Lehet, hogy hamarosan valóban megtalálják a föld alatt rejtőző kincseket a lengyelek. Lehet, hogy soha nem. Nem, mintha nem lehetnének még valahol bányákban, barlangokban, tavak mélyére süllyesztve náci kincsesládák. De ez a legutóbbi történet túl sok ellentmondást hordoz magában. Egy helybeli lengyel férfi azt állítja, hogy ő réges-régen ismeri a lelőhelyet, mert egykor egy német vasutas megmutatta neki. De amikor elkezdett erről beszélni, titokzatos telefonhívásokat, fenyegetéseket kapott, puskás civilek zörögtek az ajtaján. Kik voltak? Rejtőzködő nácik, a kommunista állambiztonság? Titok. Mindenki tud a kincsről és soha nem találják meg. Mint a mesében.
Évtizedek óta írnak a náci aranyvonatokról, bizonyos mozzanatok kiderültek a magyar zsidóktól, a magyar bankok széfjeiből elrabolt kincsekről, amelyek végül amerikai kézben kötöttek ki. Vagy más aranyvonatokról, amelyekről a kincs többsége visszakerült az eredeti tulajdonosokhoz, így a Magyar Nemzeti Bankhoz. A lényeg nem a kincsek utaztatásában van, hanem a rablógyilkosságban.
Könyvtárnyi irodalma van annak, hány országot raboltak ki a nácik. Megszállt államokat és szövetségeseket (mint Magyarországot) is. A belga kormány Franciaországba menekítette az ország pénzének aranyfedezetét. Ezt a kollaboráns Vichy rendszer kiszolgáltatta Hitlernek. És a görögök náci kirablása? A mai napig erről beszélnek ott. A nácik kirabolták Európát, kirabolták a megszállt országokat. Megfosztották vagyonuktól a zsidókat is. Németországban, Ausztriában, majd a többi államban. Ezzel a rabolt pénzzel finanszírozták a háborút. A zsidóság elpusztítását is. Aztán a kitört aranyfogakból pénzelték a további tömeggyilkosságot. Az arany egy részét – pár szerelvény lehetett – a hullarabló náci vezérek Svájcba, más semleges országokba menekítették.
