Az utóbbi hetekben ketten szakítottak megélhetési politikusi státusukkal. Nem tartottak meg tisztséget, fizetést, nem lettek függetlenek, nem foglalkoztatta őket egy másik frakcióba telepedés és az sem, hogy valamiféle előre lepacsizott állásba kerüljenek – Schiffer András átgondolta a maga alapította párt állapotát, azt, hogy sem a környezet, sem a szervezet belső magja nem honorálja eléggé elképzeléseit, Novák Elődöt pedig módszeresen kiszorította a főnöke.
Egyikük esetében sem valószínű, hogy befejeződik politikai pályájuk. Ősztől viszont másutt keresik a kenyerüket. Az LMP visszavonult elnöke újraindítja ügyvédi praxisát, a Jobbik exalelnöke pedig határrendészeti képzést kér, gondolom, elhivatottságát akarván ezzel demonstrálni. Korrekt megoldás mindkettő. És ritka.
Nagy nekirugaszkodásra van szükség ahhoz, hogy egy politikus önként visszatérjen a civil életbe. Hatalom, befolyás, szereplési vágy, egzisztencia és nyilván a közjó szolgálatának reménye vezetett embereket a politikai magaslatokra. Voltak, akik felfelé menet megszédültek (róluk most ne beszéljünk), de ez lefelé is megtörténhet bárkivel. És ahogyan a mesterséges minimálbéresek nem gondolnak az öregségre, úgy a politikusok közül is kevesen készülnek fel a pályamódosításra, a fizetés nélküli közéletre. A kormánypártoknak számtalan lehetőségük van kárpótlásra mind a tisztségek, mind a pénzek tekintetében, a reflektorfényt azonban már ők sem tudnak biztosítani.
