Végállomás

Érzékelem, hogy hazám a szuverenitásért vívott harcában mennyi sebet kap, s hogy az idegen érdekek ellenében folytatott küzdelem rengeteg olyan sérüléssel jár, amelyet akár egy soroksári vonalon közlekedő buszvezető is megérez. Egyébként nehéz elképzelni, minek kell történnie ahhoz, hogy egy meglett korú sofőr szóváltás közben lefejeljen egy kamasz kislányt, mert az pimaszul reagált arra, hogy tovább vitte egy megállóval. Mindezért „az apja lehetne” férfi úgy lefejeli, hogy eltörik az orra.

Ma Magyarország sikeresen megvívott szabadságharcai közepette annyi belső, szinte láthatatlan vagy éppen sokszor le sem játszott meccse veszett el embereknek, cégeknek és családoknak, hogy meg nem emésztett konfliktusaikból ki sem látnak. Országunk függetlenségéért vívott csatáinkat bizonyára méltányolják, a saját életüket alakító, otthonaikba beszűrődő rengeteg feszültséggel szemben azonban egyre kiszolgáltatottabbak, tehetetlenebbek. A kisebb-nagyobb konfrontációkra épülő politika hatása eléri otthonai kat, az iskolát, a munkahelyet, még a számukra kedves, de periférikusnak vélt színtereket is. A szabadságharc közben, ha nem érzik is, de saját szabadságuk kapja a legtöbb tőrdöfést. Talán nemcsak a halálbüntetés, de a magyar emberek egymáshoz való viszonya is megérne egy misét. A haragos, goromba, mértéktelen dühöt fölhalmozó embereké, akik a külföldi turisták szerint keveset mosolyognak. Ezért is sajnáltam, amikor néhány hónapja a tréfás kedvű buszvezetőt, aki a hangosbeszélőn viccesen sorolta a megállókat, leparancsolták a volán mögül.

Nemrég a végállomáson két sofőr verekedett össze – gondolom, nem véletlen, hogy az egyik a BKV, a másik a kiszervezett cég alkalmazottja volt. És most itt ez az 55 éves kolléga, aki nyilván ugyanúgy bocsánatot fog kérni a lefejelt kislánytól, mint az a buszvezető, aki tavaly nyáron egy terhes nőt ütött meg. Az esetek egyediek, az okok messzebbre vezetnek. Még a BKV-nál is messzebbre. Egy apró ajándék persze csodát tesz.