Sós víz nyomait találta meg a Mars Reconnaissance Orbiter kutatószonda a Marson: ha netán egy kupicányival össze is sikerülne gyűjteni a kultikus folyadékból, akkor már szinte biztosak lehetnénk benne, hogy bolygótestvérünk valamikor alkalmas volt (és lesz vagy lehet) a földi típusú élet hordozására.
Hogy az a bizonyos élet egysejtűeket, planktonszerű létformákat, netán gerinceseket jelent-e, arról ebben a történelmi pillanatban biztosan korai lenne még gondolkodni – ehelyett játsszunk el inkább azzal a gondolattal, hogy ami a Marson van, az rendelkezik-e bármilyen relevanciával a Föld sorsára nézve.
Elképzelhető, hogy egykor a mi égitestünk is ugyanolyan sivár és kietlen volt, amíg az élőlények – a legprimitívebbtől az önmaga kipusztítására is alkalmas emberig – be nem népesítették. De az sem kizárt, hogy a marsi viszonyok már egy nagy felmelegedés, a magasabb rendű élet kipusztulása után alakultak ki. Lehetséges, hogy ez egy tudománytalan feltételezés – bár a Mars atmoszférájának 95 százalékát a mostanában mifelénk is egyre koncentráltabban jelen lévő szén-dioxid adja –, ám teljességgel kizárni mégsem lehet.
