galéria megtekintése

Van választás

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 17. számában
jelent meg.

Lévai Katalin
Népszabadság

A nők elleni erőszakról kibontakozó újabb vitákban teljes súlyával jelen van a múlt. Mintha semmi nem változott volna, mintha Ibsen hősei ma is itt járkálnának közöttünk, s ma is Nóra lenne a legvakmerőbb lázadó.

Hidas Juditnak igaza van, amikor a Nyugati Fény nevű honlapon megjelent, nagy vitát kiváltó cikkében, egy konok tabut megtörve nyíltan, fájdalommal és felháborodással beszél gyermekkori sérelmeiről, és igaza van abban is, ahogy a női áldozatok szerepét értelmezi.

Vitapartnerei – nem nevezném őket feministáknak – azt még csak elfogadják, hogy az író föllebbenti a fátylat családi titkairól, de arra már nem hajlandók, hogy dogmatikus nézeteiken, régi beidegződéseiken jottányit is változtassanak. Amikor áldozatról beszélnek, szemük előtt egy XIX. századi nő képe lebeg, aki saját sorsa irányítására képtelen, a férfinak teljesen kiszolgáltatott, önállótlan, iskolázatlan, jövedelem és munka nélküli. Holott tudjuk, hogy a kép ezerszer árnyaltabb. Az erőszak áldozatai a legkülönfélébb társadalmi osztályokból kerülnek ki, vannak közöttük magasan iskolázott, jól kereső nők is, de ha nem így lenne, akkor sem lenne helyes magatehetetlen embernek tekinteni őket, akik kizárólag külső segítségre várnak.

 

Aki az áldozatban cselekvés- és döntésképtelen embert lát, a múltban jár, amikor a nőnek nem volt választása, teljes egzisztenciális függésben élt, s ha rosszul házasodott, legfeljebb csoda vagy extrém erőfeszítések árán törhetett ki, többnyire kétes sikerrel. A nő társadalmi státuszát családi állapota határozta meg, s ha erőszak áldozatává vált, részvétre, közösségi vagy intézményi segítségre nem számíthatott, magára maradt, sérelmeit titkolnia kellett. S ha a szégyen mégis napvilágra került, ő vált megbélyegzetté, nem a férfi, s egyedül ő viselte a felelősséget. Elszökhetett, visszatérhetett a szüleihez, nagy szerencsével új társat találhatott magának, vagy végső kétségbeesésében borzalmas tettekre ragadtathatta magát.

Efféle szcenáriókat vélek fölfedezni azok nézetei mögött, akik az áldozatot ma is magatehetetlennek látják, minden felelősség alól fölmentik, s kétségbe vonják azok jó szándékát és szakértelmét, akik az áldozat felelősségéről beszélni mernek. Pedig éppen hogy akkor segítünk, ha az áldozatban a tudatosságot és az önmagáért érzett felelősséget erősítjük, ami természetesen távolról sem jelenti azt, hogy bűnbakot látunk benne.

A személyes segítők és az intézmények nem tehetnek mást, mint hogy önbecsülésében és önismeretében megerősítve arra ösztönzik az erőszak elszenvedőjét, ismerje föl saját erejét és gyengeségeit, értse meg az áldozattá váláshoz vezető utat, és álljon készen a változásra. Az áldozattá válás hátterében legtöbbször rossz családi minták, bántalmazó, erőszakos, alkoholista szülők, súlyos, feldolgozatlan gyermekkori traumák állnak.

E traumák ismétlése során válik valaki felnőttkorában újra erőszak áldozatává, s amíg ezt nem ismeri föl, esélye sincs a változtatásra. Az a rémisztően nehéz feladat áll előtte, hogy újraírja személyes történetét, maga mögött kell hagynia a rosszul beidegződött mintákat, ami csak akkor sikerülhet, ha világosan látja saját szerepét azokban az emberi játszmákban, melyeket újra meg újra megismétel. Vagyis pontosan azokra a kérdésekre kell válaszolnia, ki ő valójában, miféle nő, miféle ember, miért és hogyan történhetett meg vele az, ami megtörtént. S mindezek megértése még mindig csak az első lépés. Ha sikerül is kilépnie a rossz ismétlések körforgásából, még hosszú és keserves út áll előtte, míg eljut a céljáig, végleg kitör az ördögi körforgásból, s képes megváltoztatni az életét.

Nem tagadom, hogy a múlt gyakran visszaköszön, de a lehetőségek és a következmények mások egy mai nő számára, mint egykor. Igaz, hogy az áldozatot ma is sokan elítélik,magára hagyják, félreértik, a közösségből kirekesztik, és sokszor kell magányos küzdelmet folytatnia az elkövetővel, a hatóságokkal, a hitetlenkedőkkel szemben. Véres verekedések, szörnyű tragédiák zajlanak négy fal között, s ezekben gyerekek is súlyosan sérülnek, ami tovább nehezíti a helyzetet. Az esetek hasonlóak, mégis mindegyik más, mert minden életút egyedi és bonyolult. Egy azonban biztos: a mai korban élő nő számára van választás, van kiút az áldozati helyzetből, még ha pokolian nehéz is azt megtalálnia. Csak akkor segítünk jól, ha tudatos cselekvőként tekintünk rá, nem pedig passzív áldozatként.

* A szerző szociológus, politikus, író.

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.