A – G. Fodor Gáborral szólva – mindenki másénál kidolgozottabb politikai izomzattal rendelkező Orbánt még az ellenfelei is ritkán vádolják azzal, hogy nem érzékeli a néplélek rezdüléseit. Ha a (most éppen kissé zavarodott) jobboldali közönség előtt a várva várt évértékelőben egyetlen újdonságként baloldali fordulatot hirdet – a „keményen dolgozók” fölemelését szolgáló kormányzás mi más lenne? –, akkor biztosak lehetünk benne: a kormányfő arra számít, hogy balra lendül az inga. Ebben van ráció, hiszen a jobboldal mára láthatóan felélte morális tartalékait. Az viszont korántsem egyértelmű, hogy sikerülhet-e az újabb mutatvány, elhitetheti-e a múltban a liberális térfélről a kereszténydemokrata-polgári mezőre átzsilipelő párt, hogy a baloldali politikára vágyók számára is ő a legjobb választás.
Megint – mint már annyiszor – a miniszterelnök jó következtetést von le hamis premisszákból. A bérből és fizetésből élők tényleg többet érdemelnének, mint amit a rendszer kínál nekik. Ám ahhoz, hogy ezt a többet meg is kapják, a NER-t szőröstül-bőröstül ki kell dobni az ablakon. Nem maradhat sem a munkavállalói és szakszervezeti jogokat durván korlátozó alkotmány és a munka törvénykönyve, sem a dolgozó osztályoktól sok száz milliárdot elvevő egykulcsos szja és rekordmagas áfa. Ha úgy van, ahogy Orbán Viktor állítja, és valóban minden adóból sokkal több folyik be, mint néhány éve, miközben a leggazdagabbak adóterhei látványosan csökkentek, arra nem lehet más magyarázat, mint hogy a munkával boldogulni próbálókat jóval keményebben sarcolják.
Megvédjük őket – mondta Orbán a kétkezi munkásokról szólva, és attól tartunk, hogy az érintettek (a szintén megvédett magánnyugdíjra, termőföldre, egészségügyre gondolva) talán csak azért nem kezdtek pánikszerű csomagolásba, mert a leginkább életrevaló félmillió már évek óta külföldön keresi a kenyerét.
