Fölbukkant mindenütt, reggelente a Pezsgőbárnak hívott kávézóban, aminek a helyén ma már – új idők – pénzváltó van, az akkor még a belvárosban lélegző megyei napilap, a Napló szerkesztősége fölötti emeleten, ahol a helyi ügyvédek székeltek, páholyt alapított, Jobb 1-es névre hallgatót a Szürkebarát étteremben, ahol ugyanolyan otthonosan létezett a helyi színház vezető színésze, Szoboszlai Sándor, mint az orvosok, ügyvédek, művészek egynémelyike. Kinek ezt intézte el, kinek azt, mindenkit ismert és mindenki ismerte, a helyiek még egy köztéri órát is elneveztek róla, az lett a Balázs órája, így hívta mindenki.
Akkoriban, a kilencvenes évek elején-közepén kezdett el lélegezni a város, a Papp János párttitkár által kivégeztetett tanár, Brusznyai Árpád városa, akkor kerültek oda Géczi János író segédletével a háború elől menekülő vajdasági emberek az ottani hatalom által ellehetetlenített Sziveri János-féle Új Symposion nemzedékéből és utódaikból: a rock and roll-költő és képzőművész Fenyvesi Ottó vagy az újjáalapított Új, az Ex Symposion szerkesztője, Bozsik Péter, akivel bizton össze lehetett futni egy-egy kacskaringós estén valamelyik helyi műintézményben, amint a szociológussal, Oláh Miklóssal vagy Ladányi István irodalomtörténésszel vitatkozik a világról; valamelyik sarkon előbb-utóbb fölbukkant Szilágyi Lackó, a punk képzőművész, akire Dawid Bowie is fölfigyelt; a megye elnöke az a Zongor Gábor volt, akinek a festményei önálló életet élnek, és ott létezett, nagyon is jelenvalóan a városban Navracsics Tibor, ez a művelt és kulturált ember, akinek jellegzetes alakjával szinte mindenütt össze lehetett akadni.
Veszprém polgári város, minden ízében az, magába szívta a polgárságot, amit áraszt is magából, mert a valódi polgárok azok, akik megélik a maguk világát, polgárok, mert szokásaik vannak, amelyekhez ragaszkodnak, mert a reggeli újság elolvasása nem úri huncutság, hanem az élet szerves része, miként a társalgás is; polgárok, mert szeretik, ha megkérdezik őket a világról, szeretik, ha felnőttként bánnak velük;
polgárok, mert nem kedvelik, ha kívülről belenyúlnak az életükbe, nem kedvelik, ha mások mondják meg nekik, hogy mit kellene kedvelniük,
szeretik maguk eldönteni, hogy mikor mennek vásárolni, kezdetben csak csóválják a fejüket, ha meglátják a fiatal polgári képviselőt, aki a luxuskocsijából kipattanva föltartja a forgalmat, amíg beugrik egy kifliért; ki nem állhatják a felkapaszkodott figurákat, akik a semmiből előtűnve és a vagyonukkal hencegve osztják az észt; megvetik a tolvajokat és a hivatásos pénzlenyúlókat; lenézik azokat, akik úgy alakítják át a napilapjukat, hogy onnan kitessékelik az írástudókat; nem nagyon viselik, ha az egykori pápai polgármester, jelenlegi megyei kormánybiztos rájuk tukmálja a saját pápai embereit; nem vevők a bevándorlóellenességre, miként arra sem, hogy kampányidőszakban uszodát ígérnek nekik és a város szégyenfoltjának, a húsz emeletesnek a felújítását, mert nem hülyék, és emlékeznek rá, hogy ezt ígérték már négy és nyolc évvel ezelőtt is; nem nagyon bírják, ha bezárnak a kedves üzleteik; föl vannak háborodva, ha a Fradi elnökének hívására maga a városi rendőrkapitány megy intézkedni, mert láttak ők már ilyet annak idején, amikor épp azzal voltak elfoglalva, hogy átmentsék saját polgárságukat; nem állhatják, ha egy csendes vasárnap négyszer-ötször megszólal a telefonjuk, hogy voltak-e már szavazni; és mélyen megrázza őket, ha a polgárságukat vonják kétségbe, a saját létezésüket, afféle eladható terméknek minősítve őket és velük együtt azt is, aki annak idején, állítólag, a Fideszre aggatta a polgári jelzőt abban a hiszemben, hogy a hetyke ifjak magukba szívják mindazt, amit a valódi polgárság jelent a polgári felelősséggel együtt.
