galéria megtekintése

Végállomások

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 17. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A nyomor nem szép. Nem illatos és nem szórakoztató. Nem is szereti senki. Látni sem. Azt se, ha más nyomorog. Mi, magyarok talán még kevésbé, mint a jólétiek. Ott nem átallottak beköltöztetni néhány megcsúszott családot az elit negyedbe, hogy a környezet „felhúzza őket”.

"Új házak építése helyett a régieket pofozzák helyre, közösségi házat, sportpályát nyitnak, szociális programokat indítanak. S ez jó."

Másutt fordítva: a szegények által is elhagyott tömbökbe költöztek ifjak, így adva presztízst a negyednek. Most képzeljük el, amikor Rogán mellé odaköltözik néhány nyóckeres a Pasa Parkba. Esetleg a rózsadombi villát cserélik be egy lakásra a Teleki tőszomszédságában.

 

A honi városrehabilitáció más vágányon haladt. A rendszerváltozás előtti idők elszigetelten zajló városmegújító akciói legfeljebb egy-egy háztömbre terjedtek ki. A lakóknak egy fillérjébe sem került a szépítés, sőt ugyanannyiért lakhattak tovább ugyanott. Nem is változott a dologtól semmi.

Az új rendszer új lehetőséget és új kényszereket hozott. Az önkormányzatok a gyorsan apadó állami pénzforrások mellett már a magántőkére is számíthattak. A pénzhez azonban kötelmek is társultak. A befektetők vonzásához ugyanis megfelelő haszon biztosítása szükségeltetik. A profitorientált rehabilitáció vegytiszta formája a dzsentrifikáció.

Ilyenkor a kiszemelt területet földig rombolják, majd új épületekkel és bennük jó társadalmi státusú lakókkal töltik meg. A lakosság teljes egészében kicserélődik, a szegények helyét fizetőképesek foglalják el, mint ahogy történt ez a józsefvárosi Corvin sétányon.

A visszalendülő inga másik végpontja a Magdolna negyed program. Itt a lakók megtartása mellett rehabilitálják a rossz hírű városrészt. Új házak építése helyett a régieket pofozzák helyre, közösségi házat, sportpályát nyitnak, szociális programokat indítanak. S ez jó. De sokak szerint túlontúl az. Mágnesként vonzza ugyanis a szegényeket az egész országból.

A szomszédos Ferencvárosban mérnöki pontossággal haladó városmegújítás hullámai azonban a kezdetektől a város pereme felé – vagy azon is túl – lökik a szegényeket. Az új házakba itt is új lakók költöztek, de a kitelepítetteket a kerület külső szélén vagy más városrészekben vásárolt bérlakásokba exportálták. S ők nem is tiltakoztak. Természetesnek találták. Talán azért, amiért a Podmaniczky utca két bontásra ítélt háztömbjében élők kétharmada is úgy vélte: jobb ez így, ha elmennek, javul a közbiztonság.

Az önkormányzatok is megkönnyebbülnek: a gettók felszámolásával szociális feladataik nagy részétől is megszabadulnak. Az sem vitatható, hogy a problémás családok gyakorta a korábbinál jobb körülmények közé kerülnek. Úgy tűnik, mindenki nyer az ügyön.

Kivéve azokat a leszakadó falvakat, peremvidékeket, amelyek kénytelen-kelletlen befogadják a kiszorulókat. Most azokat, akiket Miskolcról terveznek kiszorítani. Ezekben a falvakban reménytelenséggé sűrűsödik a szegénység.

Megannyi szörnyű végállomás, ahonnan már semmi nem indul vissza.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.