Egy ízes beszédű, nagy bajszú, olykor kissé faragatlan dunántúli srác szerint fiatalításra lenne szükség a Fideszben, de nem úgy, ahogyan az MSZP-ben csinálták, mert az bizony minőségromlással, a színvonal felhígulásával járt. Ez a veszély a kormánypártban természetesen nem fenyeget. Ott, ahol megbízható belső források alapján nemrég még Orbán Viktor (Székesfehérvár), Kövér László (Pápa), Áder János (Csorna) és Szájer József (Sopron) képviselte a „politikai magasiskolát”, mára a csepeli rezsiharcos, Németh Szilárd és a pesterzsébeti autószerelő, a parlamentben a némaságával tüntető Kubatov Gábor emelkedett föl az élvonalba. Ám mégis érdemes lenne megszívlelni egy másik beérkezett tehetség, a hódmezővásárhelyi Lázár János orientáló szavait, aki úgy látja: vissza kell találni a fiatalokhoz, helyet kell adni a nemzetben gondolkodó, tehetséges, vidéki új generációknak.
Apró hiba a nagyszerű tervben, hogy a politikai demográfiával foglalkozó kutatások szerint a vidéki ifjúságnak az az elhanyagolható hányada, amelyet legalább minimális mértékben érdekel a politika, nemhogy a Jobbikot, de az LMP-t is fontosabb tájékozódási pontnak tekinti a Fidesznél. Akik pedig kifejezetten Fidesz-közelben szocializálódtak, azok (amikor éppen nem a Moulin Rouge-ban aggódnak a nemzet jövőjéért) leginkább azon izgulnak, hogy kitart-e a NER addig, amíg az első szolgálati autót megkapják. Ez utóbbi fiatal csapat utoljára a kolozsvári Csepreghy Nándor személyében adott jelentős politikust a hazának, de már őt is a határokon túlról kellett importálni, ami azért utalhat egyfajta leépülésre a nemzeti táboron belül.
Azt persze értjük, hogy a kiöregedőben lévő fideszes vezérkar saját fiatalkori önmagát szeretné az utánpótlás soraiban látni, de egy kis Cavinton ebben a tekintetben is rájuk férne: amikor ők számítottak ígéretes vidéki politikustanoncnak, akkor Orbán Viktor mellett még a gyöngyösi Fodor Gábor szerepelt a fiatal demokraták radikális, liberális és alternatív jövőt ígérő választási plakátjain, nemzetről pedig egy árva szó sem esett (ahogyan egy kortárs jobboldali visszaemlékezésében olvasható: „a fideszesek között is van egy-két toleráns, nemzeti érzésű ember, akivel helyi szinten vagy a munkabizottságokban jól ki lehet jönni, ott kevésbé szuttyongatja őket a kemény pártos mag” – a szövegkörnyezetből kiderül, hogy egyáltalán nem a pártvezérkarra gondolt a krónikás, amikor toleráns nemzetieket vélt látni a fővárosba származott liberálisok között).
