A miniszterelnök Várba költözése szimbolikus jelentőségű, hiszen főhajtásként értelmezhető a demokrácia előtti államberendezkedés előtt. (Index.hu)
Ülünk Mr. Thompsonnal a téren, ami egészen a köztársaság végéig a Köztársaság nevet viselte. Verőfény, szombat reggel. Meglehetősen durva, munkával töltött éjszaka (inkluzíve a Lévai Anikó vizet főz a nagyacsádi vadászházban kezdetű népies műdal formába öntése) után próbálnánk tisztességesen megkávézni, de nincs tüzünk az utolsó cigarettához. Szerzek, mondom, és elindulok szerezni. Már vagy három perce megyek az áthúzott Köztársaságon, amikor egy tisztáson meglátok egy alakot. Látszik, hogy a padján fekvő szatyrok nem a hétvégi nagybevásárlás rekvizitjei.
„Persze, van nálam” – minden hajléktalan dohányzik. „Egyébként minden rendben?”, teszem fel a hónap leghülyébb kérdését. „Itt laktam valamikor” – mutat maga mögé egy házra, „a feleségem...”, korrigál: „a volt feleségem meg a lányom még mindig itt lakik, néha találkozunk a téren. De most nem rájuk várok. Csináltam egy munkát, idejön a pénz” – mondja, és elnéz a metró felé, nyilván metróval jön a pénz, csillog a szeme, na, most kéne lelépni. „Villanyszerelő vagyok, egyébként meg Pityu”, tér vissza a tekintete, bemutatkozom én is. Valamelyik szatyorból bort vesz elő, a címkén Bástya felirat, „akkor szervusz”, nyújtja, nem lehet nem inni. „Ülj csak le!” Leülök.
