2010-ben új ellenségeket kellett találni, illetve kreálni. Pár hónapon belül lett is tengernyi rosszakarója Magyarországnak: az IMF, az EU, a multik, a külföldi bankok, a finánctőke, a külföldi média, Washington, végül Norvégia, hogy csak párat említsek. Az utóbbi időkben ezekhez lehet még számítani azokat a Nyugaton élő magyarokat, akik nem a kormány szekértolói, és akik nyilvánosan adnak hangot kritikájuknak, illetve aggodalmuknak amiatt, hogy Orbán Viktor vezényletével nem jó irányba menetel Magyarország.
Itt érdemes szót ejteni a külföldön élő magyar állampolgárok jogi státusáról. Elvben ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint Magyarországon élő polgártársaikat. Még szavazati jogukkal is élhetnek. Elvben. A jelenlegi választási törvény ugyanis olyan nehézségeket gördít az útjukba, hogy csak töredéküknek volt valódi lehetőségük szavazni áprilisban. Ez persze csak a Magyarországtól nyugatra élőkre vonatkozik. Az erdélyi magyar állampolgárokat lasszóval fogdosták, és az ő szavazatukkal sikerült is megszerezniük az újabb parlamenti kétharmadot. Ugye nem gondolja senki, hogy a Nyugaton élők hátrányos megkülönböztetése nem tudatosan történt?
Az Orbán-kormány gyanakvással kezeli a Nyugaton, különösen az Amerikában élőket, akik érdeklődnek a magyar politika iránt, és akiknek van lehetőségük hangot adni véleményüknek. Ők Orbánék szerint veszélyt jelentenek rá és rendszerére, mert befolyásolhatják az amerikai kormányt és a közvéleményt. Ami a közvéleményt illeti, az itteni magyar szerzők publikációi mindössze pár ezer embert érhetnek el, de az valóban lehetséges, hogy véleményeik eljutnak politikai döntéshozókhoz. Csakhogy utóbbiak saját anyagokból dolgoznak, és ezeket Budapesten az amerikai követség emberei állítják össze. Nagyon jól tudjuk a WikiLeaks anyagából, hogy a Budapestről jövő táviratok igen részletesen tárgyalják a nap eseményeit, és hosszasan értékelik is őket. A State Departmentnek nincs szüksége az amerikai magyarok helyzetértékeléseire.
Orbánék azzal vádolják a magyar származású hangadókat, hogy az otthoni ellenzékiekkel karöltve befolyásolják a külföldi médiát. Majdhogynem ők diktálják a Washington Post és a The New York Times Magyarországról szóló cikkeit. Ez a rágalom igazán nevetséges. A mértékadó amerikai és német lapok újságírói nem szolgalelkű kiszolgálói a kormánynak, mint a magyar médiamunkások egy része. Manapság már nem kevés magyarul jól beszélő külföldi újságíró él Magyarországon. Nekik sincs ránk szükségük.
A legotrombább kirohanásokat Charles Gatinak kell elszenvednie.
Persze nem ő az egyedüli, aki megjelenik a külföldi médiában, de az igaz, hogy ő a legismertebb, és mivel Washingtonban él, rá lehet húzni azt a vádat, hogy közvetlenül befolyásolja az amerikai kormányt. Az utóbbi két évben két alkalommal lett Gati célpont. Először 2012-ben és másodszor napjainkban. Ez a két eset nagyszerűen illusztrálja, milyen aljas módon működik a magyar jobboldali média. G. Fehér Péter, a Heti Válasz újságírója 2012 januárjában megkérte Gátit, fejtse ki, miképp lehetne elmozdítani Orbán Viktort. A válasz egyszerű és világos volt. Bármely politikai vezetőt el lehet mozdítani többféle módon:
1. választásokon, esetünkben, 2014-ben;
2. előrehozott választásokon;
3. ha a Fideszen belül elmozdítják a kormányfőt politikai vagy gazdasági okokból;
4. az új kormány bevesz Fideszen kívüli szakembereket, akik növelni tudnák az új kormány legitimációját;
5. egy polgárháború után, ha a kormány teljesen elveszíti a nép többségének bizalmát.
Gati hozzátette, „isten őrizz, hogy a helyzet idáig fajuljon.” Ezt a Heti Válasz így kommentálta: „íme, a terv.” Ezután már azt lehetett olvasni Körmendy Zsuzsannától a Magyar Nemzetben, hogy „Charles Gati polgárháborúról álmodik... Micsoda aljas gazember az, aki annak az országnak, amely vérben úszott 1956-ban, polgárháborút kíván?”
