galéria megtekintése

Vezeklés a vécében

3 komment

Zimonyi Zita

Elfurikáztam 2014. augusztus 29-én késő este, Cegléden a Tescóba. Visszafelé, csekély lévén a forgalom, szabálytalankodtam. A parkolóból nem a várostól legtávolabb eső részen hajtottam ki, ahogy a forgalmi rend előírja, hanem ott, ahol bementem. Így ésszerű. Néhány méter után tülkölve kihajt mögém rejtekéből egy rendőrautó. Kiszállok. – Mennyi? – kérdem. – Tízezer. Megkapom a csekket. Az intézkedés közben elkapnak még egy ­autóst. Elgondolkodom. Mennyit lehet ezen a helyen naponta kaszálni? Kockázat nincs, nem kell üzemanyagot fogyasztani, bűnözőkkel hadakozni. Hasznosabb, mint bent ücsörögni a kapitányságon.

Nincs tízezrem, úgy döntök, közmunkával megváltom a büntetést. Időpontkérés: Irány a munkaügyi hivatal. Kitöltik a papírokat. Elküldenek egy 3300 forintos orvosi vizsgálatra, aztán a városfejlesztéssel és vagyongazdálkodással foglalkozó kft.-hez irányítanak. Csak ott oszthatnak be közmunkára. Elmondják, hogy 12 órát kell dolgoznom a tízezres bírságért, és vécésnéniként tudnak alkalmazni. Munkaköri leírást nem kapok. Kérem, hogy pedagógusvégzettséggel inkább osszanak be egy oktatási intézménybe segítőnek. Közlik, hogy ezt nem engedi a törvény.

A munkahelyem legalább nyolcvanéves, elhanyagolt fatákolmány. Megyek dolgozni a megbeszélt időben. Az ott tevékenykedő vécésnéni is közmunkás. Takarítanom nem kell, a hely nagyjából tiszta. Megegyezünk, hogy majd a legközelebbi alkalommal suvikszolunk. Úgy is lesz. A kolléganő hipót és háztartási sósavat önt egy vederbe, és a kezembe adja. Gázfelhő borítja be a klotyók házát. Fuldoklom. Nem érdekel. Nem vagyok én finnyás, kisúrolom bárki után a budit. Teljesítem az utasítást, hogy a négy fülkét, a bordázott lambériát is mossam le a plafonig. Egyensúlyozva egy vécékagylóra állok, létra nincs. Szédelgek, de elégedett vagyok, feltérképezhetem egy utcai árnyékszék nedvkeringését.

 

Jön egy asszony örvendezve a közelből, milyen jó, hogy kinyitottunk, most nem kell otthon vederben gyűjtögetnie. Nem mindegy, sokba kerül a víz. Aztán jön egy fiatal pár, begyömöszölik magukat a szűk kabinba. Szól nekik a vécésnéni, hogy jöjjenek ki. Azt nyögdécseli a srác, hogy hagyja őket békén, mert ellátja az ő baját is. Szóváltásba keverednek. A srác valamiféle vécéhasználati személyiségi jogot emleget. Aztán röhögve elhúzzák a csíkot.

Akinek szaladnia kell, szalad: legyen az férfi, nő, átutazó vagy közelben lakó, kisgyerekkel sétáló nagyszülő vagy prosztatabajjal küzdő tata, szíve alatt terhet cipelő anya. Összességében azért az alsóbb rétegekből tévednek ide. Jönnek a környéken kapirgáló közmunkások is csapatostul, köztük egy régi tanítványom. Tanár-diák találkozó.

Az egyik fiatal nyelves nő meséli, hogy a külterületre költözött egy 85 éves férfihoz, legalább van hol laknia. Össze is házasodnak, így talán örökölhet valamit. Szó esik még egy 500 forintos adósságról, ami miatt késelés történt, meg az egykor békés ugyeri tanyavilágról, ahol ma bűnözők tanyáznak, és miattuk menekül, ki merre lát, meg egy szomszéd gyerekről, aki ellopta az udvari asztalra kitett szalonnadarabot.

Meg is éhezik mindenki. Előkerülnek a kenyérszeletek. Van, akinek jut mellé hagyma vagy paprika is. Közben érkezik egy vendég. Szólít a vécésnéni, hogy menjek, húzzam le utána, mert amikor elment, nem csörgött a víz. Hirtelen akad másik feladatom is, vissza kell kérnem valakitől a papírt, mert kilóg a tekercs vége a zsebéből. Mint megtudom, nem lehet porciózni, higiéniai szabályok tiltják, vagyis nem foghatja meg a papírt más, csak aki használja.

Egy vendég dolga végeztével tudakolja, hogy mennyit kell fizetnie. – Amennyit akar – válaszolja a vécésnéni, aztán rám néz, és kiigazítja önmagát. – Az illemhely használata ingyenes.

– Vajon miért ingyenes? – morfondírozok, máshol fizetni kell. A vendég megörül az ingyenességnek, megered a nyelve: – Nagyon helyes, nem vagyok én állami vállalat igazgatója havi kétmillióért, hogy kidobjam a pénzt az ablakon, amikor a fa tövében is könnyíthetnék magamon.

– Micsoda? – háborodik fel a vécésnéni. – Kétmillió havonta? Hogy engedhetik meg ezt? Azok tán aranyvécébe csinálnak?

– Ugyan, ugyan, a magánszektorban tízmilliós havi fizetések is vannak – válaszolja a vendég. – Milyen rendszer van itt? – méltatlankodik a vécésnéni. – No, milyen? Maga tudja, maga szavazott rá! – válaszol a vendég. – Szavazott a fene, azt se tudom, ki a képviselőm.

– Nem tudja? De azt csak tudja, hogy ki a polgármester, milyen pártok vannak, milyen törvényeket hoznak, amelyek magát is érintik? – Nem érdekel, ki a polgármester, az sem, hogy milyen pártok vannak, egykutya. A törvényekről meg tudom, hogy a nyomorultakat még nyomorultabbá teszik, akik meg törvénykeznek a bársonyszékekben, azoknak mindig lesz mit a tejbe aprítani.

Letelik a vállalásom, de visszatérek a tett helyszínére. Bizony bezárt a bazár. Most már hová szaladjon, akinek szaladnia kell? Érdeklődöm: – Kinyit még valamikor, vagy ez csak egy egyszeri munkaalkalom volt? Hogyan fűtenek télen a rozsdás konvektorral, miért nincs papírtörülköző mosott rongy helyett? Azt javasolják, ne foglalkozzak annyit a vécével, hamarosan épül egy új és korszerű.

Azóta eltelt másfél év, nem épült semmi, de az állami vállalatok vezetőinek bérplafonját eltörölték.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető