmóniájára törekedtek a vezetők, az oktatók és a hallgatók is.
Az integrációból profitáltak a főiskolai karok, amelyek egyetemi karok lettek, a főigazgatókból dékánok, a főiskolai tanárok nyugdíj után professor emerita és emeritus címet kaptak. Szombathelyen korábban főiskolai szintű általános iskolai tanárképzés folyt, a bölcsészettudomány és a természettudomány szervezeti egységei ezt szolgálták ki elsősorban. Az új egyetemi szervezet sokak pályáját egyengette, karrierjét segítette, sokan lettek egyetemi tanárok, kaptak szakmai és társadalmi elismerést a „munkáltató" előterjesztésére.
De adott is a magyar tudománynak ebben az időszakban az NYME négy újabb akadémikust, élvonalbeli tudóst.
Ennek az egyetemnek egyik nagy erénye, hogy átfogja a pedagógusképzés teljes vertikumát (óvodapedagógus, tanító, közismereti, szakmai tanár), nagyon jól működő gyakorló óvodai/iskolai rendszert működtetett, az új típusú osztatlan tanárképzés gyakorlati oktatásához mintaértékű szervezési és tananyag-fejlesztési központot épített ki Szombathelyen. Sopronban működött egyedül az országban Műszaki és Környezetpedagógiai Tanszék, itt jött létre először az országban környezetpedagógiai doktori program. Modellértékű volt az is, hogy a faipari mérnöki kar kialakított egy bázisiskolai hálózatot a faipari szakképző iskolákkal. A legutóbbi évek sokmilliárdos fejlesztései elsősorban az infrastrukturális feltételek javítását szolgálták valamennyi karon és városban. Ezen beruházások jelentős része PPP formában valósult meg, ami nagyon sok terhet rótt az egyetemre. Ennek veszélyét kevesen látták és hangoztatták anno, ugyanakkor e beruházások sok szempontból nélkülözhetetlenek voltak, mert a folyamatosan bővülő és fejlődő egyetemnek korszerű tantermekre, laborokra, műhelyekre, kollégiumokra volt szüksége.
Sopron kezdetektől fogva a természet- és a környezetvédelem egyik fellegvára, így természetes, hogy a zöldegyetem szellemisége a megvalósuló fejlesztésekben is tükröződik. A 21. század fenntarthatósági szemléletét is kifejező, korszerű, interaktív látogatóközpont épült 2012-ben. A Ligneum az erdő és a fa köré tematizálja ismertető-bemutató részlegeit, és teljesen energiatakarékos, környezetkímélő módon üzemel, méltóképpen reprezentálja a sokszínű egyetemet.
A mosonmagyaróvári geoinformatikai kar már kivált, az Óbudai Egyetem székesfehérvári karához csatlakozott, az NYME-re hagyva az adósságállományát. Örömmel olvastam a szenátus állásfoglalását augusztusban, miszerint elfogadja a kiválást, viszont nem ért egyet az Apáczai karnak a Széchenyi egyetemhez csatolásával, s azzal sem, hogy a zalaegerszegi mechatronikaimérnök-képzést a Pannon Egyetem vegye át. Ez szerintem is méltatlan dolog, tekintve a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar által befektetett munkát, és szakmailag sem átgondolt, hiszen Veszprémben a folyamatszabályozási automatizálás dominál, nem a gépészeti jellegű megmunkálási technológiák. Úgy látszik, hogy az egy város, egy egyetem filozófiája felülírja a szakmai szempontokat. Véleményem szerint szakmailag helyesebb és etikusabb lenne, ha a szinte a „földből kinövő" szombathelyi gépészmérnökképzést továbbra is az NYME gondozná, mivel innen kapott segítő erőt, itt van biztos szakmai és tudományos háttér.
Bár én „hűtlen" lettem az NYME-hez, mert az utolsó négy évemben Pécsett tanítottam, de a Sopronban töltött 22 év és az igazságérzetem azt diktálta, hogy fenti gondolataimat leírjam és megosszam a nyilvánossággal.
A szerző nyugdíjas egyetemi tanár