Prőhle Gergely, aki akkoriban még helyettes államtitkár volt a Külügyminisztériumban, azzal bizonyította Gati ellenségességét, hogy az irodájában látott egy Orbán-karikatúrát, még 2003-ban. Később kitűnt: a karikatúrát Gati magától Orbán Viktortól kapta. Azt is felfedezni vélték Budapesten, hogy Gati Hillary Clinton tanácsadója, ami nem igaz. Életükben nem találkoztak, de egy másik Magyar Nemzet-cikk szerint Gati „a Clinton néni spanja”. Ennyit a magyar jobboldali újságírás minőségéről.
Hetekig ment a Gati-gyalázás a Magyar Nemzet hasábjain. Kövér László még idén is azt állította egy a Hír24-nek adott interjújában, hogy „egy nagy befolyású amerikai nyugdíjas, külügyi tanácsadó, Charles Gati belenyilatkozta a világba: az Orbán-kormányt bármi áron el kell távolítani a hatalomból.” A recept: addig ismételgetni egy hazugságot, amíg evidenciának hat.
Alig csengett le a 2012-es botrány, jött a második. Gati a tusványosi beszéd után írt egy hosszabb lélegzetű esszét Lehullt a maszk címen. Ebben hosszasan tárgyalta a beszédet és mindazt, ami abból kikövetkeztethető Orbán terveivel kapcsolatban. De ami kiverte a biztosítékot kormánykörökben, az a pár bekezdés volt, amelyben kifejtette, mit tehet az amerikai kormány a magyar politika befolyásolására. Az biztos, hogy erre jóval kevesebb lehetősége van az Egyesült Államoknak, mint az Európai Uniónak. De
1. bátoríthatná az EU-t, hogy vizsgálja meg Magyarország tagságának kérdését;
2. sürgethetné a szenátust, hogy minél gyorsabban nevezzék ki Colleen Bellt nagykövetnek vagy küldjenek egy karrierdiplomatát Budapestre;
3. alacsonyabb színre helyezhetnék a diplomáciai kapcsolatokat, csökkenthetnék a budapesti nagykövetség létszámát és alacsonyabb rangú diplomatára bízhatnák a kapcsolattartást a washingtoni magyar nagykövetséggel;
4. udvarias kulturális háborút folytathatnának „a sajtóban papoló Amerika-ellenes gengszterekkel és a jelenleginél jobban támogathatnák Amerika barátait értelmiségi körökben és a politikai elitben”.
Ez nem más, mint tudományos leírása az USA nagyon is korlátozott diplomáciai lehetőségeinek. Sem több, sem kevesebb.
Ebből lett a Magyar Nemzetben „nyomásgyakorlás Amerikából”. De ami még felháborítóbb, hogy Schiffer András a lapnak úgy nyilatkozott, hogy „Magyarországot Magyarországról kell kormányozni, és akármilyen súlyos helyzetet is állított elő a »nemzeti cinizmus rendszere«, azt kizárólag belföldről, a magyar emberek akaratából lehet megváltoztatni”. És itt visszatérnék a belhoni és külhoni magyarok jogi helyzetére. Mivel az „országgyarapítónak” köszönhetően „világnemzet” lettünk, olyan egyszerűen nincs, hogy Magyarország belügyeibe a „világnemzet” tagjai nem szólhatnak bele. Ezt szeretném Schiffer András figyelmébe is ajánlani. És akkor még nem beszéltem Körmendy Zsuzsannáról, aki szerint „Gati az Egyesült Államokban él, oda tartozik, őket szolgálja, mit törődik ő velünk, ha egyszer semmit sem tud rólunk!” A hatalom szerint persze csak annak nincs joga beleszólni a magyar politikába, aki bírálja a rendszert. Ha feltűnik egy kormánybarát írás, azt a Fidesz médiája azonnal lefordítja és leközli. Mint például a kereszténydemokrata Luca Volonte cikkét a Heti Válaszban, amelyben úgymond „ízekre szedte” Charles Gati bírálatát. Ez nem beavatkozás, de ha egy bona fide magyar ember ír kritikusan Orbán rendszeréről, az megbocsáthatatlan.
A szerző a Yale Egyetem nyugalmazott történelemprofesszora
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