|
Zongor Gábor: Veszprémi söralátét |
A múlt hétvégén a veszprémi polgárok egyike, Kész Zoltán jól elagyabugyálta fideszes ellenfelét, a helyi alpolgármestert, a pápai illetőségű Némedi Lajost, aki pedig mindent megtett azért, hogy polgárnak látsszék, s ezt igazolandó a Bízzon a Fideszben szlogent lecserélték Bízzon Némedibenre. Kínosan kerülték továbbá, hogy a polgári párt bármelyik vezetője kampányoljon az alpolgármester mellett, mert így esélyesebbnek vélték. Végül csak Pintér Sándort engedték a jelölt közelébe, hátha a világ röhejeként ő most már polgáribbnak látszik a fideszeseknél.
És hát tényleg, távolról talán még polgáribbnak is tűnne, kiváltképp addig, amíg meg nem szólal, s olyanokat nem mond, hogy a belügy működése múlik a kétharmadon, amiben azért, ha a szívünkre tesszük a kezünket, lehet némi igazság. Kétharmad nélkül még az is megeshetne, hogy nem személyesen a veszprémi rendőrkapitány igazoltat újságírókat csak azért, mert Kubatov Gábort zavarják hivatása gyakorlása, a Kubatov-listák aktivizálása közben.
Veszprémben a múlt hétvégén nem csoda történt, hanem a dolgok egyszerűen csak a maguk helyére kerültek, mert a helyi polgárok visszafordították a folyamatokat a tüntetéssel fölérő távolmaradásukkal.
A Fidesz számára mindez akkor válik életveszélyessé, ha ez nem figyelmeztetés csupán, hanem – s most ez tűnik életszerűbbnek – valódi elfordulás. Elfordulás annak illúziójától is – s ennek belátása, majd az ebből adódó esetleges cselekvési kényszer a legnehezebb –, hogy mindazok, akik a polgári értékeket magasra emelve szálltak harcba, valójában más értékekért küzdenek, olyanokért, amelyek kevéssé nevezhetők közösséginek.
|
Kész Zoltán a vasárnapi győzelem után. Vissza a helyére Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Ez valamiféle szembenézés önmagukkal, hogy hittek, amíg hihettek, hittek azon is túl, még tavaly is megadták annak utolsó esélyét, hogy ez a sok kuszaság, amit az ő kormányuk teremtett, talán összeáll valamiféle egységgé, talán a sok aggasztó jel ellenére mégiscsak kikerekedik belőle valami, amit újra a magukénak hihetnek, de nem kerekedett itt semmi néhány kiválasztotton kívül – s mindez együtt túl sok volt már. Veszprém körzetében – nem, nem csak Veszprémben, hiszen
nem a város teszi a polgárt, viszont a kisugárzása elengedhetetlen a polgárrá váláshoz,
és minden városnak megvannak a maga polgárai – egy létező kultúra áll szemben azzal a fölülről végigerőltetett folyamattal, amelynek a végső célja az, hogy valamilyen formában mindenki függjön az államtól.
Csakhogy ez a kiszolgáltatottság méltatlan állapot. A veszprémiek elmentek, amíg elmehettek, távolmaradásukkal próbára tették saját határaikat is. Egyelőre nem tudni, hogy maguk vannak-e ezzel, vagy a gát valóban átszakadt – ha ez utóbbi az igaz, akkor a Fideszt végül saját polgársága emészti el.