Válságban van a lopóipar

Noha a korrupció valóban nem tetszik nagyobbnak, mint az elmúltnyolcév idején – mintegy: ugyanolyan magas? –, jelentős csalódást kelt, hogy még ilyen szimplifikált módon is lehet közpénzt kinyerni. Arról nem is beszélve, hogy így a feltehetőleg visszaosztott zsetonok is csupán zsebpénznyi nagyságrendűek. Ennyiből három normálisan alulárazott V. kerületi ingatlant sem lehet vásárolni. No pláne szegény Berecz úr is milyen rosszul járt: tízezreket kapott néhány aláírásért, miközben azt hallja, hogy idehaza mindenki jobban teljesít. „Még annyi pénzem sincs, hogy megcsináltassam a fogaim, most megyek elintézni, hogy a hitelezők ne tegyenek utcára" – említi Berecz úr M. László Ferenc plasztikus cikkében, s igen, tisztelt fehérgalléros urak, legalább annyit lettek volna kedvesek fizetni szegény ügyvezetőjüknek, amennyi egy normális mosolyhoz elég.

Válságban van a lopóipar – sajnos ezt kell mondanom, és azt a pillanatot várom, amikor a gondosan kiképzett rendőrök vezényszavak kíséretében rárúgják az ajtót a Ganztelepen élő, hatvanegy esztendős férfira, majd vezényszavakat kiabálva leteperik a földre, s a hátán húzzák ki az épületből. „Az utcában mindenki csendes, visszahúzódó embernek ismerte" – nyilatkozza eztán a szomszédja a kereskedelmi televíziók kamerája előtt, én pedig majd a saját hajléktalanomra gondolok, akinek időnként péksütit meg kis pénzt viszek a Szent István körútra. Hogy tudniillik milyen jó fej vagyok, amiért nem bízom meg a Mur és Tsa s. r. o. cégvezetői teendőivel, egyúttal haveri ismeretségen keresztül nem töltök le a derecske–létavértesi kistérségi társulás állatihulladék-kezelési projektjéhez készült oldalakat másolás és pályázatbeadás céljából, továbbá nem adom be tanulmányként állami vállalathoz az ő nevében. Nem, sajnos, én rendíthetetlenül visszafogott vagyok, s pofám se lenne hozzá.

Amilyen balek vagyok, a letöltött dokumentumokat kicsit átírnám.