galéria megtekintése

Van másik!

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 05. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

A második felvonás elején a Fidesz Cirkusz és Varietészínház főbohóca elkurjantotta magát, hogy van másik, és – miután Németh Lászlóné csendben balra el – már elő is ugrott a kalapból Seszták Miklós, az új ember, a „szinte semmi változásból” a „szinte”, az egyszerre KDNP-s és fideszes, a kisvárdai mélyföldekről ingázó, itt és ott is ügyvédkedő, autókkal kereskedő, képviselősködő, mégis szerény, egyszerű, keresztény családapa.

Hosszasan magyarázza, hogy melyik cégben milyen áttételen keresztül mennyire nem volt köze semmihez, ami nem is offshore

Aki eddig finoman szólva nem vétette észre magát: nevét megtaláljuk néhány, nem feltétlenül saját kútfőből megalkotott javaslat mellett, ha kérdezett, a választ elfogadta, és nyomta az igent. Pardon, a hivatalos bejelentés előtt három hónappal elkottyantotta a választások időpontját.

 

Négy parlamenti bizottság unott fejeinek tartalmatlan kérdéseire már válaszolt is. Kitűnt, fogalma sincs, hogy kerül ide, amikor csak a múlt héten szóltak neki, hogy miniszter lesz, azóta készül mint állat, de azért ne várjanak tőle rögtön disszertációt.

A tudósítók felesleges, kiüresedett, kötelező színjátékokat bambulhattak végig; egy szocialista pedig szinte bocsánatot kért a nem szavazatért. A helyzethez képest,mondhatnánk, a jelölt felkészült, mondott adatokat, van – Orbánéval erős átfedést mutató – jövőképe, lépéseket tervez, elődeihez, Fellegi Tamáshoz, Németh Lászlónéhoz, vagy a tegnap is uniós bürokratákat reggeliző Németh Szilárdhoz képest nem is rossz –, de mindenképp más.

A jelek szerint mégis: csak az offshore-téma hozza lázba. Hosszasan magyarázza, hogy melyik cégben milyen áttételen keresztül mennyire nem volt köze semmihez, ami nem is offshore, hogy ő minden körülmények között csak a papírmunkát végezte, amikor a cég kültagi jog gyakorlója az ideiglenes hatályában fenntartott résztulajdonossal egy be nem jegyzett fióktelep sarkában erős üzekedés látszatát keltette, akikhez ugyan semmi köze, de az biztos, hogy aljas baloldali támadások áldozatai. Az például, hogy felügyelőbizottsági tag volt egy, a Fidesz által is csalással vádolt cégcsoportnál, azt jelenti, hogy az égvilágon semmi köze nem volt neki semmihez.

Egészében mindent megtudhattunk arról, hogy ő mi nem, nagyjából előrevetítve, mire számíthatunk a jövőben. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy lapunk állításával szemben sosem volt kültag bt.-ben, de szívesen várja a bizonyítékokat, „szedjenek szét”. Bár nyitottsága ellenére a bt.-tagságát bizonyító nyilvános iratot csak rövid folyosói kergetőzés után tárhattuk elébe, egy értetlenkedő fejvakarás után még meg is köszönte azt. Politikusként és vállalati ügyvédként is ajánljuk a nyilvános cégadatbázisok sűrű használatát.

A Fidesznek már rég teljes körű rablási engedélyt adó magyar nép némely tagjában azért felderenghetne a kérdés: hogy a viharba lehet ebből az emberből nemzeti fejlesztési miniszter, ötvenezermilliárdos állami vagyon ura. Értjük: bárkiből lehet, aki képes felfogni, mi lesz a feladata valójában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.