Vézna és fekete

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 21. számában
jelent meg.

Simicska Lajos cenzúrázatlan átkozódásait és az azt követő lányos kormányzati zavart leszámítva, az elmúlt három hét a külpolitikáról szólt. Ebből Orbán Viktor nagyon rosszul jött ki. A kérdésre, miszerint lehetett volna másképp is, csak valamit elrontott, netán balszerencséje volt, nem a válasz. De vajon miért vágott bele?

A válaszhoz a külpolitikai újságírókkal folytatott szerdai háttérbeszélgetés néhány részlete adja meg a kulcsot: a makrogazdasági adatok kedvezőre fordulása, a gazdaság növekedése, a költségvetési hiány három százalék alá szorítása, az EU-s kötelezettségszegési eljárások fenyegetésének enyhülése magabiztossá tette, a görögországi választási eredmények láttán pedig úgy érezte, megnőtt a mozgástere, amit azonnal be akart játszatni.

A számítás hibásnak bizonyult. Lehet, hogy Magyarország gazdasági teljesítményét tekintve már nem „fekete bárány” az Európai Unióban, más szempontból viszont továbbra is, sőt egyre inkább. Orbán maga is tudja, hogy az általa összerakott állam nem felel meg az európai normáknak. Ezt tagadni sem próbálja, szerdán is arra hivatkozott, hogy a rendszer jogi értelemben nem támadható, mert minden eleme létezik egy másik uniós országban, ezért jogilag szerinte nem lehet kikezdeni.

A logika hajmeresztő és hibás. Viszont nem meglepő egy jogi egyetemet végzett, ám tudását a való életben soha ki nem próbált embertől. A jogi aspektus ugyanis nyilván csak az egyik, nem is feltétlenül a legfontosabb szempont. Pláne olyankor, amikor nem csupán pillanatnyi gazdasági érdekek, de alapvető biztonsági szempontok forognak kockán, mint most. A Vlagyimir Putyin Oroszországához fűződő – inkább szolgai, mint baráti – viszonyért Orbánnak nagy árat kell fizetnie. Csak remélni lehet, hogy valami van a másik serpenyőben is.

Egyelőre azonban ez a mérleg: korábban Angela Merkelen és Ewa Kopacz lengyel kormányfőn kívül gyakorlatilag minden európai és régiós vezető erősen kifogásolta a magyar politikát, aminek gazdasági és egyéb következményei vannak. Immár ők is nagy távolságot vettek fel Orbánhoz képest. Illúzió azt hinni, hogy a németekkel „döntéshozói szinten” minden rendben lenne, ahogyan Orbán azt ecsetelte.

Ha még úgy volna is, a magyarországi politikai, gazdasági, társadalmi és jogi környezet nem kedvez a nyugati tőkebefektetéseknek (a kínainak talán igen, de a nagy bejelentés egyelőre ott is várat magára), ennek pedig a növekedés látja majd a kárát. Vagyis Magyarország könnyen újra vézna fekete bárány lehet – gazdasági értelemben is. Orbánt szemlátomást bántja a róla külföldön kialakult rossz kép.

És ez nem is csak az ő személyes ügye, hiszen valamilyen mértékben minden magyar állampolgár kárvallottja ennek. Sajnos bármilyen tévképzetei vannak is a kormányfőnek, a helyzetet nem lehet jogászkodással, kettőt-balra-kettőt-jobbra diplomáciai csűrdöngölőssel megoldani. A lényegen kéne változtatni, de ahhoz szükséges lenne, hogy lássa és belássa, mit tekintenek külföldön lényegesnek.